A himnusz eredete a dicsőítő ének jelentésű görög ὕμνος (hümnosz) szóra vezethető vissza, de már korábbról, az óegyiptomi és a sumér birodalom korából léteznek írásban fennmaradt szakrális himnuszénekek. A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát: a vallási szertartások részévé vált, zene- és irodalomtörténeti szempontból is fontos mérföldkőnek számítanak.
A későbbi korokban a himnuszok eredeti jelentése módosult, és ha nem is szorult ki belőlük teljesen a vallásos tartalom, de megjelent bennük a bölcseleti, helyenként filozofikus mondanivaló. Ennek megfelelően tágult ki a téma, hiszen konkrét emberekhez még csak-csak szólhat a fohász, de elvont eszmékhez nehéz imádkozni. A lazuló tárgyi keretek közt szövegszinten megmaradt a himnikus hangvétel, a szárnyaló lendületet zeneileg leginkább a tömeg- vagy csatadalok biztosították.
Különösen a nemzetállamok létrejöttével kapott erőre a műfaj, és bár korábbra datálható nemzeti himnuszok is vannak – a legrégebbi a holland, az 1568 és 1572 között, a németalföldi felkelés idején keletkezett Wilhelmus, amelyet viszont csak 1932-ben tettek meg az ország hivatalos himnuszává –, a 19. században élte virágkorát. Az elsőt. A 20. században ugyanis újabb, sok esetben addig nem létező közösségek és események kaptak megrendelés vagy kölcsönzés útján öndefiníciós, azonosulásra hívó dalt.
Sporthimnuszok
A sportklubok voltak az elsők a sorban, még az 1800-as évek végén. A háborús rohamokat indító csatakiáltások és harci üvöltések a skót lelátókon artikulálódtak drukkolássá, ha lehet hinni a történészeknek, a Skót Kupa 1887-es döntője volt ez a jeles dátum. Az első focihimnuszfélét is ekkoriban komponálta James Curran, a The Dooley Fitba’ Club Fitba’ Crazy címen vonult be a köztudatba, sőt az 1960-as években a slágerlistákra. A brit, de leginkább az angol klubhimnuszok történetében elmerülve megannyi érdekességet feljegyezhetünk. Terjedelmi okokból sajnos még csak szemezgetni sem tudunk, ezért álljon itt mindössze három. Legyen az első a legrégebbi, de a Norwich City szurkolóitól ma is hallható, rigmus és dal közti On The Ball City, a második, egy csupán zene- és sporttörténeti kuriózumként megmaradt darab, amelyet Sir Edward Elgar, a britek ikonikus zeneszerzője, egyben a Wolverhampton Wanderers drukkere komponált Wolves és a Stoke City 1898 februári meccse után a csapat csatára, Billy Malpass tiszteletére. A harmadik pedig egy korábbi cikkünk, amelyben a You’ll Never Walk Alone című dal nyomába eredve megszámoltuk, hány lépésben lehet eljutni a Szent István körúttól az Anfield Roadig, Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig.
Ahogy a labdarúgás egyre népszerűbb lett, úgy terjedt a rigmusok és klubdalok tradíciója is – a Real Madridnak például 1903 óta van hivatalos himnusza –, és az sem számított ritkaságnak, ha a klub egy-egy prominens zeneszerző szurkolóját kérték fel a mű megírására és/vagy előadására. A foci nemzetközivé válása a meccsek közvetítését, illetve a legvérmesebb szurkolók utazását is magával hozta, ennek következményeként pedig bizonyos dalok internacionálissá váltak, lelátóról lelátóra, országról országra terjedtek. A You’ll Never Walk Alone erre is remek példa, míg napjainkban a The White Stripes Seven Nation Armyja Brugge-től Olaszországon át egészen Pennsylvaniáig nyert új értelmet. Bár ez talán kevésbé klubhimnusz, mint inkább a meccsek előtt és szünetekben játszott stadion- és arénadal, de az organikus és virális terjedésre remek példát ad.
