Keresés
Szeptember 25-én történt
1931-ben ezen a napon mutatták be az első magyar hangosfilmet, A kék bálványt Budapesten, a Royal Apollo moziban. Lázár Lajos rendező alkotásában a női főszerepet a 17 éves Rédey Nelly játszotta, aki korábban ismeretlennek számított a filmes világban. A férfi főszereplő a következő évtizedek férfiideálja, Jávor Pál volt.
Velocipédek, Camping bringák és fafelnik gurultak Vajdahunyad várától a gödöllői kastélyig
A X. Veterán kerékpártúrán régi biciklik, motorok és autók elevenítették fel a kerékpározás hőskorát, tisztelegve az 1881-es első magyar velocipédtúra előtt.
Szeptember 12-én történt
Aligha van természetesebb hangú és kedélyű írónk, mint az 1888-ban ezen a napon született Tersánszky Józsi Jenő. Vallotta, az irodalom ne keveredjen a politikába, hagyja azt az újságra, de minden írása arról tanúskodik, hogy az elesettek és megnyomorítottak sorsa érdekelte, az ő pártjukon állt.
Sorra jelentkeznek be a sztárok a Bujtor Filmfesztiválra
Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.
Ezekre a fesztiválokra éhesen érdemes érkezni
A hazai gasztronómia több ikonikus étellel is büszkélkedhet. Tájegységenként számos olyan hazai recept született az elmúlt századok során, amelyek a magyar konyha alappillérei lettek, ma pedig gasztrofesztiválok épülnek rájuk.
Augusztus 7-én történt
„Most csak melléd fekszem és nézlek, / de nem szememmel, nézlek a számmal, / nézlek bőrömmel, kezemmel, / nézlek kigyúló szempillámmal.” Az idézet az 1940-ben ezen a napon született Bella István Kossuth- és József Attila-díjas költőtől származik. 2008 óta minden évben a magyar kultúra napján adják át a róla elnevezett díjat, amelyet a nemzeti irodalom hagyományaihoz kötődő verselőknek ítélnek oda.
Bartóki cantata, méhek és Anyám tenyere az Egyfeszten
Két nap, hat program, közel ezer néző és számos felejthetetlen pillanat keretezte az idei, szám szerint negyedik gyergyószentmiklósi Egyfeszt irodalmi-zenés programjait, melyek a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésével valósultak meg.
Augusztus 1-jén történt
„Soha nem szabad összekevernünk az eleganciát a sznobsággal.” Az idézet Yves Saint-Laurent francia divattervezőtől származik, aki 1936-ban ezen a napon született, és akinek nevét viseli az általa alapított divatház.
Az építész pilóta, aki megírta A kis herceget
1944. július 31-én halt meg Antoine de Saint-Exupéry francia író, A kis herceg szerzője.
Mezítláb, pezsgővel a kézben a Paloznaki Jazzpikniken
Szülinapi bulinak indult, világsztárokat felvonultató butikfesztivál lett belőle. Az idén tizenkét éves Paloznaki Jazzpiknik „mezítlábas örömünnep”, ami a minőségi fesztiválozás, a tartalmas együttlét és a felszabadult szórakozás élményét kínálja. Cikkünkből megismerhetik a rendezvény létrejöttének rendhagyó történetét, a szervezők inspiráló motivációit, szívvel-lélekkel teli törekvéseit és tevékenységét.
Sandra Bullock polcán megfér az Oscar mellett az Arany Málna is
A népszerű amerikai színésznő július 26-án ünnepli hatvanadik születésnapját.
A Kádár-kor maga a beatkorszak
Megnéztük Kőbányai János legendás, a beat- és a csöves korszakot bemutató fotóit a MANK új, Beat! című kiállításán Szentendrén.
Július 4-én történt
Ezen a napon élte át a magyar nemzet újkori történelmének egyik legemlékezetesebb csalódását, amiről azóta regények, novellák, zenés színdarabok és filmek születtek. Nem háborúról – és politikáról is csak áttételesen – volt szó, hanem olyasmiről, ami a mai napig képes megmozgatni, lázba hozni vagy letargiába sodorni a magyarok százezreit, mégpedig a fociról. Sokan egyenesen az 1956-os forradalom kiváltó okai közé sorolják azt a szomorú tényt, hogy 1954-ben Bernben a svájci világbajnokság döntőjében az Aranycsapat 3-2-re kikapott a Német Szövetségi Köztársaság válogatottjától.
A könyvek köszönik szépen, továbbra is jól vannak
Sokan és sokszor temették őket, de továbbra sem kell RIP-et karcolnunk a könyvek borítójára. A magyar és globális könyvpiac is vidáman túlél pandémiát, inflációt, digitális érát.
Hogy kilépjen a szerepéből
Wehner Tibor Gólöröm a bundameccsen című kötete a legkevésbé sem a fociról szól: az író-művészettörténész novellákon és abszurd színházi forgatókönyveken keresztül részletekbe menően elemzi a körülötte és benne lévő világ jelenségeit, miközben minden apróság nyugtalanítja. Boldogh Dezső kritikája.
A kert, ahol Petőfi megpihen
Bicskén, a művelődési központ kertjében január 30-án Petőfi-verspadot avatott Bálint Istvánné polgármester és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Mit adtak Pécsnek a rómaiak, a törökök és a genius locik?
Megújult lapidárium, pécsi mamut, elveszettnek hitt mohácsi ezüstérmék, Kismányoki Károly-életműkiállítás és 19. századi pécsi képzőművészet: ismét érdemes egy hosszú hétvégét beterveznünk a baranyai városba. Dr. Bertók Gáborral, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójával beszélgettünk.
A kutya elveszett, de hosszú évek után hazatalált
Több mint negyven évvel a Kopaszkutya című Szomjas György-mozi 1981-es bemutatója és húsz évvel a CD-kiadás után végre vinilen is megjelent a film zenéje, amely eredetileg a Hobo Blues Band kettes albuma lett volna. A lemez merészsége, társadalomkritikus arcéle egyedülálló a magyar rock and roll történetében.
Legendák nyomában – Gerda Taro, aki kitalálta Robert Capát
1937. augusztus 1-jén egy huszonhat éves lány arcképével voltak tele a francia újságok – emberek ezrei álltak sorfalat az utcán, amikor a párizsi Père Lachaise temetőben örök nyugalomra helyezték Gerda Tarót, az első olyan női haditudósítót, aki a munkája során vesztette életét. Ki volt ő?
Három elnök, három szent – Charlton Hestonra emlékezünk
Száz éve, 1923. október 4-én született Charlton Heston Oscar-díjas amerikai színész, a Ben Hur és A majmok bolygója főszereplője.