„Minden valamit jelent. Nemcsak magát, de ezenkívül mást is.” (Kosztolányi Dezső)
A mai társadalomban egyre nehezebb meghatározni, mit is jelent egy adott kultúrához, egy kulturális értékrendhez tartozni, éppen emiatt lehet az, hogy identitáskeresésünk néha segélykiáltásnak tűnhet. Ilyenkor kezünkbe veszünk bizonyos könyveket, arra gondolván, hogy megkeressük azokat a kulturális kapaszkodókat, amelyeket az irodalom rendre elraktározott s megőrzött az utókornak.
Mitől lesz magyar irodalom a magyar irodalom? Tágíthatjuk a fogalom határait, és egyszerűen kérdezhetjük: mi az irodalom? A választ túl régóta próbálják megfejteni filozófusok és irodalmárok, de minél inkább igyekeznek biztos meghatározást találni a fogalomra, annál bonyolultabb az ügy. Minden kérdés újabb kérdést szül, a kíváncsiság pedig egyre sürgeti a választ. Felvetődhet, lehetséges-e az, hogy két, egymástól térben és időben is távol élő író, akik soha nem ismerték egymás munkásságát, ugyanazt a történetet írja meg, rávetítve azt saját korukra, társadalmi rendszerükre?
Van a magyar írók nagyjai között is olyan szerzőnk, akinek írását egy másik kultúra, egy másik nemzet nyelvén keresztül láthatjuk visszatükröződni. Itt nem az eredeti szöveg fordítására gondolok, hanem egy másik korban íródott, más szereplőkkel felvértezett könyvre, de tartalmában és értékében úgymond a történet hasonmására. Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényét bizonyára sokan ismerik. A mű közel száz éve íródott, története 1919 és 1922 között játszódik. Mit gondola kedves olvasó arról, hogy alig tíz évvel ezelőtt megjelent egy könyv francia nyelvterületen, amely hasonmása a Kosztolányi-regénynek? Leïla Slimani Altatódal (Chanson douce) című regénye hamar bekebelezte a magyar olvasókat, hiszen a szerző Goncourt-díjas regényét rögtön a díjazást követő évben lefordították magyar nyelvre. A francia regénycím szó szerinti fordításban Édes dal, s már ez okot ad arra, hogy kételkedjünk, két teljesen különböző történetről van-e szó. A válasz egyértelmű: igen. De a történetek összehasonlításakor az is kiderül: az ember – legyen az magyar vagy francia – bonyolultságát éppen az emberi egyszerűségben érhetjük tetten. Történeteink, gondolkodásunk a folyamatos fejlődés ellenére nem változik, csupán más kereteket kap. Persze minden érvünk ellenére azt mondjuk – és mondhatjuk is! – az Édes Anna magyar, ahogyan a történet forrása és írója is az.
Mégis ott motoszkálhat bennünk, miért emlegetik azzal a címkével Slimani regényét, hogy az lenne a francia Édes Anna? Ez a kérdés sem költői, a válasz megint csak egyszerű: amint elolvassuk a közel száz évvel később francia nyelven megírt regényt, érezzük a hasonlóságot, látjuk a francia regény soraiban Kosztolányi gondolatait, tűnődéseit a világról.
Azt hihetnénk, hogy a 21. századra az Édes Annából is ismert hierarchikus társadalmi viszonyrendszer megszűnik létezni, és helyébe lép az egyenlőség társadalma, ahol a testi-lelki különbségek nem olyan egyértelműek, mint Kosztolányi könyvében. Leïla Slimani a regényével megvilágítja századunk valódi, eddig reflektorfényt kerülő részleteit. A főhős, Louise épp olyan utat jár be, mint Édes Anna: míg Anna a tökéletes cselédlány, addig Louise a 21. század tökéletes dadája. Myriamnak, ahogyan Vizynének is, szüksége van segítségre a ház körül, pontosabban egy bébiszitterre, aki ügyel a két gyerekére, amíg ő dolgozik.
Azt nem tudhatjuk, hogy Leïla Slimani ismerte-e Kosztolányi művét, amit különben Anna la Douce címmel 1992-ben lefordítottak francia nyelvre is. Ezt a gyanút támasztja alá az is, hogy néhány francia lap közlésében az áll, hogy Slimani regényét valós történet inspirálta: Lucia és Leo Krim, két New York-i gyermek megölésének története. Mindeközben mégis ott lapul a rejtély: mennyire magyar Kosztolányi Édes Annája és mennyire francia Slimani Altatódala? Az irodalom raktárában összegyűjtött műveket alighanem mindig kulturális kérdések és történések mentén közelítjük meg. A két regényt sokan összehasonlították, ám a terjedelmi kötöttségek miatt ettől eltekintünk. Ez a rövid szinopszis talán elegendő arra, hogy kérdéseket tegyünk fel önmagunknak önmagunkról és a világban újrajátszódó helyzetekről és történésekről.
