Két magyar film látható Ázsia legnagyobb filmfesztiválján

Egyéb

Sanghajba, Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiváljára Szakonyi Noémi Veronika Hat hét és Gauder Áron Kojot négy lelke című filmjét hívták meg.

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét. Egy korábbi filmjük kapcsán közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amely során a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le a babáról. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átitatott hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel: a franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon – élete első főszerepével – elnyerte a legjobb színésznő díját. Nagydíjat nyert a miskolci CineFesten, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját a Magyar Filmkritikusoktól. Összesen 8 kategóriában jelölték a Hat hét alkotóit a Magyar Mozgókép Díjakra, melyek ünnepélyes gáláját a hétvégén tartják Veszprémben. 

A film rendezőjével és írójával, Szakonyi Noémivel és Vincze Mátéval idén márciusban beszélgettünk.

644b6aba735afcc9f767dbdd.jpg
Kojot négy lelke

Gauder Áron rendezőt gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja volt, aki egy kötetnyi indián népmesét fordított le. A rendező ezeknek a történeteknek a feldolgozására vállalkozott a Kojot négy lelke című legújabb animációs filmjével. A Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv az indiánok teremtésének mítoszán keresztül az egész emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet és felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e mindannyiunknak megtalálnunk a helyünket az élet nagy körforgásában addig, amíg nem késő. 

Gauder Áron alkotását április végén láthatta először a nemzetközi közönség a floridai Sunscreen fesztiválon, majd az Arizona Film Fesztiválon, ahol a különleges animáció elnyerte a zsűri különdíját, majd közönségdíjat nyert a csehországi Anifilm nemzetközi fesztiválon és jövő héten versenyez a világ legrangosabb animációs fesztiválján, Annecyban. A Kojot négy lelke a Cinemon Entertainment gyártásában a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, producere Temple Réka. 

Gauder Áronnal készített interjúnk itt olvasható.

Nyitókép: Román Katalint a Hat hét című filmben