A júliusi lesz a kilencedik Fesztivál Akadémia Budapest, és úgy tűnik: kiteljesedett az elképzelésetek, amely a közös zenélést, tanítást és tehetséggondozást helyezi középpontba. Megtalálta a helyét, küldetését ez a fesztivál az elmúlt tíz évben?
Kelemen Barnabás: 2016-ban az első FAB négynapos fesztiválunk már csírájában magában hordozta azon elképzeléseket, amelyeket később – akár egy virág a szirmait – sorra kibontottunk. A koncertek, az összművészeti törekvések, a mesterkurzusok kezdettől fogva részei voltak a Fesztivál Akadémiának. Kocsis Zoltán Bartók első két vonósnégyeséről tartott előadást a Zeneakadémia Nagytermében. Kurtág Györgytől azóta 16 felejthetetlen alkalommal tanulhattunk, ahogy a kvartettünkkel (a Kelemen Kvartettel) Bartók többi vonósnégyesén dolgoztunk. A fesztiválon idén is a nagyközönség előtt tanít a BMC Nagytermében Bartók második vonósnégyesét boncolgatva. A Covid ráébresztett bennünket arra, hogy bár elengedhetetlen a nemzetközi kitekintés, a magyar művészekkel ugyanannyira fontos a rendszeres együttműködés. Azóta ennek szellemében állítjuk össze a fesztiválunkat, ráadásul már egész évet átfogó képzési programjaink vannak, amelyek akár hatéves kortól egyetemistákig kínálnak oktatási, mentorálási és versenylehetőségeket.
Miért bizonyult jó ötletnek az oktatást és a fesztiválprogramokat összekapcsolni?
Kokas Katalin: Minden művész magában hordozza, amit otthonról és a tanáraitól kapott, ezek az impulzusok formálják a személyiségét, művészi karakterét. A mi szakmánkban már kisgyermekkorban sok minden eldől. Sorsdöntő, hogy a gyerek kezébe miként adják a hegedűt: egy életre beleszeret, vagy kínlódik vele, mert kényelmetlen, fáj, csak nyöszörög a hangszer. A világjáró szólistáknak kötelességük visszaadni a figyelmet, tudást, gondoskodást. Tovább kell adniuk a stafétát, hiszen az élet értelme a körforgás.
Bevett dolog, hogy nemzetközi hírű művészek egyetemen tanítanak, workshopokat tartanak. De miért érdemes az alapfokú oktatásban részt vállalni?
K. K.: Mert hisszük, hogy ott van a lényeg. Régen az volt a gyakorlat, hogy ha egy fiatal tehetséget felfedeztek például egy országos versenyen, akkor a Zeneakadémia valamelyik tanára a szárnyai alá vette. Én is így kerültem 11 évesen Budapestre. De azóta megváltozott a világ, ezért elengedhetetlen, hogy a gyerekeket egészen fiatalon, hat-hét évesen elkezdjük figyelmesen terelgetni, koncentráltan tanítani, de saját zeneiskolája keretén belül. 10-11 éves korban már szinte késő. A fogékony kicsiken érezni a lehetőséget, de nem vehetjük ki őket a biztonságos családi fészekből, mert akkor a legfontosabbtól fosztjuk meg.
K. B.: Ma erre az óvó, szeretetteljes burokra nagyobb szükség van, mint valaha. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a gyerekek helyben kaphassanak visszatérő rendszerben magas színvonalú mesterkurzusokat, megőrizve a családi háttér adta biztonságos emberi, szellemi gyarapodás lehetőségét.
K. K.: A gyerekeken keresztül a zenetanárokkal vagyunk legfőképp kapcsolatban, akik igénylik, hogy fogjuk a kezüket. Nem mi ketten, természetesen, hanem a 40 magyar művésszel együtt, akik csatlakoztak a FAB egyre komplexebb képzési programjához.
K. B.: Muszáj megóvnunk az országos zeneiskolai hálózatot, amelynek kiépítését, gyarapítását Kodály Zoltán kezdte el, azonban ha a mi generációnk nem segíti, az enyészeté lehet. Ez egy kincs, amelyet ma már nem lehetne létrehozni, de megóvni és fejleszteni kötelességünk.
K. K.: Az elmúlt két évben – a FAB programjában – a már említett 40 művésszel közösen 240 ingyenes kurzust tartottunk. 1600 diák kapott egyéni órát, és 1500 tanárt értünk el közvetlenül, akik több mint 36 ezer diákra vannak hatással. A zene nem csupán a muzikalitást fejleszti, hanem általános képességjavuláshoz vezet a gyerekeknél. Fejleszti a koncentrációs képességet, a kitartást és az állhatatosságot.
