Keresés
Fiskálisok, ügyvédbojtárok, prókátorok
Ki volt a martfűi rém? Hogyan lepleződtek le 1925-ben a frankhamisítók? Ezekre és más bűnügyi kérdésekre a Magyar Nemzeti Múzeumban kaphatunk választ.
Puccini-áriákkal érkezik az Operába Anna Netrebko és Yusif Eyvazov
A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban. A két világhírű énekes első közös operaházi gáláján közreműködik Pumeza Matshikiza és Jérôme Boutillier, valamint Michelangelo Mazza vezényletével a Magyar Állami Operaház Zenekara.
Az operett úttörője a szerzői jogvédelem keresztapja volt
„Ösztönösen írtam” – jegyezte meg egy interjúban a százötven éve született Huszka Jenő, a magyar operett egyik legnagyobb úttörője és klasszikusa, akinek munkássága új fejezetet nyitott a zenés színházi műfaj történetében. Nevéhez olyan halhatatlan művek fűződnek, mint a Bob herceg, a Lili bárónő vagy a Gül Baba.
Többgenerációs hintalósztori
Hogyan lesz egy kedves gyerekkori játékból több mint háromezer műtárgyból álló gyűjtemény? Dr. Tóth Ferenc Imre és felesége, dr. Ladó Mária évtizedek munkájával hozta létre a Hintalóvilág nevű kollekciót, amely jelenleg az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tekinthető meg.
Az Új Nemzeti Galériát világsztár építészek tervezik
A Városligetben felépítendő Új Nemzeti Galéria épületének tervezői, a Pritzker-díjas japán építésziroda, a SANAA alapítói mutatták be az új múzeumi épület terveit április 28-án a 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjában.
Megvan a BIFF filmfinanszírozási programjának első nyertese
A Budapest International Film Festival (BIFF) által létrehozott Cine-Collegium Budapest (CCB) alapítvány első és második nagyjátékfilmjüket tervező magyar rendezőknek írta ki a pályázatát, amelyhez a finanszírozás egy korábban sosem látott, filmtörténeti jelentőségű szakmai összefogás eredménye. Az öttagú zsűrit idén Enyedi Ildikó vezette, és Rudolf Olivér rendező és Kungl Zsigmond forgatókönyvíró Anyám, a szörny című filmtervét választotta győztesnek.
A legtöbbet rögzített operaénekesről írt könyvet az Operaház főigazgatója
A DFD100 Színe & fonákja című kötet tisztelgés Dietrich Fischer-Dieskau előtt, aki a zenei előadásmód és értelmezés fejlődésére nagy hatással volt, és ajánlás az elkövetkező énekes generációknak.
Kincsvadászok hétvégéje a Nemzeti Múzeumban
Élményalapú aukciók, kincsvadászat, aranymosás és a TV2 Kincsvadászok műsorának sztárszakértői várják a családokat egy felejthetetlen hétvégén, május 24–25-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, a Múzeumkertben pedig egy ritkaságnak számító Schuler típusú pénzverő géppel is találkozhatnak az érdeklődők.
Itt mindenki találhat magának játékot
Minden korosztály számára izgalmas programokat tartogat május 10-én az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a homoludens.hu Egyesület Tavaszi Játékfesztiválja, ahol több mint ötven különféle játékot, köztük díjnyertes társasjátékokat próbálhatnak ki a játékos kedvű érdeklődők.
Egy nap a japán kultúra jegyében
Egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket a japán kultúra jegyében május 31-én az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A múzeum és a Japán Alapítvány rendezvényének látogatói többek között tárlatvezetéseken, előadásokon, workshopokon, valamint filmvetítésen, teaszertartáson, harcművészeti bemutatón és mini japán nyelvórán vehetnek részt.
Színes programokkal vár a beporzók napján a Természettudományi Múzeum
Az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum a világnap 2018-as elindítása óta minden évben csatlakozott a beporzók napja megünnepléséhez. Az intézmény idén március 8-án várja a családokat, hogy partnerszervezeteivel együttműködve bemutathassa a beporzók sokszínű világát és felhívhassa a figyelmet a védelmükre.
Te lennél-e Jókai?
A Magyar Írószövetség koordinálásával Kárpát-medence-szerte megtartott események egyik fénypontja a novellaíró verseny, melyen idén Csender Levente, Gerencsér Anna, Kollár Árpád és Nagy Koppány Zsolt mérkőztek meg.
Révai Miklós élő organizmusokként képzelte el a nyelveket
Kétszázhetvenöt éve, 1750. február 24-én született a bánsági Nagyszentmiklóson Révai Miklós piarista szerzetes, nyelvész, a magyar helyesírás alapjainak kidolgozója, a magyar történeti nyelvészet egyik megalapozója, az első magyar nyelvű hírlap, a Magyar Hírmondó szerkesztője.
Minden hónapban új kamarakiállítással ünnepel a 75 éves Rákóczi Múzeum
„Novemberben vettük át az Év Kiállítása címet, néhány napja fogadtuk a harmincezredik látogatót az ékszerkiállításunkban, most a Családbarát Emlékhely díj tábláját helyeztük el a sárospataki Rákóczi Múzeumunk falán” – mondta el az idén 75 éves sárospataki Rákóczi Múzeum új időszaki kiállítását megnyitó beszédében dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Különleges képek az elmúlásról és a felelősségünkről
A modern világ egyik gyakran figyelmen kívül hagyott tragédiáját, az ember által épített környezet állatvilágra gyakorolt pusztító hatását mutatja be különleges hangulatú fotográfiákon az Átmenet című időszaki kiállítás, amely június 6-án nyílik az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeumban.
Pink Floyd-muzsikára hódíthatjuk meg a Mars sötét oldalát
A Pink Floyd The Dark Side of the Moon lemezére alkotott immerzív planetáriumi vetítésbe már a Magyar Zene Házában is belemerülhetünk.
Bonbon, pezsgő és koncert várja Óbudán a zene és a csokoládé szerelmeseit
Szerelem, csokoládé, lounge címmel különleges, tavaszhoz kapcsolódó rendezvényt állított össze a zene és a csokoládé szerelmesei számára az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Az április 12-i esemény programjában egyebek mellett tárlatvezetés, koncert, bonbonkóstoló és pezsgős koccintás várja az érdeklődőket.
Kenyeres Bálint filmje egyetlen magyarként indul az Arany Pálmáért
A világ legjobb rövidfilmjei közé válogatták Kenyeres Bálint (Tegnap, A repülés története, Before Dawn) Sundance- és Európa-filmdíjas rendező No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét. A cannes-i filmfesztivál mai bejelentése szerint a rövidfilm egyedüli magyar produkcióként szerepel idén Cannes-ban és versenyez az Arany Pálmáért.
Január 1-jén történt
A magyar sajtótörténetben jeles nap január 1.: 1780-ban jelent meg az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó, 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény, az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat, 1848-ban indult az első magyar képes hetilap, az Ábrázolt folyóirat, 1908-ban pedig megjelent a Nyugat, a 20. századi magyar irodalom meghatározó, korszakot jelentő folyóiratának első száma.
Karácsony után Melbourne-ben találkoznak az ausztráliai magyarok
Az ausztráliai magyarok immár 18. alkalommal rendezik meg az Ausztráliai Magyarok Kulturális Találkozóját. A közel ötvenéves hagyományokkal bíró rendezvényt 2025. december 28. és 2026. január 2. között a melbourne-i magyarok látják vendégül.