ILF_lemez.jpg

Két helyszínen, ötven kiadóval jön az idei Independent Label Fair

Nyolcadik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fairt (ILF). A hazai független lemezkiadók népszerűsítésére létrehozott ingyenes eseményen vásár, szakmai beszélgetések, dj-szettek és koncertek várják a látogatókat szeptember 21-én a Magyar Zene Házában, valamint este a Pontoonon.

Magyarország egyik első, kifejezetten fizikai formátumokra és a mainstreamen túlmutató zenei világokra specializálódott eseménye az Independent Label Fair, az esemény szinte a teljes zenei szcénát lefedve mutatja be a hazai független fizikai lemezkiadást. A 2017 óta évenként megrendezett vásárokon negyvenöt-ötven magyar lemezkiadó vesz részt, amelyek a legszélesebb műfaji spektrumot képviselik. Az eseményen a látogatók limitált, a boltokban nem kapható, gyűjtői darabokat is megismerhetnek, a kiadványokat pedig közvetlenül a kiadóktól vásárolhatják meg.

Az ILF célja, hogy a kiadók és a gyűjtők jobban megismerjék egymást. A kiállítók és a látogatók ezen a napon zenei profiltól függetlenül tapasztalatokat cserélhetnek, szakmailag fejlődhetnek és nyilvánosságot kaphatnak. A résztvevőket előadások, kerekasztal-beszélgetések és podcastinterjúk várják, a témák számos aktualitást érintenek: Дeva alkotói útjáról mesél, az érdeklődők megismerhetik a ’90-es évek egyik első hazai független kiadóját, a Bahia Recordsot, valamint egy kaliforniai kiadó, egy budapesti gyűjtő és száz lemez történetét.

A délelőtt folyamán adják át az ILF-díjakat Az év kiadója, Az év kiadványa és Közönségdíj kategóriában, amelyet egy szakmai stáb, Solére, Ghyczy Dia grafikus, Dömötör Endre újságíró, a Magyar Zene Háza munkatársa, Jeges Zsolt, a Magyar Független Lemezkiadók Egyesületének elnöke és Vereczkey Ákos zenei kurátor zsűrizett. A fődíjak nyertesei showcase lehetőséget kapnak a Magyar Zene Házában, illetve egy háromszáz darabos vinil LP gyártási lehetőségét a Budabeats Records szervezésében, az Austro Vinyl felajánlásából.

A vásárra látogatókat egész nap zenei programokkal várják, a fellépőket a jelenlévő lemezkiadók delegálják. Eril Fjord dj-szettjében jazztől a kortárs elektronikáig válogat, Kovacs The Hun, a Mana Mana Records egyik alapítója jazzmintákra építi fel sötét tónusú szerzeményeit, amiket főként hip-hoppal és elektronikával elegyít. Philipp Körbler az amerikai soul, funk, boogie, gospel és jazz-funk műfajok lemezritkaságaiból ad ízelítőt. A Boros–Bognár–Hock trió koncertjén újraértelmezi a klasszikus sztenderdeket. A Jazzbois új nagylemeze az ILF-en debütál, a zenekar két tagja, Vanis és Molnár Bence beáll a dj-pultba is. Az Eszelős Meszelős jam sessionnel, Hanussen ambient, downtempo és nujazz dj-szettel, Villő indie dalokat felvonultató koncerttel készül. Az esti afterpartyn a Pontoonon fellép AIWA, Ábáse, a Lubricators, Von Yodi, Dj Gandharva, a Tape Hiss Crew, Grema és S Olbricht.

Ez is érdekelheti

A Mystery Gang vinylalbuma a rockabilly aranykorába visz

Vinylen is megjelent a Mystery Gang Wild 50's Nights című albuma, amely a rockabilly aranykorát, az ötvenes évek szabad, lázadó hangulatát hozza vissza a modern zenei palettára.

Solére: Kézzel írt levelet kaptam a Coldplaytől

A napokban három telt házas Aréna-koncertet adott Budapesten a Music of the Spheres című turnéjával a világot járó Coldplay. Előttük minden este Szigeti Zsófi Solére lépett fel, akit a harmadik alkalom előtt pár órával a koncertjeiről és az azokhoz fűződő meghatározó élményeiről kérdeztünk.

„Nagyon hamar később lesz, mint a most" – interjú Solére-rel

Ha szereted az elektronikát és a popot, és könnyen azonosulsz az érzelmes dalszövegekkel, már biztosan rátaláltál Szigeti Zsófi szólóprojektjére, a Solére-re. A dalszerző a napokban tette közzé első kislemezét, a Másért, amit január 14-én az Akváriumban hallhatunk először élőben.

33-as fordulatszámon utazunk a múltba

A Lemezbörze afféle veterántalálkozó: összejön néhány száz, néha néhány ezer ember, akik annak idején ott álltak a Fekete Lyuk lépcsőjének alján, a Petőfi Csarnok büféje előtt, ott voltak Prágában 1990-ben Rolling Stones-on, vásároltak 1986-ban a Dob utcai lemezboltban, ott voltak a józsefvárosi Fater klubban, a Rádayban: mindenhol, ahol az elmúlt negyven évben megtörtént a rock and roll.