Hogyan épül fel ez a képzési program?
K. K.: A Fesztivál Akadémia elindítása után egy évvel létrehoztuk a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt. Fehér Ilona tulajdonképpen a világ leghíresebb alapfokú tanára volt, aki Magyarországról menekült el, majd Izraelben megalapította azt a hegedűiskolát, amelyből a világ leghíresebb hegedűművészei kerültek ki. Ez egy tökéletes inspiráció és példa ma is arra, hogy zeneiskolai tanárok is válhatnak világhírű pedagógussá. Korosztályos nemzetközi hegedűverseny korábban nem volt Magyarországon. 22 éves korig várjuk a versenyzőket a világ minden országából, idén kilencéves a legfiatalabb versenyző. Ez az aranykor, ebben az időszakban dől el minden. Idén rendezzük az ötödik megmérettetést, és már látszik, hogy nagy világversenyek győztesei kerültek ki a korábbi résztvevők közül. Eleinte nagyon kevés magyar jelentkező volt. Ezért a nagy, háromfordulós verseny anyagát felére csökkentve létrehoztuk a Hubay Jenő Nemzetközi Hegedűversenyt, melyet a Kárpát-medence és a V4-ek országainak hirdettünk meg.
K. B.: Ennek ellenére azt éreztük, hogy bár zenei nagyhatalom vagyunk, egy kezünkön meg tudtuk számolni, hány magyar gyerek juthatott tovább.
K. K.: Ezért azt gondoltuk, elindítunk egy fiataloknak szánt tehetségkutatót 16 éves korig. Halász Ferenc a tanárom volt a Zeneakadémián, nagy hírű pedagógus volt, aki járta az országot a fiatal tehetségek után kutatva. Az ő emléke előtt tisztelgünk ezzel a programmal. Hat régióba jutottunk el Magyarországon és a határon túl, a második évben már 120 gyerek mérkőzött meg. Közülük kiválasztottuk a tehetséges csellistákat, hegedűsöket, és segítjük a felkészülésüket, hogy majd részt vehessenek a Hubay versenyen. Megérezték a tanárok is, hogy nem kell tartaniuk tőlünk, csak segíteni szeretnénk a lehetőségeik bővítésében. A tehetségkutatón minden gyerek kap arany-, ezüst- vagy bronzérmet, hiszen felkészült a repertoárból, gyakorolt, szeretnénk szárnyakat adni nekik. Azonban az érem mellé minden zsűritagtól kap egy-egy „levelet”, amelyen útravalót adnak a pozitívumokat kiemelve, fontos dolgokra pedig rávilágítva. Nem ismerünk világviszonylatban egyetlen versenyt sem, ahol a zsűritag írásban adja szakmai tanácsát. Az elmúlt éveink munkájának eredménye az, hogy rálátásunk lett a hazai zeneoktatásra, és szinte nincs olyan zeneiskola és elhivatott tanár, akivel ne lennénk kapcsolatban.
A Fesztivál Akadémia nyolcnapos nyári programja ennek kiteljesítése. Miért fontos az összművészeti jelleg?
K. K.: Engem a színház ragadott magával először, mivel a szüleim a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás időszakában játszottak a zenekari árokban. Barnabás szülei a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító művészei voltak, így számára az a közeg, Rolla jános személye vált meghatározóvá, az anyatejjel szívta magába mindezt. Én minden színházi előadást több tucatszor néztem meg, már csak azért is, mert szüleim nem tudtak hova tenni.
K. B.: Előfordult, hogy a színészek Katinak játszottak. Tudták, hogy akár negyvenedszerre ül ott, és ha a kedvéért valami kicsit másképp történik, mondjuk beleszőnek egy titkos viccet, ő érteni fogja.
K. K.: Ha nem vette az aznapi közönség annyira a lapot, akkor kifejezetten nekem játszottak. Nem emlékszem igazán erre, ezt Molnár Piroska mesélte a későbbiek folyamán. Három-négy éves koromban Csákányi Eszterhez pedig odamentem a színfalak mögé előadás után, és miközben levette a királynős parókáját, döbbenten közöltem vele: – Hű, de csúnya lettél! Mire ő azt felelte, hogy ezért szeret, mert egy őszinte gyerek vagyok. Ezekhez a legendás művészekhez nagyon erős kötődésem volt és van a mai napig. Nem lettem színész, amivel – azt hiszem – mindenki jól járt, de a színházat, az irodalmat és a színpadot általuk szerettem meg. Minden művészet az életről szól, teljesen mindegy, hogy szöveggel vagy dallamban mondjuk el a történetet. A lényeg, hogy lélekgyógyító az előadó, a műveken keresztül beszél saját létkérdéseiről, önmarcangoló nehézségeiről, öröméről-bánatáról, ugyanakkor a közönség is befelé figyel, gyógyító folyamatok indulnak el a harmónia és katarzis hatására.
