Megsemmisítő kritika – az első Kölcsey-szobor, Ferenczy István műve

A Himnusz költőjének első szobra erősen megosztotta a közvéleményt. Amikor Kölcsey 1838 nyarán meghalt, a Kisfaludy Társaság egy-két hónapon belül kezdeményezte egy emlékszobor felállítását. A szobor költségeit közadakozásból teremtették elő, s a munkával Ferenczy Istvánt bízták meg.

Sajnos már az alkotó neve is vitákat szült. Ferenczy tehetségét a nagy befolyású Széchenyi István nem sokra tartotta, pontosabban egyenesen tehetségtelennek vélte a szobrászt, ezért erősen berzenkedett megbízása ellen. Pedig Ferenczy elszántan látott munkához, 1845-re be is fejezte élete egyik legnagyobb méretű alkotását. A szobrász abból indult ki, hogy Kölcsey a legnagyobb költők közé tartozik, a legnagyobbak pedig – az akkor már letűnőben lévő klasszicista szemlélet szerint – leginkább ókoriak. Tehát Kölcseynek is úgy kell megjelennie, mint antik lírikusnak. A magyar költő tehát tógát kapott, alá nyaknál húzott tunikát, kezébe papirusztekercset, széke alá pedig Kronosz bozontos fejét, jelezve, hogy Kölcseyn nem fog az idő.

Ferenczy István: Kölcsey Ferenc, 1845, márvány. Fotó: MNG

Volt, akinek tetszett, volt, akinek nem tetszett.

A legtöbb újság – amely akkoriban már a romantika nemzeti lázában lobogott – azért bírálta az alkotást, amiért nem magyar öltözetben ábrázolja Kölcseyt.

Szerencsétlen Ferenczyt annyira megviselte az epés támadássorozat, hogy visszavonult szülőfalujába, Rimaszombatra, és soha többé nem vett vésőt a kezébe. Szegénységben élt, úgy is halt meg tíz évvel később.

Szobrát, amelyet a Nemzeti Múzeum kertjébe szántak, soha nem állították ki köztéren. Ma a Magyar Nemzeti Galériában csodálhatjuk meg. Mert bármit is gondoltak róla a kortársai, azért van rajta csodálnivaló.  

Az eredeti másolat – a Batthyány téri Kölcsey-szobor, Kallós Ede munkája

Bizonyára sokat tanult Ferenczy sorsából Kallós Ede, aki nem akart hibázni, amikor 1897-ben felkérték, hogy Nagykároly számára mintázza meg Kölcsey szobrát. Vette tehát Franz Eybl akkor már jól ismert litográfiáját, amely Kölcseyt országgyűlési követként, magyaros ruhában, a pozsonyi vár előterében ülve és az azóta toposszá vált, enyhén előre és oldalra billenő fejtartással ábrázolja, és szinte miliméterről miliméterre lemásolta. A pozsonyi látkép persze hiányzik a háttérből, meg bizonyára statikai szempontok miatt némiképp módosított az ülő alakon, de a hasonlóság jól fölismerhető.

A szobor el is érte a kedvező hatást, ünnepélyes keretek között felállították Nagykároly kellős közepén, szónokoltak leleplezésén, megkoszorúzták emléknapjain, esténként pedig K und K- bakák és kikapós cselédlányok csókolóztak talapzatának árnyékában.

Kölcsey Ferenc szobra a Batthány térnél. Fotó: Joseph Simon

Csak a románoknak nem tetszett. Nem is a nagykárolyi románoknak, hanem az első világháború végén betóduló román katonaságnak. Mindjárt le is rombolták: ne éktelenkedjen magyar költő az „ősi román Careii Mari” főterén!

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy megmaradt a szobor gipszmintája, aminek alapján el lehetett készíteni a másolatot vagy – mivel az eredeti megsemmisült, mondjuk inkább úgy – a másodpéldányt.

