A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával

Mielőtt beleástam volna magam abba, hogy mit is kell tudni a Kőbányai Zenei Stúdióról, illetve édesapádról, Póka Egonról, megkérdeztem a páromat, illetve az ő édesapját, akik szintén zenei körökben mozognak, hogy ők mit tudnak róla. Meglepődve fogadtam, hogy a kiváló basszusgitározás és a Hobo Blues Band mellett a szeretetreméltóságát, segítőkészségét, az emberek iránti jóságát is kiemelték, pedig nem is ismerték személyesen, mégis, ez már úgy tűnik, elterjedt a köztudatban. Neked milyen érzés volt kiskorodban, majd felnőttként, hogy édesapádat ennyien szeretik, sokan pedig pótapaként is tekintettek rá?

Gyerekként az egyik legmeghatározóbb emlékem, hogy felismerték az utcán, és odaszóltak, hogy „Szevasz, Egonkám!”, és ő mindenkinek örömmel válaszolt. Kiskoromból maradt meg az az emlékkép is, amikor rákérdeztem, hogy „Apa, őt ismerted?”. Többnyire persze nem ismerte ezeket az embereket, éppen ezért egy idő után már nem kérdeztem rá. Ennél jobban már csak azt szerette, amikor elment egy fesztiválra, és gyakorlatilag egyfajta öregdiák-találkozóvá vált a backstage; sorra jöttek oda a Kőbányai Zenei Stúdióból a növendékek, és ezt mindig, minden egyes alkalommal csillogó szemekkel mesélte nekem – végtelenül büszke volt mindenkire.

Nagyon sok embert tanított úgy az iskolában, mint az életben. Neked mi volt a legfontosabb, amit megtanultál tőle?

Azt, hogy magamért csinálom. Nem azért csinálsz bármit, hogy mások mit fognak gondolni, mások hogyan ítélnek meg, vagy nem is feltétlenül másokért, hanem magadnak, magadért tanulsz és teszed a dolgodat. Amikor például kiskoromban rossz jegyet vittem haza, akkor nyilván sajnálta, nem örült neki, de soha nem kellett attól félnem, hogy vajon mit fog szólni hozzá. És hát gyakorlatilag minden tudásom apámtól származik, megtanított az élet sava-borsára.

Úgy gondolom, ezekre a kulcsgondolatokra épült a Kőbányai Zenei Stúdió is. Éppen ezért szeretném azt is megkérdezni, hogy amióta nincs köztetek, azóta milyen az iskolában a légkör? Tovább tudjátok vinni azt az szellemiséget, amit ő átadott nektek?

Édesapám Gyimesi Lászlóval, illetve a kőbányai önkormányzattal közösen hozta létre a Kőbányai Zenei Stúdiót, és van egy erős tanári gárda, amelynek tagjai ugyancsak alapító tagok, illetve akik szinte a kezdetektől ott vannak. Olyan ikonikus alakokról van szó, akik nagyon sokat tettek hozzá ahhoz, hogy kialakuljon ez a kőbányai életérzés: Babos Gyula, Fogarasi János, Jávori Vili, Tornóczky Feri bácsi, aki az oktatás mintaembere. És bár az édesapámnak a lelke határozta meg ezt az egészet, vele együtt mindenki, aki ott van és volt, nagyon sokat tett hozzá ahhoz, hogy ne tanár-diák, hanem kollegiális viszony alakuljon ki idősebbek és fiatalabbak között.

Én kétgyerekes anyaként igyekszem megteremteni mindent, hogy a gyermekeim teljes életet tudjanak élni; hogy megfelelően legyek jelen és megfelelően maradjak háttérben, és hagyjam őket a saját útjukon járni. Édesapám ezt nagyon ösztönösen tudta csinálni. Hasonlóképpen csinálta az iskolában is a dolgokat, és pont ettől volt különleges a Kőbányai Stúdió. Azt sem szabad elfelejteni, hogy legnagyobbrészt minden a tanulók szorgalmán múlik, mert ha valaki elég kitartó, akkor tulajdonképpen egy YouTube-videón keresztül is meg tud tanulni hangszeren játszani, viszont a zeneiség és a zenészlét mibenlétét, a hivatást ezektől az emberektől, az ő környezetükben lehetett megtanulni, és ettől tudott Kőbányai az lenni, ami. Ez a meghatározó, összetartó erő a zenei életben.

Az, hogy ezek a fantasztikus emberek sorra elmentek, nagyon megrázta az iskolát. Gondolok itt többek között Vili bácsira, Babos Gyuszira, Tornóczky Feri bácsira, és most legutóbb az édesapámra. Egy ilyen ütésből felállni nehéz feladat, mindenki keresi a helyét, miközben mindenki várja, hogy hátha egyszer csak elő fog jönni az ajtó mögül, és majd helyre tesz mindent. Mert amikor valaki azt érezte, hogy most majd összedől a világ, nem fog sikerülni a dal, vagy épp egy megugorhatatlan feladat áll előtte, akkor egyszer csak megjelent, és egy pillanat alatt helyére került minden. Azt látom, hogy az iskola vezetése nagyon jól állja a sarat. Minden alkalommal, amikor valamelyik oszlopos mesterünk elment, beleremegtünk, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egészen elképesztő tehetségű növendékek vannak az iskolában, akik a tudásszomjukkal és a tudásukkal kárpótolják az embereket, a tanárokat a veszteségekért, és minden egyes nap ráébresztik az embert, hogy igen, ezért érdemes csinálni. Amikor pedig a tanítvány munkájában, muzsikájában megjelenik a mester hagyatéka, akkor érezzük, hogy a zene és a tanítás itt maradt, velünk él tovább.