No meg a rockzene térhódítására, hiszen a music hall szórakoztató zenéjét a klasszikusan himnikus stílus követte, hogy aztán a ’80-as, ’90-es évekre megérkezzünk a rockhoz. Ismét csak el kell hárítanunk a teljesség igényét, ezért kizárólag a magyar focira és a 2000-es évekre koncentrálunk. Ahogy a múltnak kútja mélységes mély, úgy focihimnuszok tekintetében is nagy merítéssel dolgozhatunk a The Show Must Go Ont csasztuskásító legendás Albertirsától a DVSC (a P Boxból ismert Cserháti István írta dal, a Tankcsapda, illetve a legfrissebb, Koroknai Árpád és Kozma Norbert szerzeménye, ínyenceknek pedig további pályaművek a klub által kiírt himnuszpályázatra) vagy a Haladás (giccsrockban Prieger Szabolcstól itt, mulatóstechnóban pedig itt) korszellemet követően megújuló dalaiig. A hétköznapok értelmiségi elefántcsonttornyában üldögélő futballszurkoló barátaim Zalaegerszegtől Miskolcig, felülírva a kvalitással szembeni averzióikat szívvel és lélekkel üvöltik ezeket, amivel nincs is semmi baj, hiszen az érzelmi kötődés a szurkolók és a szerzők részéről is egyértelmű. A Pest (akkor még csak) Megyei Labdarúgó Szövetség Pataky Attila és Gömöri Zsolt által írt és előadott vagy az MTK Bon Bon által szerzett, majd Oláh Ibolya és Szűcs Norbert által jegyzett indulóiban azonban nem nehéz felfedezni a hordárok fedezete melletti számlázási inspirációt.
Egy sportágas klubok esetében szintén vannak klubhimnuszok – a szombathelyi kosarasoké vagy a veszprémi kéziseké – , de a nagy sportesemények olimpiától focivébéig is mind megkapják a maguk hivatalos dalát a szervezőktől. Ezek utóbbiakból maximum egynyári slágerek lesznek, valódi himnuszok sosem.
Településhimnuszok
„A kérdés olyan sokrétü és sokszínű, hogy egységes, kollektív választ nem lehet adni rá, lehetetlenség még elképzelni is, hogy mint egy számtani feladványban, mindenki ugyanarra az egy eredményre jusson. Nem járhattak el úgy, független gondolkodók, mint egy politikai párt, amely meghoz egy határozatot és a tagjaira csak ennek indokolása marad. A különböző feleletek azonban csak azt jelentik, hogy a magyarságnak, más-más oldalakról nézve, más-más aspektusa van. Maga a fogalom olyan gazdag és színes, hogy kutatói számára a legszélesebb lehetőségeket kínálja. Különböző értelmezőinek sokféle nézetéből az olvasó mégis csak össze tud rakni olyan képet, amely egységet ábrázol” – írta a Nyugatban Schöpflin Aladár az 1939-ben megjelent, Szekfü Gyula által szerkesztett esszégyűjteményről. Random magyar települések himnuszait hallgatva nem a sokrétűségből és a sokszínűségből, hanem a rettenetes közhelygyűjteményből áll össze az egységet ábrázoló kép.
A szerzőket nehezen tekinthetjük Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc szellemi és/vagy szakmai örököseinek, ám a kései kismester utódok javára írandó az optimista hangnem. Ezekben a dalokban nincs nemzethalál. A tradíció gyökere oly mélyre nyúlik, a táj oly szép, a hely oly virágzó, az ott élők oly szolidárisak egymással, hogy nincs ember, aki ne költözne oda. Mármint bárhova. Természetesen a patriotizmus és település-életérzés e műneme nem kívánja az önreflexiót, de érdemes lenne az egyediséget a helytörténeti gyorstalpalón túl, a ChatGPT javaslatainál magasabb százalékos arányban hangsúlyozni. Szerencsére zeneileg változatosabb képet kapunk: Sajóbábonyban a klasszikus himnikusságban hisznek, Abonyban népzenéből bomlik ki a popos vallomás, a vármegyehatárt átlépve, de a 4-es út mentén haladva tovább Fegyvernek local all starjai a rockot és rapet hozzák közös nevezőre, míg – maradva Jász-Nagykun-Szolnokban – Újszászon nemzetközi babérokra törve a magyar mellett az angol változat is elkészült.
Képzavarok, prozódiai döccenők, giccs minden tekintetben – nehéz komoly arccal hallgatni a szövegeket, nézni a klipeket. Ennek ellenére mégsem szabad a dilettáns jelzőt használni és legyinteni rájuk. Mert ezek mind szeretetből, elhivatottságból, kötődésből, valódi együvé tartozásból születnek, az esetek nagy részében helyi költők, zenekarok, videósok munkájából jöttek létre. Tőlük autentikus az itt élned, halnod kell. És énekeljék az ott élők, mégis furcsa, ha a nagynevű költő és zeneszerző írja a falu dalát. Ennél érzelmileg már csak ez a városdal sterilebb, a klipet pedig a nehézipar bármelyik korábbi hazai fellegvárában forgathatták volna.
