Kultpol
Kulturális együttműködés Montenegróval
Kulturális együttműködésről tárgyalt dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért és Fekete Péter, a kulturális ügyekért felelős államtitkára Aleksandar Bogdanovićcsal, Montenegró kulturális miniszterével.
Az aradi vértanúkra emlékezünk
A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.
Fekete Péter: vissza kell vinni a zenét a közterekre
Vissza kell vinni a zenét közterekre, a kormányzat célja, hogy egy éven belül minden ötezer fő feletti településen megszólaljon hetente egyszer a zene – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a zene világnapján az MTI-nek Gyöngyösön.
Kásler: a ló szimbolikus szerepet tölt be a magyarság történetében
A hagyományőrzés egyik kulcsa, a ló szimbolikus a magyarság történetében és kultúrájában – jelentette ki Kásler Miklós szombaton a Bács-Kiskun megyei Izsákon.
Európai kulturális fővárosi együttműködéseket kötöttek Veszprémben
A 2023-as győztes Veszprém a két másik magyar döntős várossal, Győrrel és Debrecennel, valamint a 2024-es győztes észt Tartuval működik együtt.
Múzeumi mintaprojekt nemzetközi relációban, múzeumpedagógusok kurátor szerepben
Hogyan tudnánk elmagyarázni egy földönkívülinek, hogy mi a művészet? Különösebb szaktudás nélkül is merjünk barangolni kortárs képzőművészeti tárlatokon?
„A művészeti ágazatok mindegyikét igyekszünk támogatni"
Fülöp Péterrel a művészeti területek támogatásáról, a kiemelt kulturális intézményekkel való közös munkáról, és a pályázatokról beszélgettünk.
Távozik a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója
Távozik posztjáról Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, a Filmszakmai Döntőbizottság elnöke. A közlés szerint a vezető „teret kívánva adni új elképzeléseknek", ezért hozta meg döntését nyolc és fél év után.
Kultúrák és korok találkoznak a Gül Baba Fesztiválon
A Gül baba türbéjénél rendezett fesztiválon vasárnapig kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel is várják a látogatókat.
Öt elemmel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke
A listán így összesen negyven elem szerepel.
A hétvégén rendezik a Színházak éjszakáját és a kulturális örökség napjait
34 budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton, a kulturális örökség napjain tematikus sétákon és tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők szombaton és vasárnap.
Tanulni mindig érdemes! – képzések a kulturális közösségfejlesztésért
Kulturális szakemberek, önkormányzati köztisztviselők és vezetők számára tartott a kulturális közösségfejlesztést segítő képzéseket a Cselekvő közösségek projekt.
Közösségfejlesztés játékosítva
Online közösségi tanulási és motivációs rendszer játékos alapon.
Közösségek Hete – a közösségek ünnepe
A Közösségek Hete hagyományosan májusban megrendezésre kerülő országos rendezvénysorozat mára már több száz település és még több közösség számára ismerősen csengő fogalom. Egy hét, ami rólunk, a településeinkről, közösségeinkről, értékeinkről szól. Egy hét, ahol nem az én, hanem a mi kerül előtérbe, hiszen az együtt megélt élmények, közös tevékenységek azok, melyek igazi közösséggé kovácsolhatnak bennünket.