Keresés
Elhunyt Christoph von Dohnányi
Elhunyt 95 éves korában Christoph von Dohnányi karmester, aki csaknem húsz éven át volt a Clevelandi Zenekar zeneigazgatója – közölte a zenekar hétfőn.
Már látható Nemes Jeles László Árvájának előzetese
Elkészült a trailer az Oscar-, Golden Globe-, BAFTA-díjas és cannes-i nagydíjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új filmjéhez. Az Árva világpremierje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a magyar mozikba október 23-án, az 1956-os forradalom ünnepén kerül, a Mozinet forgalmazásában.
Ismét az Opera nyitja az évadot Dubajban
Nagy sikerű 2023-as vendégjátékait követően idén a Bohémélet és A hattyúk tava produkcióival, valamint Beethoven-hangversennyel látogat az Opera az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába. A dalszínház együttesei összesen három opera- és hat balettelőadást, valamint egy szimfonikus koncertet mutatnak be Dubajban szeptember 18. és 28. között.
A Visszafolyó partjától Arany Jánosig
Vörös, mint a főtt rák – hogyan lett a hátrafelé haladó ízeltlábú a pirulás, lassúság és társadalmi kritika megszemélyesítője kultúránkban.
Átadták az idei Kisjankó Bori-díjakat
2025-ben 31. alkalommal rendezték meg a népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetést, a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatot, amelyre idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája.
Cserhalmi György újra mesél az Örkényben
„Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” – ezzel az örkényi mottóval indul az Örkény új évada, utalva a vezetőváltást követő izgalmas átmeneti időszakra. A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar mű: monodrámától a zenés darabig, regényadaptációtól a részvételi színházig terjed a kínálat.
Magyar fotóművészek bebarangolták mindkét Koreát
A Valahol Koreában című kiállítás két meghatározó magyar dokumentarista fotográfus, Benkő Imre és Molnár Zoltán munkáit mutatja be a Mai Manó Házban. Bár generációs különbség és eltérő korszakok választják el őket, mindketten a Távol-Kelet felé fordultak, és képeik közös metszete a Koreai-félsziget lett. Fotográfiáik egyszerre idézik meg a múltat és a jelent, feltárják a rejtett kapcsolódásokat, és az emberi figyelem időtlen gesztusait.
Jennifer Lopez élete legjobb formájában jön Budapestre
Jennifer Lopez július 20-án az MVM Dome színpadán, több mint tizenötezer ember előtt énekel. Az eseményt szervező Green Stage Produkciós Iroda társtulajdonosát, Guba Gábort kérdeztük róla.
Több ezer éve rejtőzködő temető került elő Luxorban
A leletek az egykori egyiptomi elithez tartozó nők életéről árulkodnak.
Az orosz fogság sem törte meg Munkácsy-díjas festőművészt
Megnyílt az Ujváry Lajos 100 - A Kisképző legendás festő tanára című kiállítás a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A művész több, mint három évtizeden át tanította a jövő művészeit, festőként kimagasló volt, de csak halála előtt egy évvel vehette át a Munkácsy-díjat.
Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László filmje is az Arany Oroszlánért versenyez
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Az augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje is meghívást kapott.
Az ökológiai válság nem csak külső fenyegetés
Nemcsak érzékeny, de társadalmilag is felelős olvasatot kínál Kovács Újszászy Péter Önfelüldözés című kötete.
Szépségként és szörnyetegként is szeretjük – Charlize Theron 50
Augusztus 7-én ünnepli ötvenedik születésnapját Charlize Theron, aki a színészek között első dél-afrikaiként nyerte el az Oscar-díjat és akit olyan emlékezetes filmekben láthattunk, mint Az ördög ügyvédje, A rém, Az út, a Férfibecsület, A bűn állomásai, valamint a Peter Sellers élete és halála.
Katartikus élmény volt az Árva velencei premierje: irány az Oscar!
Waskovics Andreával, Barabás Bojtorjánnal és Grégory Gadebois-val beszélgettünk dühről, azonosulási pontokról, generációs traumáról és arról, hogy mekkora élmény volt átélni a világpremiert.
Szeptember 24-én történt
Szeptember 24-én ünnepli nyolcvankilencedik születésnapját Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész, a Soproni Petőfi Színház, a Turay Ida Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akit színpadi szerepei mellett számos játék- és tévéfilmben is láthattunk. A Veri az ördög a feleségét című film főszerepében az 1945 utáni magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakítását nyújtotta.
Augusztus 24-én történt
„Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol, s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt” – fogalmazta az 1838. augusztus 24-én elhunyt költő, politikus és nyelvújító, Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, illetve a Magyar Tudós Társaság, majd Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.
Eötvös Péter utolsó operáját is színre viszik az Eiffelben
Az Eiffel Műhelyház 2025-ös őszi szezonjának egyik fénypontjaként a 2023-as ősbemutató óta először lesz kerül színpadra az Opera produkciójában Eötvös Péter Valuska című operája. A tavaly elhunyt világhírű zeneszerző az International Opera Awardson a legjobb ősbemutató kategóriájában díjazott műve október 17. és 24. között az évadban három alkalommal lesz látható.
Az Ivan & The Parazol elhozza az aranykort
Vitáris Iván leginkább a nagybetűs rocksztár karakterében érzi jól magát. Meghallgattuk az Ivan & The Parazol Belle Époque című új lemezét, amely szintugrás a banda életében.
Frei Zsolt: 12-13 milliárd fényévre található galaxisokat vagyunk képesek kutatni
Frei Zsolt Széchenyi-díjas fizikussal a Tejútrendszeren kívüli világegyetemről, a távoli galaxisok kutatásának lehetőségeiről beszélgettünk.
Augusztus 7-én történt
„Akármilyen nehéz élete volt is valakinek, ha belül nem csordul túl a méreg és a gonoszság, akkor tudnia kell, az élet maga a csoda. Lüktető bizsergés, ami a bogarakban, a fákban, bennünk ott motoz, és akárhogy csúsztunk, másztunk, bukdácsoltunk, ezt kell hogy érezzük. Káprázat” – fogalmazta a 2009. augusztus 7-én elhunyt Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, Cseh Tamás, akinek olyan kitűnő lemezeket köszönhetünk, mint a Levél nővéremnek, a Műcsarnok, az Új dalok és a Mélyrepülés.