Ennek a lelkes társaságnak most lehetősége nyílik újabb szintre helyezni a tudását, hiszen egy kortárs könnyűzenei alapszak, egy egyetemi szintű oktatás megvalósítása a cél. Mit lehet tudni erről?

A felsőfokú oktatásba való belépés még édesapámnak volt egy dédelgetett álma jó pár évvel ezelőtt. Az volt az vágya, hogy olyan képzést hozzon létre, ami valóban a tudásanyagról, a szakmaiságról szól – ezt beilleszteni bármilyen akkreditált oktatási rendszerbe meglehetősen nehéz feladat. A Kőbányai Zenei Stúdióról már elmondhatjuk, hogy ott van, ahol lennie kell, a saját útján jár, és megbízhatóan működik több mint 25 éve. Az egyetemi szint, ami a közös álmunk lett jó pár évvel ezelőtt, a következő lépés, ami egyfelől a következő állomás azoknak is, akik tovább szeretnének tanulni, és egy nagy lehetőség a továbblépésre, hiszen a felsőoktatásban tulajdonképpen már mindenki mestere a maga hangszerének, éppen ezért ott már nagyon finom dolgokat lehet majd elsajátítani. Mindemellett az egyetemnek nem titkolt célja, hogy a társadalomban a zenész, a könnyűzenész egy kicsit jobb megítélést kapjon, hiszen gyakorlatilag a könnyűzenész a művészeti ágak közül az egyetlen, akinek még nincsen egyetemi végzettsége.

A Miskolci Egyetem vezetése teljes szívvel mellénk állt, érzi az ügy fontosságát, és mindent megtesznek azért, hogy tényleg olyan legyen a képzés, hogy aki ide bejön, azt kapja, ami erről a szakmáról szól: hogy tudjunk biztosítani tehetséggondozást, vagy például külön hangsúlyt fektessünk a színpadi mozgásra, legyen megfelelő hallásvédelem és ehhez hasonlók. Az a dolgunk, hogy minden tudást biztosítsunk ezeknek a fiataloknak, hogy a lehető legjobban tudják saját magukat megmutatni úgy, hogy lehetőleg soha ne kerüljenek kiszolgáltatott helyzetbe.

Térjünk át az egyetem konkrét szakmai hátterére. Kik lesznek benne a tantestületben?

Vannak köztük nagyon komolyan elismert művészek, akik a nevüket és a hitüket adták mellénk, ilyen például Tátrai Tibor vagy Ferenczi Gyuri. Vannak a Kőbányai Zenei Stúdió oktatói között is olyanok, akik nemcsak zenei tudásukkal, de mint oktatók is mellénk állnak, és hozzáteszik a tudásuk legjavát ehhez az új intézményhez. Számos fantasztikus férfi és női előadót, zenészt kértünk fel nagyon széles zenei spektrumból, hogy csatlakozzon a projekthez.

A zenei oktatást azért nehéz bevinni az intézményesített rendszerbe, mert az, aki jó zenész, az alapvetően valamilyen szinten tanító, mert a jelenlétével, a munkájával adja át a tudását. Ettől függetlenül nem biztos, hogy ő lesz a legtürelmesebb tanár, vagy a szakmájából adódóan nem biztos, hogy mindig jelen tud lenni az intézmény falain belül. Viszont egyvalami biztos: a zenét jól oktatni az tudja, aki csinálja, aki önazonos, és akinek van szakmai tapasztalata – mi épp ezeket a művészeket kértük fel. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy ezek a művészemberek nyilván nem illeszthetőek bele egy hétfőtől péntekig tartó órarendi helyzetbe, ezért nagyon sok alternatív megoldásban gondolkodunk. Borlai Gergő például nem engedheti meg magának, hogy itt éljen és itt oktasson, hiszen nem véletlenül a legismertebb magyar dobos a világon, nem véletlenül hívják őt a világ különböző pontjaira muzsikálni. Szóval vele például intenzív kurzusokban gondolkodunk. Lesz viszont egy alapvető struktúra, és igyekszünk a lehető legjobb metszéspontot megtalálni a művész tanárok és a diákok részéről is.

Akkor ez egy klasszikus egyetemhez képest jóval szabadabb lesz.

Több minden lesz benne, mint egy klasszikus egyetemben. Mindenképp a közös alkotásra tevődik majd a hangsúly. Alapvetően gyakorlatorientált oktatást szeretnénk, tehát a főtárgy és a zenekari gyakorlat lesz a fókuszban. Ezek köré épülnek majd a különféle szakmai anyagok: zeneszerzés, hangszerelés, stúdiómunkák, és sok olyan is lesz, ami a szakmai léthez kapcsolódik. Minden olyan plusz tudásháló, amely hozzátesz ahhoz, hogy ezek az emberek minél jobb zenészek lehessenek.

Fotó: Magyari Lukács

Kincses Krisztina teljes interjúja a Helyőrség.ma oldalán olvasható.