Kultpol

Vasárnap lesz Babarczy László temetése

Február 27-én, vasárnap Kaposváron vesznek végső búcsút Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendezőtől, egyetemi tanártól, érdemes és kiváló művésztől, a kaposvári Csiky Gergely Színház egykori igazgatójától.

A Vérlovagok vihették haza a Highlights of Hungary idei fődíját

Megdőlt a tavalyi rekord, közel százezer közönségszavazat érkezett az idei jelöltekre.

Egy tragédia két oldala

Hősöknek lehet-e tekinteni azokat az áldozatokat, akik olyan ügyet védelmeztek, amellyel nem lehet azonosulni? Erről is szó esett azon a rendezvényen, amelyet a budavári ostrom áldozataira emlékezve szervezett a Budavári Önkormányzat.

Újabb öt évre kapott megbízást a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója

Újabb öt évre Ábrahám Leventét bízta meg a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum vezetésével a város közgyűlése csütörtökön.

Ismét magyar közösségi tulajdonba került a temesvári Magyar Ház

A temesvári Várbástya Egyesület a magyar állam támogatásával csütörtökön megvásárolta a város szívében álló Magyar Házat, melyet tíz évvel a trianoni döntés után a város magyarsága épített kulturális egyesületei, politikai képviselete számára.

36 pályázó az Építészet Ligete tervpályázaton

Eredményt hirdetett a Magyar Művészeti Akadémia az új építészeti múzeumra kiírt versengésen.

2,6 milliárd forintból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya

Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.

Több mint százmilliós keret a magyar irodalom külföldi promóciójára

Nyolc témában írt ki pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség több mint százmilliós keretösszeggel a magyar irodalom külföldi promóciójára.

Felavatták Szalai Borbála költő emléktábláját Ungváron

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének kezdeményezésére február 22-én, kedden Ungváron családi házának falán emléktáblát állítottak a 2011 augusztusában, életének 86. esztendejében elhunyt Szalai Borbála kárpátaljai költő, gyermekíró, műfordító, tankönyvkiadói szerkesztő tiszteletére.

Dömötör János egykori múzeumigazgatóról nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

A Tornyai János Múzeumot harminc évig vezető Dömötör Jánosról nyílik kiállítás születésének centenáriuma alkalmából vasárnap a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

Kiállítás nyílt Józsa János fazekasmester munkáiból

Józsa János korondi fazekasmester, a Népművészet Mesterének a pandémia alatti bezártságban született alkotásait mutatja be a budapesti Józsa Judit Galéria Józsa János 80 – Csak tiszta forrásból! címmel vasárnap megnyílt kiállítása.

Több mint kétszáz falu orgonáját újították fel az elmúlt másfél évben

Több mint kétszáz község orgonáját újították fel kormányzati támogatással az elmúlt másfél évben – közölte szombaton Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, miután a 600 lakosú Vas megyei Bucsu községben átadta a Szent Mihály-templom szintén a program keretében megújult orgonáját.

Digitális okoseszközökkel és eredeti Erkel-relikviákkal bővült a gyulai Erkel Ferenc Emlékház

Egy mesterséges intelligencián alapuló okostükörrel és egy zenélő paddal bővült a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása. A tárlaton a zeneszerző aranykoszorúja és egy kéziratos kottája is látható.

Megújulhat a beregszászi zsinagóga

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken bejelentette, hogy Magyarország és Ukrajna közösen felújítja az egykori beregszászi nagyzsinagógát, a város főterének egyik meghatározó épületét.

Leletekben gazdag avar kori temetőt tártak fel Baranyában

Kiemelkedően gazdag leletanyagú és komoly tudományos jelentőséget képvisel az az avar kori temető, amelyet az elmúlt hónapokban a Baranya megyei Babarcnál tártak fel – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója a leletekről tartott pénteki pécsi sajtótájékoztatón.

Nyelvi tudatosságot fejlesztő pályázatot hirdetnek diákoknak

Nyelvi tudatosságot fejlesztő pályázatot hirdet 14 év feletti középiskolásoknak az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvhasználati és Nyelvi Tanácsadási Kutatócsoportja.