Kultpol
Folytatódik a fertődi Esterházy-kastély fejlesztése
Mintegy 2 milliárd forint forrásból folytatódhat a fertődi Esterházy-kastély fejlesztése. Erről közös online sajtótájékoztatón számolt be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese, Barcza Attila országgyűlési képviselő és Bognár Zoltán, a település polgármestere.
Elfogadta a médiatanács tavalyi beszámolóját a kulturális bizottság
Karas Monika, az NMHH elnöke elmondta: a médiatanács „egész évét átitatták" az új uniós audiovizuális irányelv hazai átültetésével kapcsolatos teendők.
Hangfoglaló Program: 100 millió forint támogatás a nemzetközi piacra lépéshez
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma idén is megjelentette a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának éves nagy pályázatát, amely hazai könnyűzenei produkciók nemzetközi jelenlétét ösztönzi.
A leendő látogatók formálják a Néprajzi Múzeum gyermekmúzeumát
Bár a Liget Budapest projekt keretében az Ötvenhatosok terén épülő Néprajzi Múzeumban alapvetően felnőtteknek szóló kiállításokat kínálnak majd, készül egy kifejezetten fiataloknak, gyermekeknek szánt tárlat is.
2000 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben
Online sajtótájékoztatón ismertették december 7-én a Nemzeti Művelődési Intézet Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programját. A sajtótájékoztatón részt vett Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója és Szász János, Petőfiszállás polgármestere.
Liget Budapest − átadták a Múzeum Mélygarázst
Az eseményen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy az egykori Felvonulási térnek történelmi jelentősége van, hiszen egykor nem csupán a Városligeti Színház állt itt, hanem a Regnum Marianum is.
Korhű módon születik újjá romjaiból a Budavári Palotanegyed
Minél inkább közeledünk a befejezéshez, annál derűlátóbb vagyok a hiteles rekonstrukciók lehetőségét illetően – mondta a Budavári Palotanegyedben zajló újjáépítési munkálatokkal kapcsolatban Fodor Gergely kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.
Roma Hősök címmel készült oktatási módszertan
A Független Színház Magyarország (Roma) Hősök a színházban, az oktatásban és a mindennapokban címmel, három országgal együttműködve valósított meg nemzetközi projektet az Erasmus+ finanszírozásával.
Újraindul a Pannonhalmi Főapátság és a Néprajzi Múzeum együttműködése
A Pannonhalmi Főapátság és a Néprajzi Múzeum együttműködésének célja összetett: gyűjteményi kutatás, annak múzeumi szemléletű feldolgozása és egy kortárs művészeti kiállítás megvalósítása a Főapátság kiállítóterében a bencés szerzetesközösség, a Néprajzi Múzeum kutatócsoportja és kortárs művészek részvételével.
Kurtág György Ferencváros díszpolgára lett
A fantasztikus tanár, zeneszerző és zongorista a hazai zenei életért tett zenei szervezői tevékenységéért és művészetéért kapta az elismerést.
Tíz szervezetet díjazott idén a Prima Primissima Alapítvány
Tíz társadalmilag kiemelten hasznos, ám a világjárvány miatt hátrányos helyzetbe került szervezet kapta meg idén a Prima Primissima Alapítvány elismeréseit és az azokkal járó 20-20 millió forintos jutalmat.
Kihirdették a 22. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat eredményeit
A Párisi Udvar rekonstrukciója nyerte az első díjat a 22. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton, amelynek eredményeit csütörtökön hozták nyilvánosságra.
SZFE – A Fővárosi Ítélőtábla legújabb végzése szerint is jogszerű a sztrájk
A Fővárosi Ítélőtábla legújabb végzése szerint is jogszerű a Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozóinak sztrájkja.
Emmi: Kreatív szolgáltatásokat nyújtanak a könyvtárak és levéltárak
Rugalmas kölcsönzési szabályokkal, e-learning-felületekkel és változatos digitális tartalmakkal is segítik az érdeklődőket a könyvtárak és a levéltárak kreatív szolgáltatásai.
Felhívás szakírói kurzuson történő részvételre felsőoktatási intézmények hallgatói részére
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: PIÜ) Szakírói kurzus címmel – a Petőfi Irodalmi Múzeum Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetének (a továbbiakban: OSZMI) szakmai közreműködésével – 10 hónapos programot hirdet, amelyre szeretettel várja a színház és a cirkusz világának megismerésére, annak bemutatására kedvet, elhivatottságot érző fiatalokat.
Újabb fejlesztések a Városligetben
Elkészült a Liget Budapest projekt keretében megújult botanikus kert, az új kutyás élménypark és a két kilométer hosszú, kivilágított városligeti futókör is – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.