A belváros szívében lévő polgári lakás 1976 óta otthona a családnak és a gyűjteménynek. Kolozsváry Ernő huszonöt éve lépett ki utoljára az ajtón. Balatoni telkére indult, ám soha nem ért oda. Hagyatékát családja őrzi, gyűjteménye kincseit kurátorként művészettörténész lánya, Kolozsváry Marianna tárja a közönség elé. Legutóbb Anna Margit első életmű-kiállítására, a Magyar Nemzeti Galériába kerültek azok a képek, amelyek a ’60-as évek közepétől a gyerekszoba falán lógtak náluk.
A képeken keresztül olyan világok nyíltak meg előttem, amelyek segítettek elmenekülni a diktatúra szorításából, és rámutattak arra, hogy létezik egy magasabb rendű igazság” – mondta Kolozsváry Ernő egy interjúban.
Gyűjtő, barát és mecénás
Nemcsak gyűjtő volt, hanem a művészek életének résztvevője is. Sokuk számára mecénás, barát, szenvedélyes támogatójuk akkor is, amikor a hivatalos kultúrpolitika háttérbe szorította őket. Gyűjtői ars poeticáját úgy fogalmazta meg, hogy számára azok az alkotók jelentősek, akik a sajátosan hazai mondanivalót, életérzést egyetemes színvonalon képesek megfogalmazni. Kedvenc festői, szobrászai csaknem valamennyien európai hírűek, és nem egy művük eljutott a világ legrangosabb kiállítócsarnokaiba is. Az általa gyűjtött művek közül egy Keserü Ilona-kép a napokban érkezett haza a párizsi Pompidou Központból, egy másik pedig hamarosan útra kel a bilbaói Guggenheim Múzeumba.
Rövidített névsor a kollekció alkotóinak legnagyobbjaiból: Anna Margit, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Deim Pál, El Kazovszkij, Egry József, Farkas István, Gulácsy Lajos, Keserü Ilona, Kondor Béla, Korniss Dezső, Nádler István, Nagy István, Ország Lili, Román György, Schaár Erzsébet, Vajda Lajos, Vaszkó Erzsébet, Veszelszky Béla, Vilt Tibor.
De ki is volt ez a különc fizikatanár, aki a Rába-parti iparvárosban a semmiből teremtette meg a 20. századi modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb gyűjteményét? 1934-ben született Edvén, egy kis faluban, és fizikatanárként kezdte pályafutását a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Tanári munkáját is szenvedéllyel végezte, de művészet iránti vonzalma hamarosan még erősebbé vált. Egy Michelangelo-album lapozgatása keltette fel benne a művészet iránti érdeklődést az 1950-es évek végén.
„A tanítás mellett mindig is úgy éreztem, hogy többre vágyom. A művészet volt az a kapocs, amely összekötötte a belső világomat a külvilággal.
– mondta egyszer. – A gyűjteményem egyfajta tükörképe az életemnek. Olyan művészek alkotásait gyűjtöttem, akik nem csupán technikai mesterei voltak a művészetnek, hanem akik mélyebb igazságokat is kifejeztek. Hiszem, hogy ezek az alkotások túlmutatnak a maguk korán, és örök értékeket hordoznak.”
A művészetet morális állásfoglalásnak is tekintette
Azok a művek kezdték el érdekelni, amelyek nem kaptak elismerést a korszak hivatalos kultúrpolitikájától. Az 1960-as évek végén, amikor a három T (tiltott, tűrt, támogatott) szabályozta a művészeti életet, a tiltott művészek felé fordult.
„Apám mindig is bátor volt, nem félt kiállni a véleménye mellett. Számára a művészet nem csupán esztétikai kérdés volt, hanem morális állásfoglalás is – emlékezett Kolozsváry Marianna művészettörténész. – Apám számára a művészet és a gyűjtés élete végéig kihívás volt. Nem egyszerűen tárgyakat gyűjtött, hanem azokban mindig mélyebb tartalmat keresett. Ez a szellemi örökség az, amit továbbviszünk a gyűjtemény fenntartásával.”
Kolozsváry Ernő hitvallása egységessé tette a gyűjteményét. A kiválasztott műveket „ütköztette” egymással, mert úgy vélte, hogy az alkotások megfelelő elrendezése rejtett tartalmakhoz viszi közelebb a nézőt. Kitűnő érzékkel vegyítette a modern festészetet az ihlető népművészettel – a „tiszta forrással” – és a barokk, vallási tartalmakat hordozó szobrokkal. A Kolozsváry család otthonát mindmáig az e rendezőelv által biztosított enteriőr jellemzi.
Példaképei a két világháború közötti korszak neves polgári gyűjtői lettek. Radnai Béla, Márton Ödön, Fruchter Lajos és Glücks Ferenc barátságukba fogadták a fiatal tanárt. Néhány, tőlük származó klasszikus remekmű – Gulácsy Lajos, Farkas István, Nagy István és Egry József képei – már kezdettől magasra pozicionálta a gyűjteményét.
Milyen anyagi háttere volt ehhez a tanár házaspárnak?
