Keresés
Rituális zene és hangszeres workshopok a Koreai Kulturális Fesztiválon
Hagyományos koreai zenei műfajok szólalnak meg szeptember 8. és 14. között, illetve szeptember 21-én a Koreai Kulturális Fesztiválon. A koncertek mellett színpadi produkciók, workshopok és szimpóziumok is várják az érdeklődőket.
A zene misszionáriusa
Tíz éve, 2013. december 8-án halt meg Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, a Corvin-lánc kitüntetettje, aki szerint a művésznek sosem szabad kiszolgálni, csak szolgálni.
December 23-án történt
1922-ben ezen a napon – Földes Imre és Buttykay Ákos Olivia hercegnő című operettjével – nyitotta meg kapuit a korábbi Somossy Orfeum épületében Budapest első operettszínháza. Az 1894-ben emelt Nagymező utcai épületet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek tervezték.
Július 9-én történt
Háromszáz alkalommal énekelte a Carmen főszerepét, és pályája során olyan partnerei voltak, mint Montserrat Caballé vagy Mario del Monaco. 1933-ban ezen a napon született Komlóssy Erzsébet Kossuth-díjas operaénekesnő, aki egész életében küzdött a lámpalázzal.
Szent István-nap: háromnapos programkavalkád Budapesten
A Szent István-napi rendezvénysorozat részeként minifesztiválok színes kavalkádja várja augusztus 18–20. között a Budapesten ünneplőket.
Tóth Erzsébet és Farkas Endre György kapja a Balassi Bálint-emlékkardot
Tóth Erzsébet költő és Farkas Endre György kanadai műfordító veheti át a Balassi Bálint-emlékkardot jövő februárban, Bálint-napon.
Május 10-én kezdődik a 10. Savaria Filmszemle
Százhuszonnégy filmet mutatnak be a X. Savaria Filmszemlén május 10. és 12. között Szombathelyen.
Augusztus 21-én történt
A nagy ho-ho-horgász, Gombóc Artúr, Pom Pom – mind az ő ceruzája által keltek életre mesekönyvekben, filmvásznon. Sajdik Ferenc karikatúrái, grafikái mind derűsek, s ez nem véletlen, hiszen a ma születésnapját ünneplő művész saját elmondása szerint örökké vidám családba született. „Én nem a valóság, hanem a képzelet után alkotok. Ez valahogy belülről jön, mert igazából ösztönösen rajzolok. De végül is a rajzolást a ceruzára kell hagyni, én csak mozgatom azt” – fogalmazta meg ars poeticáját.
Különleges ruhadarabokat állít ki a Romani Design Brüsszelben
A Romani Design roma divatstúdió tervezte ruhák bemutatásával, a Gyökereink mibennünk című kiállítással nyitotta meg őszi rendezvénysorozatát a brüsszeli Liszt Intézet.
Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István-nap
Történelmi kalandozások, hagyományőrző bemutatók és kreatív workshopok egész sora várja a gyermekes családokat az idei Szent István-napon. A szervezők ügyeltek arra, hogy a rendezvényeken minden korosztály megtalálja a számára legizgalmasabb elfoglaltságot. Ebben a segítségükre lehet az ünnepségsorozat weboldala és a Szent István-nap mobilalkalmazás is.
Türkmenisztánt látja vendégül a Hagyományok Háza
Türkmenisztán kulturális öröksége először mutatkozik be Magyarországon a Türkmenisztáni Kulturális Napok keretében a Hagyományok Házában, ahol szerda este rendezték meg a program nyitóeseményét.