Lackfi_János_Hegyi_Lily-16_9.jpg

Lackfi János nyitja meg idén az Ünnepi Könyvhetet

Idén 96. alkalommal, június 12. és 15. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 96. Ünnepi Könyvhetet és a 24. Gyermekkönyvnapokat. Budapesten a Vörösmarty tér és a Duna-korzó a fő helyszín, a vidéki városok közül Szolnokon, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Győrben lesz a leggazdagabb a programkínálat.

Az első könyvünnepet május 12. és 20. között rendezték, a rendezvénysorozathoz a későbbiekben a Gyermekkönyvnapok is csatlakozott, írja a Litera.

Az idei ünnepi megnyitón június 12-én 16 órától a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke, Gál Katalin bevezető szavait követően A magam szakálla és az Elmúlik című kötetekkel jelentkező Lackfi János József Attila-díjas író, költő, műfordító mond beszédet. Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere mond köszöntőt, majd átadják a Szép Magyar Könyv verseny díjait – ismerteti a programot a lap.

Mint írják, Budapesten bemutatják az Anima Sound System vezetője, Prieger Zsolt Szerb Antal-antológiáját, egy Grendel Lajos-interjúkötetet, Petőfi Sándor utolsó verseinek kritikai kiadását. Az új könyvek bemutatóin szó lesz az Aranycsapatról és Széchy Tamásról, a mesterséges intelligencia hasznáról és arról, hogy lehet-e bízni a tudományban, a magyar kabaréról, Kosáry Domokosról, Szirtes Tamásról és Sas Józsefről, a műfordításról, a zsidó konyháról, a Harry Potter-könyvekről, a szülői szerepről, a könyvpiacról és az olvasás divatba hozásáról is.

Mint írják, mások mellett Saly Noémi, Kiss László, Vámos Miklós, Cserna-Szabó András, Wirth Imre, Maros András, Orcsik Roland, Horváth László Imre, Farkas Wellmann Éva, Terék Anna, Bíró Tímea, Bozsik Péter, Lackfi János, Romsics Ignác, Benedek Szabolcs, Soltész Béla, Hatos Pál, Kiss Anna, Bartók Imre, Závada Péter, Röhrig Géza, Lezsák Sándor, Áfra János, Molnár T. Eszter, Markó Béla, Parti Nagy Lajos, Bognár Péter, Bán Zsófia, Takács Zsuzsa, Kiss Tibor Noé, Tóth Krisztina, Spiró György, Végh Attila, Király Farkas, Mészöly Ágnes, Gárdos Péter, Berg Judit, Szávai Géza, Soltész Márton és Beszédes István is új kötettel jelentkezik.

Kiemelik, az idén 950 éves Szolnokon tartják az Ünnepi Könyvhét országos megnyitóját. A nyitóbeszédet június 11-én Vámos Miklós mondja el, majd az ő író-olvasó találkozójával folytatódik az esemény. Bemutatják Benedek Szabolcs Szolnokról szóló új könyvét, a Hídvárost, és vendég lesz Jenei Gyula, valamint Bán Mór is.

Szegeden Varró Dániel, Debrecenben Csehy Zoltán, Miskolcon Háy János, Győrben pedig Vass Tibor nyitja meg az eseményt.

Részletes információk az Ünnepi Könyvhét oldalán találhatók.

Ez is érdekelheti

84 éves lenne Nádas Péter – fedezd fel az író világát néhány kattintással!

Október 14-én ünnepelné 84. születésnapját Nádas Péter, aki idén augusztusban hunyt el. Tudtad, hogy a magyar kortárs irodalom egyik legjelentősebb alkotójának életműve csak néhány kattintásra van tőled?

Magyar könyvek úton a világ felé – megjelent a New Hungarian Fiction 2026

Mi kell ahhoz, hogy egy magyar könyv elinduljon a világ felé? Ha egy kötet néhány jól megválasztott oldaláról jó minőségű fordítás készül, és az a megfelelő külföldi kiadó kezébe kerül, akkor már kiváló ugródeszka lehet. Ebben segít a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent New Hungarian Fiction Autumn 2026 legújabb kiadása.

Megnyitott a Frankfurti Könyvvásár, új koncepcióval várja a magyar stand az érdeklődőket

Új koncepcióval, a tabula rasa – vagyis a tiszta lap – gondolatával mutatkozott be a magyar stand az idei Frankfurti Könyvvásáron. A magyar jelenlét a kortárs szépirodalom mellett a gyermek- és ifjúsági irodalomra is kiemelt figyelmet fordít, miközben a nemzetközi színtéren is újrapozicionálja a magyar irodalmat.

Hét év után jelentkezik új kötettel Bartis Attila

A József Attila-díjas író utoljára megjelent kötete Az eltűnt idő nyoma című, fotográfiáról szóló naplójegyzetekből, rövid esszékből álló könyv volt, amelyet 2019-ben adtak ki. Eddigi legutolsó regénye, A vége 2015-ben jelent meg.