Lezajlottak a magyarországi közgyűjteményekben őrzött aranybullák vizsgálatát célzó, komplex természettudományos kutatás első vizsgálatai – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL).

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az MNL főigazgatója Kövér Lászlót, a Magyar Országgyűlés elnökét kérte fel az aranybullák archeometriai és képalkotó diagnosztikai vizsgálatát célzó kutatás fővédnökének.

A közlemény szerint az MNL őrizetében lévő nyolc aranybullát Szabó Csaba, a levéltár főigazgatója és Rácz György főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes vezetésével tekintette meg a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri főépületében Kövér László nevében Bellavics István, az Országgyűlés Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának vezetője, valamint Szigeti Gábor igazgatóhelyettes és Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár főosztályvezetője.

Bellavics István a keddi látogatás során felolvasta Kövér László levelét, amelyben a házelnök rámutatott a vizsgálatok fontosságára, majd átadta a főigazgatónak az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla napjáról szóló 2022. évi XLVI. törvény eredeti példányát, hogy elhelyezzék azt a levéltár törvényszobájában.

A magyarországi közgyűjteményekben összesen tizenkét aranybulla (kiemelkedő jelentőségű okiratokat megerősítő aranypecsét) maradt fenn, a legrégebbiek az Árpád-korból, a legfiatalabbak pedig Mária Terézia idejéből.

A tizenkét aranypecsét vizsgálatára komplex természettudományos kutatás indult, amelynek során az aranybullákat még orvosi képalkotó berendezésekkel is vizsgálták. A nagyszabású és komplex, az aranybullák történetében példa nélkül álló vizsgálatok elvégzésében a levéltár partnere volt a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Debreceni Atomki Örökségtudományi Laboratóriuma, az Atommagkutató Intézet (Örökségtudományi Laboratórium), az ELKH CSFK Földtani és Geokémiai Intézete, a Semmelweis Egyetem, a Dr. Genersich Antal Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem.

Nyitókép: Az 1222-ben II. András király által kiadott, a magyar nemesség jogait első ízben rögzítő Aranybulla eredeti, királyi hitelesítő aranypecsétje a Magyar Nemzeti Levéltár budavári épületében. Fotó: Lakatos Péter / MTI