Céghimnuszok
Gazdasági tanulmányokat végző vagy végzett olvasóinknak nem idegen a siker öt, angolul C-vel kezdődő titka, az alapértékek mentén zajló közös (alkotó)munka, az elismerés, az elhivatottság és a kommunikáció. A corporate anthem ezeket tartalmazza magas dózisban.
Mint műfaj az 1980-as években Japánban jelent meg, ahol nem számított egyedi esetnek, ha a gyár vagy az iroda dolgozói a cégdal közös éneklésével indították a napot, sőt volt olyan, ahol ebédidőben és a nap zárásaképp is rázendítettek az indulóra. Ez a rigid beosztás ma már kevésbé jellemző, de a cégdaloknak semmilyen óceán nem állta útját, Európában és Amerikában is beszivárogtak a vállalati kultúrába. De vajon inspirálnak-e ezek a céghimnuszok? Hihető-e a tartalmuk? Valódi összetartozást mutatnak-e? A belsőn túl a külső kommunikációban hasznos elemek-e?
Nem csupán az véleményes, hogy ezek valódi önkifejezési vágyból születtek-e – hazai példákból merítve a Bon Bon az MTK mellett egy termőföldszakértő vállalkozásnak is írt dalt, Szabózé Bombasiker csapata Pataky Attilával, Sasvári Sándorral, Géczi Erikával, Judyval a Forever Living Products-ról vall nagy hévvel és hittel –, de az is, képesek-e a vállalati ünnepségek megkerülhetetlen elemeként erős alkoholos befolyásoltság nélkül azonosulást kiváltani.
Egyetemi himnuszok
Míg bizonyos himnuszok szerzőit a Pokol nyolcadik körébe, a nyerészkedők, képmutatók, rablók és tolvajok közé kellene űzni, láthattuk, vannak olyan művek, amelyekben tisztán megvalósul a magasztos cél. A Miskolci Egyetem kari himnuszai egytől egyig ez utóbbi kategóriába tartoznak. Nem véletlen, hogy különleges alkalmakon éneklik.
Mint azt a téma szakértője, Kerekes Endre a Miskolci Napnak elmondta, a szaknóták története Miskolci Egyetem őséig, az 1735 júniusában alapított bányászati, erdészeti és kohászati fakultásokkal rendelkező selmecbányai Bergschuléig (Akadémia) nyúlik vissza. „Kezdetben egy német eredetű bányászdal, a Tisztelet a bányász szaknak című nóta szolgált a legünnepélyesebb dallamul a számukra, azonban ezt az 1900-as évek elejére felváltotta a ma ismert Bányászhimnusz. Ennek eredeti változatait Vahot Imre A bányarém című művében – Szerdahelyi József dallamával –, illetve a Már újra szól a kisharang című, eredetileg ugyancsak német eredetű bányászdal egy-egy strófájának összeszerkesztésével alkották meg diák elődeink. Manapság ezt a himnuszt persze nemcsak a bányászok éneklik – nótázzák – teljes szívből, hanem minden olyan miskolci – illetve soproni, dunaújvárosi és fehérvári geodéta – hallgató is, aki a selmeci diákhagyományok aktív megélője és résztvevője. A bányászok himnuszát követte később az erdészek és a kohászok himnuszának megszületése, ekkor még Selmecbányán és Sopronban.”
Ahogy a Miskolci Egyetem bővült, az új karok mindegyike saját himnuszt alkotott magának, és általában a hagyományőrző diákok jegyzik a dallamot és a szöveget is. A bölcsészkaré kivétel. Annak a dallama Aquinói Szent Tamás 13. századi Pange lingua című középkori himnuszáé, szövege pedig a bölcsészek védőszentjét, Alexandriai Szent Katalint dicsőítő Katerine collaudemus kezdetű, a Carmina Buranából származó szöveg. A himnuszokkal kezdődnek szakestélyek, az egyetemi ünnepségek, és elhangzanak az egyetemisták fáklyás búcsúfelvonulása, a Szalamander alkalmával a Petőfi téri stafétaátadás után.
Kapcsolódó tartalmak még:
Himnusz 200: Aki megcselekedte, amit megkövetelt a haza
Nekem a Himnusz
A Himnusz kalandos útja
A képen magyar szurkolók éneklik a Himnuszt a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságon. Fotó: AFP / POOL / Szabó Bernadett
