Vándorkönyvkötő-családból jött, nyomdászdinasztiát alapított
Még nevük is a tót lakosság becéző „knyihár” (könyvkötő) megszólításából alakult Kner családnévvé. 90 éve hunyt el Kner Izidor nyomdász, könyvkötő, a művészi könyvnyomtatás és könyvtervezés úttörője, aki egy műszaki kultúra nélküli környezetben korszerű, szervezett ipart teremtett, s ehhez szakmunkásgárdát is nevelt.
A vándorkönyvkötő-családba született Kner Izidor 1860. február 5-én látta meg a napvilágot Gyomán. Apja, Kner Sámuel is családi örökségként űzte a könyvkötőhivatást, s mint Izidor életrajzi kötetében említi, ha „a család egyik-másik tagja más mesterségre ment is, valamennyi mint könyvkötő halt meg”.
Míg atyja műhelyében nevelkedett sok éven át, az előtte készülő könyvek napi látványa során 13 éves korára úgy érezte, vérében van már a mesterség. S mivel a ház körüli teendők, kötelességek mellett a gyermeket édesapja még nem fogta a családi mesterség tanulására, az úgy döntött, világgá megy.
Bolyongásai során rövidebb-hosszabb állomások követték egymást. Szolnokon 1873-ban mint könyvkötőinas talált munkát magának Fuchs Lipótnál, ahol első önálló munkaként vásárokon árult, apró, takaros zsebkönyveket készített. Négy év inaskodás után Pest felé vette ugyan útját, de úti céljához Eger, Miskolc, Zsolna, Arad után jutott végül is el, hátizsákjában a mesterséghez szükséges kisebb szerszámokkal.
1879-ben Hirháger Károlynak a pesti akadémiai bérház pincéjében működő könyvkötő műhelyében sikerült aranymetszőként munkába állnia. Az 1880. év Székesfehérváron találta Számmer Imre nyomdájában, ahol egy évig tevékenykedett. Számmer Imre, elégedett lévén az ifjú könyvkötő munkájával, nyomdája mellett létrehozott saját könyvkötő műhely berendezésével és vezetésével bízta meg. Itt ismerkedett meg közelebbről a nyomdászmesterség eleddig érdektelennek tartott titkaival.
A szolnoki hónapok eseménydúsan teltek. Gr. Zichy Jenő az elnöksége alatt álló korcsolyaegylet zászlajára feliratot rendelt. A gróf úr az eredménnyel olyannyira meg volt elégedve, hogy a kész munka átvételekor „kinevezte” Kner Izidort a város legjobb címfestőjének. A sikeren felbuzdulva Számmerrel közösen társas cím- és címerfestő műhelyt nyitottak. Számtalan fodrászüzlet, trafik és más közterületi tábla hirdette tevékenységüket. A kalandozó kedvű könyvkészítő ifjúnak azonban Székesfehérvárról is mennie kellett, az akkor induló Darázs: Humoristicus hetilap című vicclapban – többek között a város legelső emberét – parodizáló írásai miatt.
Egy rövid kitérő után saját könyvkötő műhelyt rendezett be Kisjenő-Erdőhegy községben, amely nem ment jól. Tatára került, egy egyszobás kis könyvkötőműhely-nyomdai személyzeti lakásba, ahonnan 1882-ben katonai behívó mentette ki. A sorozásnál Debreczeni Endre főszolgabíró alkalmatlannak ítélte a seregbe, de rábeszélte az otthoni letelepedésre és egy hiánypótló nyomdaüzem alapítására. A nyugtalan vándoréveket, tanulmányutakat végre otthonteremtés, nyomdaépítés, családalapítás követhette.
Háttérben a főszolgabírói támogatással, takarékpénztári kölcsönnel, 1882-ben atyja nevén – hogy meghátrálás esetén ő folytathassa a mesterséget – működtetve Kner Izidor megnyitotta pár évtized múltán országos hírűvé váló nyomdáját. Egy tizenkét fiókos betűszekrény és egy Számmer Imrétől, Székesfehérvárról vásárolt Bachrach típusú tégelysajtó képezték a berendezést, amelyet később egy nagykőrösi nyomdász levitézlett kézisajtójával bővítettek.
Első megrendeléseik előrevetették a nyomda jövőjét: a dévaványai főjegyző vagy ötvenféle nyomtatványmintát kért, amelyet az Ármentesítő Társulat igazgatójának vagy százoldalas jegyzőkönyvei követtek.
„Ez állandóan visszatérő munka – szólt a derék igazgató –, rendezkedjék be rá.” A közigazgatási nyomtatványok fél évszázadon át, a huszadik század közepéig a nyomda működését fenntartó megrendelések voltak.
Hogy mesterré képezze magát, Kner Izidor az első években egymaga végezte a szedést, nyomást és minden más munkát. A vállalkozás egyre híresebb lett igényessége és korrektsége miatt. Ezért az elismertségért sokat tett maga a tulajdonos is, 1886-ban betűmintakönyvet adott ki, a ’nagyközönséggel való üzleti kapcsolat keresése végett’, valamint kézikönyvül nyomdák és művezetőik számára, amely díszes kivitelezésével maga is a gyomai nyomda propagandaeszköze lett, és a nagyközönség tömeges megrendelése követett.
