Kocsis Paulina számára a zene és a zenélés egyet jelent az életörömmel. A Fonogram díjas énekesnő első nagylemezének bemutatója mellett a Petőfi Kulturális Program keretein belül az ország minden pontjára elviszi a zene örömét.

thumb_202522_default_big.jpg
Kocsis Paulina. Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

Mit adott neked ez az év eddig szakmailag?

Most már elmondhatom, hogy megnyertem a Fonogram díjat – úgy gondolom, hogy ennél többet nem is kívánhatok ebben az évben. Ez óriási dolog számomra, hatalmas szakmai elismerés. Elnézve a versenytársaimat, akik sokkal régebb óta vannak a szakmában, én már a jelölésnek is nagyon örültem, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy megnyerhetem. Ezenkívül április 8-án jelent meg az első nagylemezem, amelynek a lemezbemutató koncertje május 10-én lesz a Kobuciban, és erre már nagyon készülünk.

A Petőfi Kulturális Program egy olyan misszió, ami lehetővé teszi, hogy olyan településekre is eljuthassanak a hazai előadók, ahol nem tehetik meg az emberek, hogy rendszeresen ellátogassanak például egy-egy koncertre vagy színházi eseményre. Számodra miért fontos, hogy részese lehetsz ennek a küldetésnek?

Elsősorban azért örültem a felkérésnek, mert zenélni mindig nagyon jó érzés, és azt gondolom, hogy valóban egy nagyon jó ügyet képvisel ez a program azzal, hogy kisebb településekre is elviszi a zene örömét. Másrészt annak is nagyon örülök, hogy ezeknek köszönhetően hétköznap is van lehetőségünk fellépni.

Paulina.jpg
Kocsis Paulina Rubin című lemezével

Veled kapcsolatban egyébként is az az első gondolatom, hogy az örömzene hirdetője vagy, és minden zenéléssel töltött pillanat hatalmas boldogságot okoz bárhol és bármilyen fellépésen.

Ezt nagyon jól látod! Szeretek örömet okozni, az pedig külön jó érzés számomra, ha ezt a zenéléssel tehetem. Még ha fáradt is vagyok, a nap végén mindig mosolyogva és boldogan fekszem le, hiszen az álmomat tudhatom a karrieremnek és ezért nagyon hálás vagyok.

Hol és mikor lesznek a program keretében fellépések?

Április 30-án elsőkén Gyönkön lépünk fel, emellett a nyár folyamán több helyszínre is ellátogatunk még.

Milyen dalokat viszel a Petőfi Kulturális Program akusztikus hangszerelésű koncertjeire?

Régi és új dalok is hallhatóak lesznek, de mivel ez egy akusztikus koncert lesz, szerettük volna valamivel megfűszerezni egy kicsit az élményt – például az én kedvenc előadóm, Zaz egyik dalát építettük bele az egyik számunkba. Az ehhez hasonló ötletekkel igyekszünk felpörgetni a műsort.

Ezeken felül sokat koncertezel most? Mennyire vagy elérhető magánemberként?

Magánemberként hétvégente egyáltalán nem vagyok elérhető a koncertszezonban. Egy-egy lopott hétvégét néha be szoktam iktatni, de most rengeteg fellépés vár rám, még hétköznap is lesznek koncertek. Annak ellenére, hogy imádom a pörgést, igyekszem figyelni arra, hogy minőségi időt tölthessek a barátaimmal és a családommal egyaránt. Ez azért is fontos, mert a kreatív elme akkor alkot igazán, amikor pihen.

A programok a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósulnak meg.