- Ez már az ingyen sör? Úú, anyám! - üdvözli barátját a húszévesforma lány, miközben próbálok a Kis West-Balkán bejáratából beljebb jutni. Nem könnyű, mert bár még fél kilenc sincs, és ráadásul vasárnap este, máris tömeg van, hiszen a kedvelt "romkocsma" épp utolsó óráit éli meg. Messziről látszott, hogy sokan lesznek, a Ferenc körúti aluljáróból egyértelmű vonulási útvonalon húzódtak a fiatalok a Corvin mozi mögötti épülethez. A ház mögötti kerthelyiségbe nyíló ajtót az orrom előtt bezárják: amikor nem sokkal később újra kinyílik, a sokak számára szép emlékeket (vagy épp azok hiányát) őrző, bensőséges hangulatú udvaron mindenhol mécsesek, fáklyák, közöttük pedig búcsúzó-bolyongó vendégek. Az est folyamán valójában csak itt találkozni a meghatottság jeleivel: a bezárás tényének elfogadását megkönnyítendő ingyen sör megtette hatását, s a fiatalok engedelmesen és megvigasztalódva veszik tudomásul, hogy itt ma utoljára rendeltek, csocsóztak, tülekedtek.
A Besh-o-droM zenekar háromnegyed kilenc körül érkezik meg, pergő balkáni dallammal vonja magára a figyelmet a helyiség közepén, majd kisvártatva el is indul a néhány száz méterrel arrébb lévő Nagy West-Balkán felé. A láthatóan progresszív elektronikus zenéhez szokott közönség hálásan csujjogatva követi a fiúkat, és jó háromszáz fő elhagyja az épületet. Építési területek határán, parkolók között sétálva haladunk a kockaköves úton, ahol hamarosan már a Corvin-sétány új házai és irodái állnak majd: eme beruházásnak esik ugyanis áldozatul a szóban forgó szórakozóhely. A régi törzsvendégeknek van már tapasztalata a West-Balkán "költöztetésében": a klub a Kopaszi-gáton volt első bázisát is hasonló okokból kellett elhagyniuk nem is olyan régen. A plexihomlokzatú, indusztriális méretű Nagy West-Balkán sem örök: Szalontay Győző, a kulturális központtá fejlődő komplexum egyik vezetője szerint 2008. októberében ezt a helyet is fel kell majd számolniuk. Terveik szerint azután egy már saját tulajdonú telken nyitnak üzletet, ami a végső állomás lehet a West-Balkán életében. Itt már semmi sem akadályozhatja őket abban, hogy a bulihelyszín mellett akár valódi színházi környezetet, minőségi koncerttermet, vagy kiállítások fogadására is alkalmas, igazi kulturális teret hozzanak létre.
Amikor a hangos menet megérkezik a "nagy testvérhez", hirtelen rázúdul az addig békésen kávézókra egy sokkal emelkedettebb hangulatban lévő közönség, akik a nagy helyen szétszóródva már nem is látszanak olyan feltűnő sokaságnak.
A Besh-o-droM sajnos még vagy húsz percig várat magára az utcazene utáni igazi koncerttel: technikai szünet kell, amíg a színpadon kezdhetnek játszani. Közben azonban folyamatosan érkeznek a lemaradt zarándokok a Kisfaludy utcából, és lassan ez a hatalmas tér is megtelik. Az árral szemben "visszalógok" a zárás előtt álló helyre, hogy tanúja legyek utolsó perceinek. Győző, a házigazda az ajtóban állva egyenként köszön el minden távozótól, és azon gondolkodom, hol vannak most az igazi West-Balkán rajongók? Még mindig itt, hogy az utolsó pillanatig kitartsanak, vagy már a "Nagyban", hogy tovább éltessék az új helyen a régi szellemet? Egy fiú egy egész tálca sörrel óhajt elmenni, a személyzet megkéri, a tálcát majd a másik pultban adja le. Belebotlom egy csapat olasz fiatalemberbe, akiktől megkérdezem, tudják-e, hogy ma utoljára van nyitva a hely. Ha a külföldiek is jól értesültek egy szórakozóhellyel kapcsolatban, az már jelent valamit. Kedvesen értetlenkednek: persze, hiszen ezért jöttek.
Közben már alig vannak körülöttünk néhányan, két leányzó relikviaként letép a falról egy-egy számára kedves plakátot, aztán ők is elmennek, s végül már tényleg csak a személyzet marad. Az ajtó előtt a későn érkezők szomorúan értesülnek róla, hogy befelé már egy lélek se, de a plexifalakon átszüremlő fény felé veszik az irányt a kockaköveken. Az út végén a Besh-o-droM már bőven telt ház előtt játszik, s az utánuk fellépő Mr. Optik sem panaszkodhat a világzenére fogékony közönségre. A folytatás elkezdődött.
