Úgy olvastam nekik, hogy beültem a folyosóra, ami összekötötte mindegyikük szobáját
Könyvjelző sorozatunkban az esti mesékről és az olvasás közös élményéről számolt be Kiss Endi, a Hooligans zenekar dobosa, Marcsák Gergely kárpátaljai költő, Bálint Tamás József Attila-díjas szerző és Szakadáti-Póka Vanessza, a Petőfi Kulturális Ügynökség oktatási igazgatója.
Az esti mesék, a közös olvasás élménye, valamint a gyerekfejjel kitalált történetek valahol minden ember emlékezetében megtalálhatók. Persze eljön az az idő is, amikor már nem hallgatóként, hanem olvasóként igyekszünk az esti rituáléra. A 21. század olykor ellenállhat ennek a hagyománynak, Szakadáti-Póka Vanessza, a Petőfi Kulturális Ügynökség oktatási igazgatója viszont keresi azokat a kapukat, ahol a művészeti ágak, az analóg és a digitális világ összeér. S mint Szakadáti-Póka Vanessza, úgy Bálint Tamás József Attila-díjas szerző is hiszi: az együtt töltött idő és a közös élmény sok gyereket vonz az olvasáshoz. Kiss Endi, a legendás Hooligans zenekar dobosa is figyelmet fordított az esti olvasásokra, amelynek az eredménye idén is megmutatkozott: tizennyolc éves lánya két hét alatt hat könyvet olvasott el. Abban pedig mind egyetértenek, amit Marcsák Gergely kárpátaljai költő is mond: a szülő kezében a legjobb nevelési módszer van, a példa.
Kiss Endi
Négy lányom van, a legnagyobb tizennyolc éves, a következő tizenhat, utána tizenhárom, és van egy tíz hónapos kislányom is. A legkisebbnek is próbálunk olvasni, de őt még nem tudjuk hosszú távon lekötni, viszont minden gyerkőcnél figyeltünk arra, hogy ismerjék meg az olvasás szeretetét. Az én generációmnak – ötvennégy éves vagyok – még nem volt számítógépes lehetőség gyerekként, így – jó értelemben – maradtak a könyvek. Bárcsak most is így lenne! Mi sokat olvastunk gyerekkorunkban, a kedvenc olvasmányom a Frakk és a foci volt. Bálint Ágnes könyvét kiolvastam legalább negyvenszer. Persze más könyveket is. Ennek alapján pedig próbáljuk erre inspirálni a gyerekeinket is. Úgy érzem, nagyon jól sikerült ez nálunk, hiszen a legnagyobb lányom az idei nyári szünetben két hét alatt hat könyvet olvasott el. Szerintem ebben az internetes világban ez nem rossz arány. Amikor ők voltak kicsik, én úgy olvastam nekik, hogy beültem a folyosóra, ami összekötötte mindegyikük szobáját – azért így, hogy mindenki hallja. Másképp nem tudtam volna úgy, hogy mindenki el is elaludjon. Ez minden esti program volt nálunk.
Marcsák Gergely
Lassan négyéves korba lépő kislányunknak nincs is más választása – óhatatlanul könyvek között nevelkedik. Itthon sajnos a kényszeres könyvgyűjtők gyakori problémájával küzdünk, alig férnek már a kiadványok a polcokon. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2022 és 2023 telén – a gyakori áramkimaradások miatt – nem működött a fűtésrendszerünk, ám az egyetlen hálószobai zugba, ahová fatüzelésű kályhát tudtunk volna állítani, azelőtt egy beépített könyvespolcot szereltettünk. Az ember télen elsősorban melegedne, az olvasás ilyenkor másodlagos, úgyhogy az ott állott könyvek azóta is a zárt, de fűtetlen teraszon várnak méltóbb elhelyezésre. És ez csak kisebbik része az itthoni könyvtárunknak, a nappaliban is van egy nagy polc, ami szintén roskadozik már a nemes teher alatt. Ennek az aljában egyébként külön helye van a kislányunk, Julcsi mesekönyveinek.
Természetesen szeretném, hogy olvasó ember legyen, a könyvek fogyasztásának jellem és intellektus tekintetében is fontos hozadékai vannak. Olvasóvá nevelés alatt ugyanakkor nem kell semmilyen pedagógiai ördöngösséget sejteni – a szülő kezében a legjobb nevelési módszer van, a példa. Ha a gyerekem olvasni lát, őt sem fogják hidegen hagyni a könyvek, minden esti program a meseolvasás, vagy hogy a képeskönyveit lapozgatja. Szívesen tanulná már a betűket is, rajzolja a betűjelet Alvin, a mókus pulóveréről, kérdezi, hogyan írnak egyes szavakat, de ezt korai lenne magyarázgatni. Most még első a játék.
A technika gyorsuló fejlődésével együtt a társadalom változása is ütemesebb. Ugyanakkor egy emberöltő ma is annyi, mint száz évvel ezelőtt, így természetszerű, hogy szélesedik a generációk közötti szakadék. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a múlt század elején még dédszülő és dédunoka között sem volt akkora kulturális, kommunikációs távolság, mint ma a szülő és gyereke között. Ez elvben megnehezíti a gyereknevelést. Vallom mégis, hogy mindenhová vezet arany középút. A szülő próbáljon meg lépést tartani, érdekelje, hogy mi hat a gyerekére, ugyanakkor közvetítsen olyan értékeket – például az irodalom által –, amik nagyon régóta állják az idő próbáját, és gyanítható, hogy különféle társadalmi változások nyomán sem vesztik érvényüket.
