Klippremier 1956 emlékére a Kalákától

Zene

Az ’56-os forradalom hőseinek emlékére zenésítette meg a Kaláka Faludy György 1956, te csillag című versét, amelyből az 56films készített videóklipet.

A Kaláka együttes a stúdióban
A Kaláka együttes a stúdióban. Fotó: 56Films

Faludy György emigrációban írt, 1956, te csillag (Toronto, 1986) című versét a Kaláka alapító tagja, Gryllus Dániel először 1990-ben hallotta a Thália Színházban, Bitskey Tibor előadásában. A vers annyira megérintette, hogy meg is zenésítette. A dal az akkor még állandó Kaláka-tag Huzella Péter hangjára lett komponálva, így a jelenlegi verziót is ő énekli a zenekar jelenlegi tagjaival. A dal most először került rögzítésre a Kaláka 55. és az 1956-os forradalom 68. évfordulójára. A filmben eddig soha nem látott, ’56-os menekültekről szóló archív felvételek is szerepelnek az amerikai Nemzeti Archívumból (National Archives).

A klipet Pigniczky Réka, az 56Films társalapítója rendezte. Pigniczky Réka 6 korábbi filmje foglalkozik az 1956-os forradalommal és a külföldön élők kettős identitásával. Réka édesapja aktívan részt vett a forradalom harcaiban, majd Amerikába menekült, ahogy édesanyja is, akivel a magyar közösségben találkoztak. A rendezőnő már Amerikában született és nevelkedett. Nemrég készített filmet a Kaláka együttesről (Kaláka: a Kárpátoktól a Karib-tengerig), amely jelenleg a hazai mozikban látható.

„Fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk az ’56-os forradalom- és szabadságharcról, leginkább azért, mert számomra ez volt a legmeghatározóbb történelmi esemény a 20. században, noha nem is éltem még akkor. Az én sorsomat is a forradalom alakította, hiszen édesapám részt vett – mint katona – a harcokban, és ezért kellett elmenekülnie az Egyesült Államokba, ahonnan sosem tért haza, még látogatóba sem. Édesanyámmal, aki Mosonmagyaróvárról menekült családjával, az USA-ban találkozott, és én már ott születtem, nevelkedtem, jártam egyetemre – csak a rendszerváltás után költöztem haza. Már több olyan dokumentumfilmet készítettem, ami 1956-tal, illetve a kettős identitással foglalkozik, nehéz elengednem a témát. A Kalákáról szóló filmem kapcsán tudtam meg, hogy az együttes 35 év után először veszi fel stúdióban ezt a dalt, és úgy éreztem, hogy nekem is ott a helyem – hálás vagyok, hogy ott lehettem. A klipben használt archív fényképek részben emigráns magyarok felvételei, a 16 mm filmfelvételek pedig először kerülnek közönség elé, nemrég fedezték fel őket az amerikai Nemzeti Archívumban” – fogalmazott Pigniczky Réka filmrendező, producer.

Gryllus Dániel,  a Kaláka együttes vezetője, a dal zeneszerzője így nyilatkozott: „A Kaláka együttes 1969-ben, 55 éve alakult – mindössze 13 évvel az ’56-os forradalom után. Akkor azt éreztük, ez már egészen más világ. És valóban más világ volt, de ’56-ról nemigen beszéltünk nyilvánosan, éppen elég volt tudni azokról a dolgokról, amelyek a szüleinkkel történtek a forradalom leverése után. Mivel már a hetvenes évek eleje óta jártunk koncertezni nyugatra, természetesen sok történetet hallottunk, sokakkal találkoztunk, sok mindenről tudtunk, amiről nyilvánosan nem beszéltünk. A változás időszakában (pontos dátumot nem tudok) a Thália Színházban volt egy Faludy-est Koltai Gábor rendezésében, amire elmentem, és ott hallottam Bitskey Tibor előadásában Faludy György emigrációban, 1986-ban írott versét, az 1956, te csillag címűt. Mintha egy krónikás éneket hallottam volna a forradalom napjairól. Elkértem Tibortól a példányt, és nagyon hamar megszületett az ének. A Kaláka-daloktól talán kicsit szokatlanul, a záróstrófából refrén lett. Énekeltük sokak örömére.1995-ben némi személyi változás volt a Kalákában és ezt a dalt Huzella Péter szólóban énekelte tovább. Mi csak ritkán, ’56-os évfordulók alkalmából. Felvétel nem készült róla. Most elhatároztuk, törlesztjük az adósságunkat, és együtt rögzítettük stúdióban a dalt. Íme az ének, íme a rövid emlékezések és az eddig ismeretlen dokumentumfelvételek, melyeket Pigniczky Réka mini-dokumentumfilmmé formált.”

A klip operatőre Kiss Gergő, vágója Domonkos Balázs, hangmérnöke Nyerges András Imre volt.