Kultpol
Megújul a nyíregyházi múzeum
Több mint 2,8 milliárd forintos beruházással teljesen megújul a nyíregyházi Jósa András Múzeum műemléki épülete, a belső és külső rekonstrukciót is magában foglaló kivitelezési munkálatok várhatóan idén nyáron kezdődnek el, és a tervek szerint 2023 őszére fejeződnek be.
Debreceni polgármester: a volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum
Az önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a város polgármestere pénteken a helyszínen, sajtótájékoztatón.
Kner-emlékév lesz Gyomaendrődön
Kner-emlékévvé nyilvánította a 2022-es évet a gyomaendrődi önkormányzat, ugyanis idén 140 éve alapították a Kner-nyomdát, amely jelenleg is a város egyik legnagyobb munkaadója.
OperaFórum – Kölcsönös információcserét kezdeményez az Opera
A 2021-es tervekkel és nyilatkozatokkal összhangban, a sajtóbéli üzengetés helyett a Magyar Állami Operaház 2022. január 27-én délután ismét összehívja a vidéki nemzeti színházak vezetőit, hogy szakmai keretek között, a 4. Operafórumon beszéljék át az évadaikkal kapcsolatban tisztázandó kérdéseiket.
Új év, új tehetségek – ismét várják a jelentkezéseket három zenei ösztöndíjra
A Fischer Annie zenei–előadó-művészeti, a Kodály Zoltán zenei alkotói és a Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíjak a zene területének géniuszait támogatják idén is.
Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkák Debrecenben
Jó ütemben haladnak a színházfelújítási munkálatok Debrecenben, ahol az ország két legmodernebb színháza készül – közölte a cívisváros polgármestere a Csokonai Színház felújítás alatt álló épületében tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kettős jubileumot ünnepel idén a szolnoki képzőművészet
Különleges év az idei a szolnoki képzőművészet története szempontjából: a művésztelep létrejöttének százhuszadik, a képtár pedig fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli – közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója csütörtökön.
Semjén Zsolt kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét
Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettese kapja idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) Aranyplakettjét.
„Egy költői mű − erőközpont" − Születésének centenáriumán Nemes Nagy Ágnes emléktáblájánál koszorúztak
Éppen száz éve, 1922. január 3-án született Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéíró, pedagógus. Egykori lakhelyén, a XII. kerületi Királyhágó utca 5-ös ház falán lévő emléktáblánál tették tiszteletüket a kulturális élet jelesei, akik az idei kiemelt évben azon dolgoznak majd, hogy Nemes Nagy Ágnes költészete, munkássága minél szélesebb körhöz elérjen.
Esch-sur-Alzette, Kaunas, valamint Újvidék Európa kulturális fővárosai 2022-ben
Január elejétől egy éven keresztül a luxembourgi Esch-sur-Alzette, a litvániai Kaunas, valamint a vajdasági Újvidék viselheti az Európa kulturális fővárosa címet.
A Festetics-kastélyt ábrázoló nullaeurós bankjegyeket nyomtatnak
A keszthelyi Festetics-kastélyt ábrázolja majd az új nullaeurós bankjegy, amelyet februártól lehet megvásárolni.
Január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók
A kormány megbecsüli és elismeri a kulturális dolgozókat, s ezt nagymértékű béremeléssel is kifejezi – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Emlékház lesz Herczeg Ferenc egykori badacsonytördemici birtokán
Emlékház lesz Herczeg Ferenc egykori badacsonytördemici birtokán, a tervezett kiállítás az író olyan kevésbé ismert oldalait is bemutatja, mint borászi ambíciói, valamint a Balaton természeti örökségének megőrzéséhez, a természetvédelemhez és az állatvédelemhez fűződő aktív, közéleti szerepvállalása – tudatta a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán.
Rövidesen megnyílik a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont
Március közepén nyitja meg kapuit a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont a műemléki védettségű egykori Postapalotában.
Nyolc ösztöndíjpályázatot hirdet meg a MANK
Nyolc ösztöndíjpályázatot hirdet meg fiatal művészek számára a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.
Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1951-ben elhunyt alkotók művei
Január 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük vannak a Balaton festőjeként ismert Egry József művei, a szerializmus megalkotójaként számon tartott zeneszerző, Arnold Schönberg szerzeményei és az első Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis történetei.