Kertek alatt – Hőség és a természet: hogyan védekeznek a növények az aszály ellen?
Cikksorozatunkban Mészáros Zsolt segítségével merülünk el az otthoni kertészkedés fortélyaiban, a tudatos természetszemlélés és nem utolsósorban a fák, erdők és mezők világában. Ha te is úgy érzed, hogy több időt töltenél növények társaságában, ha egy kicsit otthonosabban mozognál a kertben, és szívesen megismernéd közelebbről a körülöttünk élő növényvilágot, a Kertek alatt neked szól! A most következő cikkben azt mondja el nekünk Zsolt, hogy miként védekeznek a növények a szárazság ellen, valamint azt, hogy milyen következményeket von maga után az éghajlatváltozás, a felmelegedés.
A levelek jelentősége
A fák a leveleik segítségével készítik el a táplálékot önmaguk számára. Ez egy megalkuvás a fa részéről a saját életére nézve, hiszen a fotoszintézis folyamata során párát bocsát ki a levelek fonákján elhelyezkedő gázcserenyílásokon keresztül, tehát vizet veszít. A vízvesztés mértékének csökkentése érdekében a levél nap felé néző felszínét vastag bőrszövet fedi.
A párologtatás nem csupán az adott növény számára jótékony hatású, hanem az egész növényközösség, sőt, az embereket is magába foglaló életközösség számára abból adódóan, hogy a párologtató egyed egyaránt hűti és párásítja a teljes környezetét, ezzel enyhíti a forró szárazságot.
Vészhelyzet, azaz aszály esetén
A párologtatási folyamatot egy súlyos helyzet tudja megszakítani: az, ha elfogy a talajban lévő víztartalék. Ebben az esetben abbahagyja a fa a párologtatást. Ilyenkor elzáródnak a gázcserenyílások, és leáll a fotoszintézis. A fa kivár. Figyeli, hogy mi történik körülötte. Ha továbbra is azt tapasztalja, hogy fennáll körülötte az aszály, elsárgítja az idősebb leveleit, és lehullatja őket.
Ennek az az oka, hogy a gázcserenyílások elzárása ellenére előfordulhat, hogy bizonyos mértékben folytatódik a párologtatás, azaz a vízvesztés, így a fa biztosra megy, és inkább felszámolja, lehullajtja az addig kinevelt leveleit. Teljes mértékben leveszi magáról azokat a képleteit, kisebb részeit, amik vízvesztést okozhatnának. A fa a csúcsától lefelé haladva lemond bizonyos részeiről az életben maradás érdekében. Elkezdődik az éhezés folyamata.
A szárazság utáni újjászületés reménye
Amikor vége az aszályhelyzetnek, és újra kedvezőre vált az időjárás, ezzel megfelelő, a további fejlődéshez optimális életfeltételeket biztosítva a fának, a fa alvórügyei kihajtanak. A mi környezetünkben jelenleg megfigyelhető időjárási tendenciák nem túl biztatóak az említett rügyfakadás szempontjából.
Éghajlatváltozás: mire számíthatunk?
Az éghajlatváltozással járó hőmérséklet-emelkedésből adódóan lesznek olyan fafajok, amik betegeskedni kezdenek. Majd, mivel nem tudnak alkalmazkodni a környezethez, szépen lassan elpusztulnak.
Jó példa erre az, amit itt, Szegeden megfigyeltem: egykor a kocsányos tölgy uralta ezt a vidéket, mára azonban ő a megváltozott környezet egyik áldozata lett. A fák alatt ugyan még kikelnek, kicsíráznak a magoncok, ezt követően azonban elpusztulnak a csemeték az őket körülvevő szárazság miatt. Már nem lehet fiatal, néhány éves és középkorú vadon élő tölgyfákat látni, nincs utánpótlás. Ennek az az oka, hogy már nem olyan a környezet, mint annak idején, amikor a tölgy őshonos növényként szabadon elterjedt. Más közeg veszi körül, mint annak idején, amikor otthonra lelt itt.
A régi lápos, mocsaras, tavas vidék elsivatagosodott a folyószabályozás miatt. Ott tartunk, hogy a homokhátságon a medvetalpkaktusz az a növény, ami vadon terjedni kezdett – ráadásul olyan szinten, hogy irtani kell. Már nem a kocsányos tölgy érzi otthon magát, hanem a kaktuszok. A nagyszüleim fiatalkorában még kuriózum volt az, ha valakinek a kertjében fügefa vagy gránátalma díszelgett, ma azonban már megszokott dolog. Én 2019 óta nevelek banánt.
A környezet megújul, de a probléma még nincs megoldva
Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a már jól ismert, megszokott növények helyett teljesen új, idegenhonos, invazív, azaz az őshonos növényeket kiszorító növények fognak uralkodni. Ez az átrendeződés már folyamatban van, és bár elszomorító, van pozitív oldala, haszna. Ha nem lennének jelen az invazív fák, a legtöbb városban nem lenne árnyék az őshonos fák kipusztulása és ebből fakadó hiánya miatt. Meg kell barátkoznunk a ténnyel, hogy eljött az az időszak, amikor az invazív fák a mi társaink. Viszont vannak olyan területek az országban, ahol már az invazív fák sem bírják elviselni a szárazságot és a rettenetesen szélsőséges időjárást, és ez kifejezetten aggasztó.
Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu
