kígyómarás.jpg

Közös Kígyómarással indul az évad Békéscsabán

Szabó Magda Kígyómarás című színművével indítja a 2024/2025-ös évadot a Békéscsabai Jókai Színház. Pataki András rendezésében szeptember 13-án mutatják be az Újszínházzal közös darabot a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, nem a díszletek, hanem a színészek lesznek „közösek”, három újszínházas vendégművésszel játsszák le ősszel a bérletes időszakot Békéscsabán; majd jövő januárban mutatják be Budapesten a darabot. – Ez egy remek lehetőség, hogy megmutathassák magukat a színészeink a fővárosban – tette hozzá.  

Pataki András Jászai Mari-díjas rendező – aki a darab díszleteit is tervezte – arról beszélt, hogy a mű egy családtörténeten keresztül adja a 20. század keresztmetszetét három történelmi korszakban. Alapja Szabó Magda Disznótor című regénye, amelynek alapmotívumát az író dolgozta át színművé. A történet 1929-ben, 1943-ban és 1955-ben játszódik. Bár a politikai berendezkedés mindhárom korszakban alapvetően más volt, a közös mindenhol a válság, a pénzhiány és a megmaradásért folytatott küzdelem. A korokat jól kell érzékeltetni a ruhákban és a kellékekben – húzta alá a rendező.

A megváltoztathatatlan sorstragédia kimenetelét szakrális síkra hozzák egy 1955 karácsonya előtt titokban zajló betlehezemezéssel, mely motívum egyúttal visszatér a jelenetváltásoknál is. Pataki András elárulta: az első és az utolsó jelenet ugyanaz lesz, így a nézők már ismerni fogják a történet végkimenetelét, de a miértek csak a két részben játszott darab végére válnak világossá. A rendező hangsúlyozta, az identitását feladó ember gyökértelenné válik és megsemmisül. „A hazugságnak, az önazonos élet hiányának tragédia a vége” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt hiteles, mértéktartó színészi játékkal kell bemutatni, ami által a darab nagy színészi feladat lesz.

A főbb szerepeket Pásztor Edina, Oláh Tania, Papp Attila, Beszterczey Attila, Katkó Ferenc, Liszi Melinda és Nánási-Veselényi Orsolya alakítja.

Ez is érdekelheti

Tizenkét bemutatót tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Négy-négy felnőtt nagyszínpadi- és gyerekdarabot, és két-két kamara- és stúdiószínházas előadást tervez a 2023/2024-es évadban a Békéscsabai Jókai Színház – közölte Seregi Zoltán igazgató.

Jókai a Jókaiban

Jókai Mór A bolondok grófja című darabját mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Gyermek-ifjúsági előadásként, egy felvonásban állítják színpadra Jókai Mór vígjátékát Halasi Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezésében március 26-án.

Az öltöztető című vígjátékot mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban

Varsányi Anna vígjátékát, Az öltöztetőt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Stúdiószínháza Tarsoly Krisztina rendezésében, Nagy Erika, Kiss Viktória és Lénárt László előadásában február 2-án.

„A rajtvonalnál toporgunk, és a startpisztolyra várunk"

Nem divatos színházfelfogásról, társulatépítésről és a színház esedékes felújításáról is beszélgettünk Seregi Zoltán rendezővel, a békéscsabai Jókai Színház igazgatójával.