Kölcsey 1838-as halálának századik évfordulójára azonban nem készült el a mű, így csak 1939-ben avathatták fel a Batthyány téren.

Akkoriban magas posztamensen állt, illetve ült a költő, az Országház felé nézett nagyjából onnan, ahol most a metrólejárat üvegkalickája van.

Mikor azonban megépült a metró, a szobrot is elbontották. Egészen 1974-ig kellett várni, hogy visszakerüljön a térre. Ekkor már nem az eredeti talapzatra emelték, hanem csak arra a húszcentis emelvényre, amelyen ma is látható. Milyen különös, hogy fejtartása így új értelmet nyert. Eredetileg a járókelőket szemlélte, szinte biztatva őket, nézzenek rá föl, emeljék fel tekintetüket. Most búsan néz maga elé, mintha szomorúan a földre meredne…

„Ez tiszta hülyeség” – Kő Pál Kölcsey-szobra Sződemeteren

Kő Pál szobrászművészt nem olyan fából faragták, hogy megijedjen egy-egy erőteljes gesztustól. Az sem zavarta különösebben, ha kritikusai ilyenkor erőteljes szavakra és még erőteljesebb tettekre ragadtatják magukat.

Kölcsey-szobrának két változata létezik, de egyik sem olyan, amilyennek ő megálmodta. Mikor ugyanis megbízást kapott, hogy készítse el a költő egész alakos szobrát a Kölcsey Ferenc Gimnázium számára, az alkotó eredeti koncepcióval állt elő.

Úgy tervezte, hogy az iskola aulájában Kölcsey háttal áll a bejáratnak, s egy bronztükörből tekint a belépőkre. „A zsűri viszont úgy ítélte meg, hogy ez tiszta hülyeség, és kész! Pedig szerintem gyönyörű gondolat volt!” – mesélte Kő Pál egy interjúban, hozzátéve, hogy az iskola tulajdonképpen bármikor meggondolhatja magát. „Csak meg kellene fordítani a szobrot, és felállítani elé egy bronztükröt…”

Kő Pál: Kölcsey. Fotó: MMA/Jakab Tibor

Ennek a szobornak is van másodpéldánya. Ez a költő szülőfalujában, Erdélyben, Sződemeteren látható. Hogy a másolat elkészülhetett és eljuthatott oda, az Muzsnay Árpádnak köszönhető. Az erdélyi író, irodalomtörténész jó barátja volt a szobrásznak, s mikor meglátta az éppen hogy elkészült Kölcsey-szobrot, azonnal lecsapott rá, mindjárt magával akarta vinni. De hát meg kellett elégednie a másolattal.

Kő Pál sződemeteri Kölcsey-szobra. Forrás: kolcsey.org

A kópia azonban kicsit eltér az eredetitől. A sződemeteri Kölcsey nem visel kardot. Talán azért, nehogy valaki letörje?

És még egy érdekesség, ami az eredetire is, a másolatra is igaz: Kő Pál Kölcsey-szobra valójában nem is Kölcseyt ábrázolja, hanem egy másik költőt. Maga a szobrász mondja el az említett interjúban, kiről is mintázta a szobrot: „Már régóta rájöttem, nálam csak úgy működik a munka, ha van egy élő, eleven ember, akit bevonok a folyamatba. Kölcsey arcát Jékely Zoltánról mintáztam. Ő volt életemben az első költő, akit személyesen ismertem meg. Az ő mozgása, végtelen finomsága, eleganciája predesztinálta őt, hogy modellként szolgáljon.” Kettő az egyben – Kő Pál módra.

Kölcsey és Lenin – Ráthonyi József szobra Debrecenben

Ha van kalandos sorsú Kölcsey-szobor, a debreceni alkotás biztosan ezek közé tartozik, szinte együtt él a várossal, követi annak átalakulását, változásait.