K. B.: Az összművészetek jegyében idén először hirdettünk rajzpályázatot, amelyre 385 alkotás érkezett. Vivaldi életében híresebb operadramaturg volt, mint zeneszerző. A Négy évszak egy programzene, minden évszak előtt egy verssel. Tökéletesen előadható melodrámaként, melyet nagylányunk, Kelemen Hanna – a Glasgow-i Egyetem drámatagozatos színészhallgatója – mesél el. Öt korosztályban hirdettük a rajzversenyt, a téma mindegyikben Vivaldi által bejegyzett húsz különböző érzés, hangulat. Ezeket a csodálatos rajzokat fogjuk a koncerten kivetíteni. Az idei programban sok az emlékezés: a magyar holokauszt 80. évfordulójára és Eötvös Péter előtt is tisztelgünk egy-egy koncerttel. Emlékezünk Tompos Kátyára , akivel évekkel ezelőtt a Zeneakadémián először adtuk elő a Négy évszakot.
Alessandro Baricco olasz író lesz a fesztivál díszvendége. Őt régóta igyekeztek Magyarországra csábítani. Nektek hogyan sikerült?
K. B.: Baricco felesége, Gloria Campaner híres zongoraművész, akivel Örményországban játszottam először egy fesztiválon, majd több alkalommal felléptünk közösen.
K. K.: A legutolsó koncertjükre Veszprémbe én is elutaztam, azonban Barnabással megbeszéltük, hogy a taps után sietünk haza. Fantasztikus hangverseny volt, s mégis maradtunk. Beszélgettünk Gloriával, aki megemlítette az író férjét. Pedzegettem, hogy jelentek-e meg magyarul könyvei. Válaszként a Selyem című kötetére mondta, hogy „valószínűleg” itt is kiadták. Egészen elhűltem, mert Baricco az egyik kedvenc kortárs íróm: csodálatos, sallangmentes, őszinte, az összes könyvét olvastam. Így kiderült, hogy közvetve kapcsolatban állunk, s rögtön hívtuk a fesztiválra, melyre nagy boldogságunkra igent mondott. Egy kerekasztal-beszélgetésen mindent megtudhatunk tőle a Zeneakadémia Solti termében, másnap pedig a Zeneakadémia Nagytermében is a színpadra hívjuk, hogy a Vivaldi korabeli olasz irodalomról kérdezhessük őt.
Ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésével, a kolozsvári magyar társulat Ifjú barbárok című – Bartókról és Kodályról szóló – előadásával nyílik meg a fesztivál. Számos izgalmas koncertre kerül sor, mi az, ami a ti szíveteknek különösen kedves?
K. K.: A holokauszt emlékére szervezett emlékezés a Dohány utcai zsinagógában rendkívülinek ígérkezik. Dora Schwarzbergtől Shlomo Mintzig számos világhírű művész kimondottan kérte, hogy ezen a hangversenyen zenélhessen. Vilde Frang csak e koncertre érkezik Budapestre, utána rohan is tovább. Jens Peter Maintz és Kyril Zlotnikov csellisták mellett a Söndörgő, Fekete László főkántor vagy a cimbalom királya: Lukács Miklós és húsz nemzetközi hírű szólista lép fel. A zeneművek közt pedig Bezerédi Zoltán és Hámori Gabriella színművészek mondanak Petri-, Esterházy-, Kertész-, Radnóti-, Ady-szövegeket, naplórészleteket. A szívszorító siratókat követően a hangverseny második felében Mendelssohn Esz-dúr oktettje csendül fel, mellyel oldjuk a fájdalmas hangvételt. A fesztivál nyolc napjában betérve a Zeneakadémiára azt tapasztalhatja az érdeklődő, hogy reggeltől estig megtelik élettel az intézmény, és nem csupán a szakma számára, hiszen a próbák, mesterkurzusok, beszélgetések, koncertek nyilvánosak, sorban követik egymást. Szeretnénk, ha ennek a bizsergő életnek minél többen részesei lennének.
