A magyar költészet napja alkalmából szervezett Irodalmi Kavalkádon a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium növendékei is bemutatkoznak egy Nemes Nagy Ágnes tiszteletére készített előadással.

Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró, pedagógus 1922. január 3-án született. Diákkorától kezdve írt verseket, folyóiratokban 1945-től publikált. 1941-ben küldte el verseit Szerb Antalnak, aki mestere lett. Első, Kettős világban című verseskötete 1946-ban jelent meg, amivel elnyerte a Baumgarten-díjat, első válogatott kötetéért kapta a József Attila-díjat és életművének elismerésére a Kossuth-díjat. 1946-ban alapította – férjével, Lengyel Balázs műkritikus, íróval közösen – az Újhold című irodalmi folyóiratot. Költői munkája mellett jelentős műfordító, illetve a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt.

2022-ben, születésének századik évfordulója tiszteletére a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi eseménysorozatot indított. Ennek első fontos külföldi eseménye volt márciusban az a háromállomásos olasz út, melynek során Rómában, Nápolyban és Cassinóban találkozhatott a közönség irodalmi és zenés programokkal.

A magyar költészet napja alkalmából április 10-én szervezett Irodalmi Kavalkádon a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium növendékei is bemutatkoznak egy Nemes Nagy Ágnes tiszteletére készített előadással. A műsort a Nemes Nagy Ágnessel készült interjúkból Somfai Barbara és Törőcsik Tamás állította össze, a diákok pedig hitelesen, saját képükre formálva adják elő.

Az Akvárium Klubban megrendezendő Irodalmi Kavalkád teljes programja itt található.

Nyitókép forrása: a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Facebook-oldala