Keresés
Balatorium: tudomány és művészet találkozik a tó partján
Augusztus utolsó hétvégéjén a Balaton aktuális ökológiai kihívásaira hívják fel a figyelmet változatos programokon.
Előkerültek Cserháti Zsuzsa elveszettnek hitt felvételei
Elveszett felvételek címmel négyszámos maxi CD, illetve vinyl középlemez (EP) jelent meg Cserháti Zsuzsa eddig kiadatlan felvételeiből. Az anyagot a 2003-ban elhunyt énekesnő születésének 75. évfordulóján mutatták be.
Legendák a Fonó évadzáró programjaiban
Június 21-ig tart a Fonó idei évada, de addig is minden műfajt körbejár a zeneház programja. Modern citeraművészet, táncházak és nemzetközileg elismert népzenészek adják egymásnak a stafétát.
Május 24-én történt
1908-ban Budapesten felavatták Vörösmarty Mihály szobrát, Kallós Ede és Telcs Ede alkotását az akkori Gizella, a mai Vörösmarty téren.
Április 28-án történt
1973. április 28-án a Pink Floyd The Dark Side of the Moon lemeze első helyre került az amerikai Billboard listáján, amelyen aztán rekordot jelentő 741 héten át, 1988-ig szerepelt. Ezen a napon született Kazimir Károly rendező, színházigazgató és Kovács Miklós kékfestő, népi iparművész 1928-ban.
Árverésen Vajda Lajos legnagyobb magánkézben őrzött olajképe
A Kieselbach Galéria árverésének egyik főszereplője Vajda Lajos 1936-os Gyertyás lány című remekműve, a legnagyobb méretű, még magánkézben őrzött olajkép abból a különleges életműből, amely az 1945 utáni modernségre komoly hatással bírt.
A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a Színházi Olimpiához
A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához: a Bozsik Yvette Társulat és Tadashi Endo butoh táncos, az M Studio, az Aterballetto, valamint a Vertigo Dance Company is fellép az intézményben áprilisban.
Január 30-án történt
1818-ban e napon született Görgei Artúr honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc fővezére, 1904-ben megnyílt a főváros egyik legreprezentatívabb étterme, a Mátyás Pince, 1969-ben pedig utolsó nyilvános fellépését adta a Beatles a londoni Apple székház tetején.
Aranyat nyert a Néprajzi Múzeum alkalmazása
A digitális gondolkodás és a digitális megoldások újszerű, innovatív, ötletes megvalósítását díjazó Pixel Perfect Awards megmérettetésen kiosztott hat arany elismerés közül egyet a Néprajzi Múzeum gyűjteményeire épülő motívumalkotó alkalmazás nyert el január 25-én.
Január 5-én történt
1895-ban a francia katonai bíróság rangvesztésre és életfogytiglani száműzetésre ítélte a zsidó származású, kémkedéssel vádolt Alfred Dreyfus kapitányt. Az egész Franciaországot megosztó ügy 1906-ban Dreyfus rehabilitálásával végződött.
Munkácsy nem szégyellte, hogy a művészet mocskos pénzzel mérhető árucikk
Aki ismeri Munkácsy Mihály művészetét, az minden bizonnyal azt is tudja, hogy a festő, miután sikeres lett, életének nagy részében igencsak jómódban élt. Sőt, erre a jómódra kifejezetten hajtott is.
Amikor átadtam magam a világ gyengéd közönyének, megnyíltak előttem kapuk
Kevés színész készít monodrámát, még kevesebb monodráma éri meg a századik előadást, olyan színészből pedig talán csak egy van, aki két nyelven is játssza. Béres Márta mindhárom pontot kipipálta, hiszen az Urbán András rendezésében készült One-Girl Show-t szerbül és magyarul is előadta.
A kiskakas gyémánt félkrajcárja – A szemét témája a 20. századi filmművészetben
Szelektálás, újrahasznosítás, körkörösség. Úgy tűnhet, ezek az utóbbi pár év divatos kifejezései, pedig a szemét kulturális szimbóluma már évtizedekkel ezelőtt megihlette a témára érzékeny filmeseket. Boronyák Rita a szemét mozgóképi megjelenéseiből válogatott.
Képek az idei Szigetről
Az idén tízmilliomodik látogatóját köszöntő Sziget Fesztivál legjobb képeiből válogattunk.
Nádas Péter: Ahogyan Esterházy mondta, én vagyok az utolsó paraszt író
November 13-án, szerdán este mutatták be a zágrábi könyvvásáron Nádas Péter Szépírás mint hivatás című művének horvát nyelvű kiadását, melyet Xenia Detoni tolmácsolásában foghatnak kézbe az olvasók. Nádast Seid Serdarević kérdezte a kötet megjelenése apropóján az írói hivatásról, alkotói munkamódszerekről és a vidéki élet jótékony hatásairól.
A brutalista hazai premierje is az új budapesti filmfesztiválon lesz
Kihirdette programját Magyarország legújabb nemzetközi filmfesztiválja, az I. Budapest International Film Festival (BIFF). A tizenöt hazai premier között az idei év egyik legjobban várt filmje, a javarészben Budapesten forgatott és a Velencei Filmfesztiválon hatalmas kritikai sikert arató The Brutalist is megtalálható.
Öt kihagyhatatlan koncert a következő napokra
Michael Jackson előtti tisztelgés, cigányzene a zsinagógában, barokk muzsika a zene világnapján a főapátságban és születésnap a Zeneakadémián – öt kihagyhatatlan koncertet ajánlunk a következő napokra Budapesten, Mádon és Pannonhalmán.
Az élettörténetemben valójában nem az én személyem a fontos, hanem a színház
Ma 85 éves Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, korábbi igazgatója, akit néhány napja a Városmajorban, az Iráni konferencia című előadásban láthattak a nézők.
Szeptember 4-én történt
476-ban ezen a napon Odoaker germán hadvezér elfoglalta az itáliai Ravennát, mely akkor a Nyugatrómai Birodalom fővárosa volt, és ez Romulus Augustulus római császár uralkodásának, valamint az ókornak a végét jelentette.
Ahol az idő kitágul: Regejáró Énlakán
Hetedik alkalommal szervezték meg a Regejáró énlaki napokat, amelyen három napon át a „regejárók” évről évre egyre sokasodó tagjait koncertekkel, előadásokkal, irodalmi programokkal, kiállítással, kézműves kirakodóvásárral, örömteli találkozásokkal várják.