A költő egész fiatalkorát Debrecenben töltötte. A református kollégiumban tanult, és csaknem minden stúdiumot végigjárt, amit csak lehetett. Sokáig emléktábla jelölte a házat, amelyben kosztos diákként lakott, ám a hetvenes évek modernista lendülete eltörölte a föld színéről az aprócska épületet. Még az irodalmi élet tiltakozása sem tudta megmenteni a műemléket, hiába emelt szót érte mások mellet Szabó Magda és Illyés Gyula is. A legyalult placcon óriási teret alakítottak ki, közepén – nagyjából a régi ház helyén – Lenin túlméretes szobrával, mellette pedig felépítettek egy brutalista monstrumot, a Kölcsey Művelődési Központot. Ennek a főlépcsőjére ültették azután Kölcseyt, ne mondja senki, hogy a szocialista városvezetés elhanyagolja a kulturális örökséget.

Kölcsey szobra a Bethlen utcai lépcsőn Debrecenben. Fotó: Képzőművészeti Kiadó/Csobaji Előd

A szobrot Ráthonyi József szobrászművésztől rendelték meg, aki minden bizonnyal a kockázatkerülő alkotók táborába tartozik, hiszen nem sokat vett el vagy tett hozzá a Ferenczy–Kallós-vonalhoz. Leültette Kölcseyt egy biedermeier karosszékbe, törzsét hátratolta, fejét előrebillentette, ahogy kell. Hogy senki nem mondhassa, nem halad a korral, a plasztikát kissé modernizálta, érezhetővé tette a bronz anyagi jellegét, fekete gránitból készült talapzatra tette, szignálta és datálta, majd átadta a városi tanács végrehajtó bizottságának.

A Kölcsey-szobor ma Debrecenben. Forrás: Dehír

A jó hír, hogy ma már sem a Lenin-szobor, sem a modernista művelődési központ nincs sehol. A Kölcsey-szobor azonban megvan. A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola előtt áll. Vagyis ül. 1976-ból ránk maradt kordokumentumként hirdeti, mit is gondolt emberről, költészetről, alkotásról, történelmi múltról a szocializmus. 

Kölcsey köpenye – Marton László alkotása, Szatmárcseke

Hogyan legyél eredeti, ha nem szakadhatsz el a kialakult formanyelvtől? Marton László tulajdonképpen jól oldotta meg a nehéz feladatot, amikor 1973-ban, a Himnusz megírásának 150. évfordulójára elkészítette Szatmárcseke számára a költő szobrát.

Kölcsey 1815-től 1838-ban bekövetkezett haláláig Csekén élt, itt is írta meg nemzeti himnusszá vált versét, a Hymnust. Sírja is a szatmárcsekei temetőben található: nyughelyét fehér márványból készült, felül párkánnyal egybefogott klasszicista gloriett jelöli.

A hajdani Kölcsey-kúria ma művelődési ház. Ennek portikusza elé ültette a költőt Marton László, szigorúan megtartva a hagyományos test- és fejtartást. Újításként azonban kivette alóla a széket, és rátette a szobrot egy kidőlt fatörzsre. Mellé felállított egy álló törzset, jelezve, hogy múlt és jövő, természet és kultúra, élő és holt, hagyomány és újítás vagy valami ilyesmi mennyire fontos ebben a kompozícióban.

Marton László alkotása Szatmárcsekén. Fotó: Cultura.hu/Kibelbeck Mara

S ha már kirakta a ház elé a költőt, nyakába kanyarított egy malaclopót is, amivel nemcsak romantikus hangulatot adott a szobornak, de talán azt is elmondja, hogy – amiként az orosz irodalom Gogol köpönyegéből bújt elő – nekünk is van egy nagy Kölcsey-köpenyünk, ami alól újabb kori irodalmunk előbukkant.  

Tényleg ötletes…

Nyitókép: Kölcsey Ferenc egész alakos ülő bronzszobra, Marton László alkotása Szatmárcsekén. Fotó: MTI/Balázs Attila