Szakadáti-Póka Vanessza
Azt gondolom, hogy szülőként két fontos feladatunk van az olvasás (és egyébként elég sok minden más) kapcsán a gyereknevelés terén: az egyik, hogy elültessük a magokat, amikből, kellő gondoskodással, a gyerek maga növeszti ki a saját igényei mentén a neki tetsző utat az irodalom széles kínálatában. A másik, hogy ameddig lehet, addig az olvasás legyen közös élmény: összebújva elmerülni a képekben, történetekben, anya/apa hangján ismerkedni az elképzelt világgal.
Amikor a lányom pici volt akkor még az esti mesék előtt böngésztünk – néztük a képeket és mondogattam, hogy kivel mi történik, néztük, hogy a következő oldalon vajon hogy alakul a városlakók élete. S igen hamar, eljött a pillanat, amikor azt láttam, hogy a lányom mesét olvas a babájának – nyilván azonnal tele lett a szívem szeretettel és büszkeséggel, meg egy kis megnyugvással, hiszen azért többször látja már mindkét gyerekem a kezemben a telefont, ami ugyan munkaeszköz, s amin bár olvasok is – de persze beszippant. Igyekszem nem képmutató lenni, hagyom őket is felügyelettel kütyüzni, nem tudom kikerülni, de mára rengeteg „találkozási pont” van – így például imádjuk Finduszék applikációját, amivel a könyvek után kicsit mi is kipróbálhatjuk az öregféle, furfangos és nyakatekert gépeket, de az is legalább ilyen jó élmény, amikor a mesesorozat egyszer csak könyvek lapjairól köszön vissza. Én ezeket a kapukat keresem, ahol művészeti ágak, az analóg és a digitális világ összeér: nagy kedvenceink a zenés- és a hangoskönyvek.
Nálunk az olvasás abszolút napi program, a gyerekekkel este biztosan összebújunk és mesélünk. A nagylányom már egyedül is olvas, egyre boldogabban merül bele a történetekbe és mesékbe, de még szerencsénkre igényli a közös kalandozást. Nálunk ez egy kis közös utazás, együtt izgulunk a szereplőkért – most épp Galléros Fecóért –, sokszor már vele is előfordul a „na még egy utolsó fejezet, tényleg, utána alvás” örökbecsű hangoztatása és végül be nem tartása. Úgy tűnik, örökölte tőlem a szimultán olvasást, én rendületlenül veszem magamnak a könyveket, amiket itt-ott olvasok a házban, és ha van öt percem és igényem, akkor épp a legközelebbivel haladok, most ő is épp négy könyvet olvas, ebből három magyar szerző műve, és alig várom, hogy megossza velem a történeteket. Jó érzés, és szerintem fontos visszacsatolás, hogy érdekel, neki milyen élményt ad a könyv.
Bálint Tamás
Példamutatással, mert mondani bármit lehet a gyereknek, úgyis azt fogja természetesnek tartani és követni, amit lát. A szülőkön (és persze a pedagógusokon), ha a gyerekek látják, hogy élvezettel olvasnak, valószínűbb, hogy ők is kedvet kapnak hozzá. Természetesen az olvasnivaló ajánlásánál fontos figyelni, hogy a gyerekek élményként éljék meg az irodalom világának felfedezését, a folyamat játékos és érdekes legyen, hogy ne kötelességként, hanem szórakozásként tekintsenek az olvasásra. Ezen is sok múlik.
Segít a közös olvasás, vagy ha a szülők vagy tanárok olvasnak fel meséket, történeteket a gyerekeknek. Az együtt töltött idő és a közös élmény sok gyereket vonz az olvasáshoz. A hangoskönyvek, az olvasottak átbeszélése/eljátszása, történetek írása, fejből előadása mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy megmozgassuk a fantáziájukat, átélhetőbbé, közelibbé varázsoljuk az irodalmat a gyermekeknek.
Egyelőre nem tudok még átfogó tapasztalatokról beszámolni, hiszen egy három- és egy ötévesen tudtam eddig gyakorolni, de az biztos, hogy nem lehet túl korán kezdeni: nálunk már mindketten meg vannak arról győződve, hogy a nagyobbik tud olvasni, és örömmel „meséli” a képeskönyveit a kicsinek: ha ezek a könyvek zenélnek és mozognak, akkor az tud még egy plusz wow-faktort adni az egészhez, így a technikai oldal egyelőre nem veszélyként jelenik meg. Külön öröm és visszacsatolás az, amikor őszinte beleéléssel és korukat meghazudtoló szókinccsel igyekeznek esti mesét mondani a saját kis fantáziavilágukból. Ráadásul nagyon kell figyelni, mert ellenőrző kérdéseket is kapunk a végén.
Kell ez a kiskori alap ahhoz az időszakhoz, amikor majd a könyvnek a telefonnal kell versenyeznie, mert ha a magok nincsenek időben elvetve, nagyon nehéz lesz visszafordítani a szokásokat/figyelmet. Aki nem szokja meg gyerekként a könyveket (vagy akár az e-bookot), az már a telefon/tablet képernyőjén is csak a képet/videót fogja nézni, a szövegen egyszerűen átsiklik majd.