– válaszolta egyszer a kérdésre Kolozsváry Ernő. – Nem volt örökségem vagy más vagyonom, viszont volt két gyerekem, és később még kettő született. De a köztem és a művészek között kialakult kapcsolat lett a biztosítéka gyűjteményem gyarapodásának, mert csak pénzzel ezt a gyűjteményt nem lehetett volna létrehozni. A művészek is megérezték, hogy itt nem értékfelhalmozó szándékról van szó, hanem az idő összehoz valami egységes csodát azokból a művekből, amelyeket az akkori kultúrpolitika semmibe vett. Kemény munka és sok-sok lemondás volt a gyűjtés alapja, de ami a pénznél is többet jelent: a hit, ami a gyűjtésem során soha nem hagyott el.”
Tanári fizetéséből támogatta a tiltott művészeket
Kolozsváry a hatvanas évek közepén irányt váltott, és a hatalom által nem preferált művészek felé fordult. Ország Lili mellett Korniss Dezső, Bálint Endre, Anna Margit, Deim Pál, majd Román György és a saját útját járó Keserü Ilona, Nádler István a kollekció egészéhez képest eltérő stílust képvisel. Ugyanez mondható a fiatalabb nemzedék olyan markáns egyéniségéről, mint El Kazovszkij.
A tiltott művészek közül többen szegénységben éltek, és a Kolozsváryék gimnáziumi tanári fizetéséből juttatott havi apanázs volt számukra az egyetlen lehetőség, hogy ételt, festéket és vásznat vásároljanak. Ezek az alkotók nemcsak hogy eltértek a hivatalos művészeti irányvonaltól, hanem gyakran a rendszer áldozataivá váltak. Belső emigrációban dolgoztak, a vasfüggöny miatt keveset tudtak a nyugati művészetről. Kolozsváry Ernőnek először a bizalmatlanságukat kellett áttörnie, amikor meg akart velük ismerkedni.
„Apám az egyetlen olyan gyűjtő, akinek tévedhetetlen volt az ízlése és csalhatatlan a szeme – állítja a lánya. – Korunk dzsungeléből akarta kiszűrni az értékeket. Pénz nélkül, jó érzékkel válogatta ki azt, ami nem talmi. Azt vallotta, hogy az igazi gyűjtő olyan, mint a karnagy, aki mások munkáján keresztül mutatja meg önmagát. Egy idő után a művészek is fontosnak tartották, hogy jelen legyenek a Kolozsváry-gyűjteményben. Barcsay Jenő már akkor érkezett hozzánk, amikor impozáns darabokat tudott neki mutatni apám. Végigkopogott botjával a lakáson, és a gyűjteményt látva a képeiért kért vételárat a felére csökkentette.
„A mércét magasra tettem. Csak azok kerülhettek a gyűjteményembe, akik nem az izmusok és divatok felkapott követői... Azokat a műveket kerestem, amelyek csak itt születhettek meg. Fölvállalva korukat úgy maradtak magyarok, hogy – minden vasfüggöny ellenére – európaiságuk ma már hiteles” – mondta egyszer.
Személyes barátságot ápolt többek között Ország Lilivel, Korniss Dezsővel és El Kazovszkijjal, akikkel rengeteg időt töltött beszélgetve, vitatkozva művészetről és életről” – emlékezett férjére Kolozsváry Anikó.
„Ernő mindig is szelíd erő volt számomra. Amikor nehéz időszakokat éltem át, ő ott volt, hogy segítsen. Ő volt az, aki nemcsak gyűjtőként, hanem emberként is mindig ott állt mellettem – mesélte El Kazovszkij egy 2007-es interjúban. – Ernő volt az egyik legfontosabb barátom; számomra a gyűjteménye olyan volt, mint egy zárókő, amely összefogta a huszadik századi magyar művészet legjavát.”
Polgármesterként létrehozta a győri Városi Művészeti Múzeumot
A győriek később városuk első szabadon, demokratikusan választott polgármesterének választották Kolozsváryt. Négy év alatt sokat tett a városért, az Audi például akkor telepedett le ott. Váczy Péter történészprofesszor műgyűjteménye Kolozsváry Ernő közbenjárására lett Győré. Deim Pál- és Mészáros Dezső-szobrot állíttatott, és létrehozta a Városi Művészeti Múzeumot. Megtudta, hogy az általa több mint harminc éve látott Radnai-gyűjtemény befogadásáért több város versenyez, és megszerezte a páratlan értékű képzőművészeti kincset a városnak: ezzel alapozta meg a művészeti múzeum anyagát. A főtéren álló Esterházy-palotát újították fel a kollekció számára. Kolozsváry Ernő, a gyűjtő így egyben tartotta példaképe életművét, és hálálta meg az atyai útmutatást, amely annak idején a Radnai-villában élete kalandjára elindította.
Gyűjteménye 1999-ben bekövetkezett halála után is Győr kulturális életének meghatározó ékköve. A család gondozásában lévő gyűjtemény egyes darabjai számos kiállításon szerepeltek. Hitvallása, amely szerint a művészet nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem morális és spirituális értékeket is közvetít, ma is megszívlelendő bölcsesség. 2023-ban a győri városháza díszterme előtt mellszobrot állítottak az emlékére.