Ez szükségessé tette egy amerikai, Liberty-rendszerű taposógép beszerzését, amelyre 1890-ben került sor. A nyomda fejlesztése területi terjeszkedést is jelentett, 1889-ben ötszobás házat vásárolt a gyomai Kossuth Lajos utcában, melynek két szobájában a nyomdát helyezték el. Később, a bővítések során még egy szobát kellett a nyomda céljaira átengedni. Hogy a szűkösség megoldódjon, kölcsönökbe verve a vállalatot, a ház mellett álló postahivatal épületét vásárolta meg a várostól, hogy helyén 1902-ben felépítsék a ma is ott álló nyomdaépületet. Ekkor már tizenhárom fős személyzet vonult át az új műhelyekbe, amely abban az időben a történelmi Magyarország legnagyobb könyvnyomdája volt.
A nyomda első, igen jelentős munkája az ötkötetes Kereszténység és korunk című kiadvány volt. Ezt követően Kner Izidor felfedezte, hogy a kormányoktól és a bécsi udvartól leküldött rendeletek kiadása után hónapokig tartott, amíg minden község megismerte a tartalmukat. Ezért összeböngészte minden közigazgatási nyomtatvány mintapéldányát, amely 1898-ra majdnem másfél ezer nyomtatványt jelentett. Ezek kicsinyített mintáit Közigazgatási Nyomtatvány-Mintatár címen kiadta, amely hamarosan a közigazgatásnak úgyszólván lexikonja lett.
1902-ben harminc, 1910-ben száznál több szakmunkást alkalmazott. Nyomdáját az egyik legjobb vidéki intézménnyé fejlesztette, amely művészi kivitel terén számos fővárosi nyomdát is felülmúlt. Nevét eleinte a kor ízlésének megfelelő, divatos báli meghívók tették ismertté, ezeket Röpke Lapok címmel mintakönyvben is megjelentette.
Nyomdájából a magyar könyvművészet klasszikus szépségű alkotásai kerültek ki, motívumaik a magyar népi barokk épületek díszítőelemein alapultak. Nevezetes könyvsorozataik a Monumenta Literarum és a Kner Klasszikusok voltak, amelyekben a magyar és a világirodalom klasszikusait adták ki gondos tipográfiával készült kötetekben.
Kner Izidor az 1914-es lipcsei kiállításon aranyérmet nyert. Szakcikkei a Vidéki Nyomdászok Országos Szövetségének hivatalos lapjában jelentek meg. Humoros, szatirikus anekdotákat, aforizmákat is írt, az Üstökös és a Borsszem Jankó című élclapok állandó munkatársa volt. Szakmai írásai Eszmék és viaskodások címmel 1906-ban jelentek meg kötetben. Keserves kenyér című könyvét 1928-ban, az Apró lurkóságok címűt 1933-ban, önéletrajzi írásait 1931-ben adta ki Félévszázad mesgyéjén címmel. Aforizma- és anekdotagyűjteménye Kner Izidor pajzán aforizmái (1919), illetve Kner Izidor agyafúrt alakjai (1926) címmel látott napvilágot.
A nyomdaipari tömegtermelésbe visszavitte a művészetet, az ipari tárgytervezést. Emellett igazi kapitalista volt, aki megtalálta a piaci rést, és gyors szállítással igyekezett versenytársai fölé kerekedni. Jellemző rá, hogy 1902-ben Nyomdai tréfa címmel felhívást jelentetett meg: értékes jutalmat ígért annak, aki a 17 soros szövegben mind a 227 becsempészett sajtóhibát megtalálja.
Kner Izidor 1889-ben vette feleségül Netter Kornéliát. Gyermekeinek és majd unokáinak többsége is a nyomdász-könyves mesterséget választotta. Kner Izidor 1935. augusztus 19-én bekövetkezett halála után legidősebb fiai, Endre és Imre vették át az üzem irányítását, ez utóbbi a magyar könyvtervezés kiemelkedő alakjává vált. Endre 1942-ben munkaszolgálatosként a Szovjetunióban halt meg, Imrét 1944-ben ismeretlen helyen pusztították el.
Legkisebb fia, Albert és Erzsébet lánya is nyomdász és könyvkötő lett. Albert 1940-ben kivándorolt Amerikába, s így túlélte a holokausztot, egy nagy chicagói cég tervezőstúdiójának vezetője lett. Erzsébet 1949-ben szintén Chicagóba ment, s saját műhelyt alapított. Imre fia, Kner Mihály a felszabadulás után, 23 évesen átvette a családi nyomdát, de nem tudta kiheverni rokonai kiirtását, és 1945-ben öngyilkos lett.
Kner Izidor legidősebb unokája Haiman György, a neves tipográfus, könyvművész, nyomdatörténész volt. A Kner Nyomda Gyomai Kner Nyomda Zrt. néven ma is működik, és Kner Imre egykori otthonában létesült 1970-ben az ország egyetlen nyomdaipari múzeuma.
Nem messze az üzemtől és a múzeumtól alakították ki a 2500 négyzetméteres Kner emlékteret, amelynek központi részén áll a Munkácsy-díjas Kiss Nagy András szobrászművész által a nyomda alapításának százéves évfordulójára készített Kner-emlékmű, Kner Izidor és Imre domborművével. Az alkotáson található táblán Kner Izidor mondása olvasható:
Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.”
2023-ban Erdész Ádám szerkesztésében a Tények és Tanúk sorozatban jelent meg a Levelek a Kner család életéből 1938–1949 című kötet, amely betekintést nyújt a nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába.
Forrás: MNMKK OSZK
