Kultpol
Emmi: Már februárban megkapják a húszszázalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a húszszázalékos béremelést a kulturális területen dolgozók.
Tizenhatan nyerték el a MOME Stefan Lengyel kiválósági ösztöndíját
Hetvenöt hallgató pályázott legutóbb a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Stefan Lengyel kiválósági ösztöndíjára; a havi 150 ezer forintos támogatásban részesülő tizenhat nyertes munkáiból kiállítás is nyílik.
Mától lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjára
Ötödik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A nyertesek (100 fő) három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra lesznek jogosultak.
Interaktív térképen lehet böngészni, kiről neveztek el közteret Budapesten
A budapesti közterek névadási szokásaival foglalkozik Budapest Főváros Levéltára (BFL) és az ÁTLÓ csapatának legújabb közös projektje: a Nevek és terek című adatvizualizáció azt mutatja meg, hogy Budapesten kikről neveztek el köztereket és milyen emlékezetpolitikáról árulkodnak a névadási szokások.
Németh Alajos lett az Artisjus új elnöke
Németh Alajos zenészt választotta elnökének az Artisjus. A Bikini alapítója, dalszerzője Madarász Iván zeneszerzőt váltja a szerzői egyesület élén.
Elindult a jelentkezés a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyre
Március 2-ig jelentkezhetnek azok a 22 évesnél fiatalabb hegedűsök, akik szeretnék megmérettetni magukat a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) szervezésében megvalósuló Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyen.
Művészeti programokra írt ki pályázatot az MMA
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az elmúlt évekhez hasonlóan 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az államháztartás alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
Bővíti együttműködését a Debreceni Egyetem és a Csokonai Színház
Kulturális és képzési kapcsolatai bővítéséről állapodott meg a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kara és a Csokonai Színház; a megállapodásnak köszönhetően a jövőben drámapedagógusi képzés is indulhat az egyetemen.
Újra Európa legjobbjai között az Öt Templom Fesztivál
Kategóriájában egyedüli magyar fesztiválként a győri Öt Templom Fesztivál nyerte el az Európai Fesztivál Szövetségtől (EFA) a kitüntető Remarkable Arts Festival – Special Effe Label 2021 címet.
Centenáriumi zenemű megalkotására hirdet pályázatot a PTE művészeti kara
Oratórikus mű megalkotására hirdet nyílt zeneszerzői pályázatot a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK) a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem 1923-as Pécsre költözésének 100. évfordulója alkalmából.
Kétszáz jelentkezés érkezett az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre
Kétszáz jelentkezés érkezett az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, amelyet hegedű, brácsa és cselló kategóriában rendeznek június 17. és 26. között Debrecenben.
Eredményt hirdettek az MMA Építőművészeti Tagozata ötletpályázatán
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, ezúttal együttműködve a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel, ősszel hirdette meg – már hagyománynak számító – nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek számára.
A Pápaság Aranyérmét vehette át Vörös Győző ókorkutató
A Pápaság Aranyérmét és a hozzá kapcsolódó pápai oklevelet vehette át Vörös Győző ókorkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja a jordániai Machareus-hegyen végzett ásatásokért kedden Rómában.
Lengyelország átadná Magyarországnak a Mátyás könyvtárát bemutató firenzei humanista kódexét
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselői törvénytervezetet nyújtottak be arról, hogy Lengyelország átadná Magyarországnak Naldus Naldius firenzei humanista kódexét – közölte szerdán a lengyel sajtó. A mű Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának az egyik legfontosabb leírása.
Átadták a Szlovákiai Magyar Írók Társasága díjait
Ünnepélyes keretek között adták át a Szlovákiai Magyar Írók Társasága díjait a XVI. Írófesztiválon. A 2020-ban és 2021-ben át nem adott díjakat is ezen az eseményen vehették át a díjazottak.