Kossuth Zsuzsanna, Magyarország ápolónője
Százhetven éve, 1854. június 29-én halt meg New Yorkban Kossuth Zsuzsanna, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc főápolónője, a magyar tábori kórházak létesítője. Az Országgyűlés határozata alapján 2014 óta születésnapja, február 19. a magyar ápolók napja.
Sátoraljaújhelyen született 1817. február 19-én Kossuth László ügyvéd ötödik, legkisebb lányaként. A család nyolc gyermeke közül csak öt élte meg a felnőttkort. Bátyja, Kossuth Lajos, az 1848–49-es szabadságharc egyik vezetője, a Habsburg-ház trónfosztása után Magyarország kormányzó-elnöke volt. Zsuzsanna sorsát bátyja egyengette, a fiatal lány az 1831-es kolerajárvány idején elkísérte útjaira a Zemplén megyei kolerabiztosnak kinevezett Kossuthot – a betegek szenvedése egész életre szóló hatást gyakorolt rá.
A nehéz anyagi helyzetbe került család 1833-tól Pesten nagyrészt Kossuth támogatásából élt, Zsuzsanna segített bátyja levelezésében, az Országgyűlési Tudósítások helyébe lépő, a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósítások másolásában és terjesztésében. A lap 1837 májusában, Kossuth letartóztatása után megszűnt, az utolsó példányt Zsuzsanna mentette meg a házkutatás elől. Rendszeresen látogatta perbe fogott és börtönbüntetésre ítélt bátyját, közvetítőként lépett fel Kossuth és barátai, munkatársai között.
Zsuzsanna 1841-ben feleségül ment Meszlényi Rudolf Fejér vármegyei ügyvédhez, a Sárbogárdon letelepedett párnak két lánya született. A házaspár aktívan részt vett a Fejér vármegyei politikai életben: ők alapították meg a hazai ipar támogatására létrehozott Védegylet első megyei szervezetét, és Zsuzsanna rendszeresen tudósított a Kossuth által szerkesztett Pesti Hírlapban a megyei közéletről. Férje, aki ellenzéki követként vett részt az 1847-es pozsonyi országgyűlésen, hazafelé utazva megfázott, tüdőgyulladást kapott, és 1848 januárjában meghalt – harmadik gyermekük születését már nem élte meg.
Az egyedül maradt Zsuzsanna Pestre költözött, és bár nehéz körülmények között élt, magához vette megözvegyült anyját is. A család diákok élelmezéséből tartotta fenn magát. A szabadságharc idején a Pestet 1848 végén megszálló császári csapatok elől a kormánnyal együtt ő is Debrecenbe menekült. Itt a tábori kórházak betegeinek és sebesültjeinek segélyezése céljából megalakult Nőegylet ápolási szakosztályának vezetője lett, majd 1849. április 16-án – a honvédség egészségügyi szervezetét kiépítő Flór Ferenc javaslatára – az immár kormányzó Kossuth „az összes tábori kórházak főápolónőjének” nevezte ki.
Felügyelete alá helyezték az Országos Kórodai Főápolónői Intézetet, feladatai közé tartozott a tábori kórházak ápolási munkáinak megszervezése, az ápolónők alkalmazása, betanításuk megszervezése, valamint az orvosi eszközök, gyógyszerek és kötözőszerek biztosítása – e célból Debrecenben raktárt hozott létre. A kórházparancsnokokat körlevélben kérte fel adatközlésre, és felhívást intézett az ország asszonyaihoz és leányaihoz: „Ne várjatok hivatalos kiküldetéseket, ne várjátok a rendszabályok kihirdetését. Minden nő, aki erőt érez magában, keresse fel a helyben vagy vidéken lévő kórházakat... Osszátok fel magatok között a munka napjait, minden percben ápoló gonddal őrködjetek a szabadságért szenvedőknek még az álmai felett is.” Munkája eredményeképpen 1849 nyarára már 72 tábori kórház működött az országban, ezeket egyre súlyosbodó tüdőbaja ellenére fáradhatatlanul járta.
A világosi fegyverletétel Aradon érte. Idős anyjával, három nővérével és gyermekeikkel megpróbáltak külföldre menekülni, de Nagyváradon orosz fogságba estek. Zsuzsanna kétéves kisfia belehalt a viszontagságokba. A Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau tábornagy a budai várbörtönbe záratta és hadbíróság elé állíttatta az asszonyt, de végül felmentették, miután sebesülten fogságba esett osztrák katonák tanúsították, hogy ugyanolyan emberséges ellátásban részesültek, mint a magyarok. Szabadulása után Pesten nevelőnőként próbált megélni, de nem tudott beletörődni a vereségbe, így bekapcsolódott a Jubál Károly és Makk József vezette szervezkedésbe. Az összeesküvést leleplezték, Zsuzsannát másodszor is letartóztatták és börtönbe vetették.
A vallomástételt megtagadó asszony a télidőben is fűtetlen, ablaküveg nélküli cellában tüdőgyulladást kapott, ezért a bécsi rabkórházba szállították. A vádat végül ejtették, részben bizonyíték hiányában, részben azért, mert nem akartak mártírt csinálni a Kossuth család egyik tagjából. Érdekében az Egyesült Államokban rendkívüli népszerűségre szert tett Kossuth kérésére az amerikai nagykövet is közbenjárt. Szabadulásának egyetlen feltétele az volt, hogy elhagyja a Habsburg Birodalom területét, ahova soha nem térhet vissza.
A család nagyobb része Amerikába utazott, de Zsuzsanna idős és beteg anyja mellett maradt Brüsszelben, ahol csipkeverő műhelyt nyitott. Az osztrák követség folyamatos zaklatásai miatt 1853-ban, anyja halála után ő is az Egyesült Államokba utazott. Itt is csipkeverésből kívánt megélni; az emigráns magyarok kérését, hogy nyisson nevelőintézetet, egyre súlyosbodó tüdőbaja miatt nem vállalta el. Kossuth Zsuzsanna alig 37 évesen, 1854. június 26-án halt meg New Yorkban, sírhelyét a First Presbyterian Church bejáratánál emléktábla jelöli.
A Magyar Ápolási Egyesület 1998-ban, a forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulóján az ápolói hivatás megbecsülése céljából megalapította a Kossuth Zsuzsanna-díjat. Az országgyűlés 2014-ben születésnapját, február 19-ét a magyar ápolók napjává nyilvánította. A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben, születésének kétszázadik évfordulóján emlékérmet bocsátott ki, Sárbogárdon pedig emlékparkot avattak tiszteletére.
