Hogyan éled meg a jelenlegi helyzetet?
Elég ambivalens érzéseket kelt bennem, olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Általában pozitív vagyok, de ez a helyzet sokszor nyomasztólag hat rám. Művészettel, kreatív tevékenységgel foglalkozó emberként szerencsés helyzetben vagyok, létezik menekülési útvonal, és ha csak kis időre is, de ki tudom zárni a külvilágot.
Mi volt a legutóbbi
kulturális élményed, amire szívesen emlékszel vissza?
Épp a karantént megelőzően láttam Závada Péter: Én, Iphigénia című monodrámáját Eke Angéla előadásában. Fontos élmény volt ez számomra, tetszett a bátorsága és az őszintesége. Engem is foglalkoztat, hogy majd egyszer a jövőben monodrámaszerű darabbal álljak elő. Ehhez is adott inspirációt ez az előadás.
Kérünk, ajánlj három
olyan művet, amit most olvasol!
Egyik nagy kedvencem Ljudmilla Ulickaja, szinte minden magyarul megjelent könyvét elolvastam már. Most a Jákob lajtorjáját olvasom éppen. Ezen kívül Olga Tokarczuk Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című krimijét faltam be pár nap alatt, és Bartis Attila Az eltűnt idő nyoma című kötetét is forgatom.
Jólesik most ez a meditatív, befelé forduló állapot, sokkal inkább, mint az online jelenlét erőltetése. Valamennyire azért aktív vagyok én is, a YouTube csatornámon a mostani munkámból teszek ki egy-egy videót, melyben Bartók Mikrokozmosz darabjaiból készítek feladatokat énekeseknek. Októberben jelenik meg új lemezem, ennek előkészületein is dolgozom. Épp a napokban készült el egy videoklip az album egy dalához. Mindeközben a Bartók Béla Konzervatóriumban tanítok jazzéneket, ahol az online oktatás a karantén első napjaitól elkezdődött.
Hogyan tervezed a
járvány utáni időszakot?
A nyári fellépésekkel kapcsolatban folyamatosan egyeztetünk a szervezőkkel, de még sok a bizonytalanság. Mindenesetre reméljük, hogy mielőbb magunk mögött tudhatjuk a járvány legsúlyosabb időszakát.
Fotó: Ora Hasenfratz
Az interjúsorozat többi része itt olvasható.