Kultpol
Új alelnöke lesz a Nemzeti Kulturális Alapnak
Bús Balázst nevezték ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökének 2021. január 1-jei hatállyal − az alap általános kuratóriumi tisztújításával egy időben.
Nemzetközi látogatókutatást koordinál az Iparművészeti Múzeum
Nyolc európai nyelven végez felmérést a kultúrafogyasztásról az Iparművészeti Múzeum.
Több százezer oldalnyi magyar szabadalmat és védjegyet digitalizálnak
Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), amely jövőre ünnepli 125. évfordulóját.
Rangos reklámszakmai díjakkal ismerték el a Müpát
A Müpa számtalan különleges kommunikációs megoldással teszi láthatóvá márkáját, e kampányokat pedig a nézők mellett a kreatívipar és a reklámszakma is elismeréssel fogadja. Ezt mutatja, hogy a Müpa munkáját több fontos díjjal jutalmazták idén decemberben.
Kásler Miklós értékelte a Magyarságkutató Intézet munkáját
Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere karácsony előtt fogadta Horváth-Lugossy Gábort, a Magyarságkutató Intézet főigazgatóját. A találkozón összegezték az Intézet eddigi tevékenységét.
SZFE – Vezetés: az oktatás február 1-től folytatható
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg oktatás nem végezhető, az csak 2021. február 1-től, a szükséges feltételek fennállása esetén folytatható. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezt december 21-i határozatában erősítette meg.
Átadták a Magyar Teátrumi Társaság Díjait
Kiosztották az idei Magyar Teátrum Díjakat; az elismeréseket rendhagyó módon anyaszínházaikban, zárt körben, a járványügyi előírások betartásával adták át a színházi háttérszakmák képviselőinek.
A virtuális térben adták át az idei Magyar Nyelvőr Díjakat
Az elismerést Grétsy László professzor; Heltainé Nagy Erzsébet, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem docense; valamint Ördög-Gyárfás Lajos, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének alapító tagja vehette át.
SZFE − Több mint 20 oktató lépett vissza az osztályindítástól
A felvi.hu megnyitásáig kellett volna tárgyalásokat kezdenie az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) az egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról. Ez volt az SZFE érintett tanárainak a feltétele, hogy új osztályokat indítsanak a következő tanévben.
Zenei és előadóművészeti ösztöndíjakra lehet pályázni
Zenei és előadóművészeti ösztöndíjakat hirdet a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) 2021-re.
Hét új fejlesztés kap támogatást az MDDÜ első dizájn LAB inkubációs programjában
Lezárult a Magyar Divat & Design Ügynökség gyártásfejlesztési célú dizájn LAB inkubációs programjának első szakasza: a bírálóbizottság kiválasztotta azokat a gyártó-tervező párosokat, akik kimagasló kreativitásuknak és professzionalitásuknak köszönhetően támogatási keretben részesülnek.
NFI: a járvány ellenére is lendületben maradt a magyar filmipar
A járvány ellenére is lendületben maradt a magyar filmipar, ennek köszönhetően 2020-ban tíz új film mutatkozhatott be a mozikban és a rangos nemzetközi fesztiválokon, valamint elindították a FILMIO streamingszolgáltatást is.
Magyarok Hollywoodban – Megjelent Adolf Zukor és William Fox önéletrajzi kötete
Megjelent Hollywood magyar alapítói, Adolf Zukor és William Fox önéletrajzi kötete a Magyarok Hollywoodban könyvsorozat részeként.
A visegrádi országok zsidó kulturális örökségét bemutató fotókiállítás nyílt Pekingben
A Visegrádi Együttműködés három tagállama zsidó kulturális örökségét bemutató fotókiállítás nyílt pénteken a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben (PMKI).
SZFE – Nyílt levélben sürgetik a sztrájktárgyalások megkezdését az egyetem polgárai
A sztrájkbizottsággal való érdemi tárgyalások azonnali megkezdését sürgetik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és oktatói abban a nyílt levélben, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
Művészeti pályázat a Fonogram-díj megújítására
Művészeti pályázatot hirdet a Mahasz a Fonogram-díj megújítására, a felhívás szerint a szervezet 2021. január 25-ig várja a művészek, alkotók jelentkezését.