Ez a kiállítás önálló vizuális műfajként mutatja be a divatfotót
A jubileumi Budapest FotóFesztivál Lookbook című kiállítása különös hangsúlyt fektet a divat és a nagyvárosi élet dinamikájának összefonódására, és arra, hogy feltegye a kérdést: vajon miként alakította a vizuális kultúra a kollektív önkép alakulását?
Elérkeztünk a tizedik Budapest FotóFesztivál utolsó, egyben talán legnagyobb szabású kiállításához: a Lookbook – Divat, identitás és narratíva a kortárs magyar fotográfiában a divatfotográfia nyelvén keresztül mesél a városi létformáról, a stílus rétegzettségéről és az identitás folyamatos alakulásáról. A hihetetlenül gazdag, változatos és csodálatosan installált tárlat többek között azt vizsgálja, hogyan tükrözte és formálta a divat a különböző korszakok társadalmi normáit, politikai viszonyait és életmódbeli változásait, miközben a Somosi Rita és Szarka Klára kurátorok által gondosan kiválogatott fotók egyszerre dokumentálják és értelmezik a divat és a városi élet kapcsolatát.
Legutóbb a most Cannes-ban premierező Nemes Jeles László Árva című filmjéhez kapcsolt kiállításon jártam a Kiscelli Múzeum Templomterében, a hatás pedig akkor sem maradt el. Aki még nem járt itt, annak már csak a tér megtapasztalása miatt is kötelező: a múzeum eme különleges helyszíne ugyanis eredetileg a 18. században épült barokk templom része volt, amelyet a Zichy család emeltetett, majd a 19. században kaszárnyává alakították. Ekkor a tornyait lebontották, belső terét háromszintesre osztották, végül pedig aztán a 20. század elején kastéllyá formálták.
A második világháború során a múzeumépület, az egykori templom és az itt elhelyezett gyűjtemények is súlyos károkat szenvedtek, és noha a vastag falak állva maradtak, a tetőszerkezet teljesen megsemmisült. Ekkor pusztult el Johann Gfall kupolafreskója is, melyet Schmidt Miksa az eredeti helyén megtartott. A kolostorépületet helyreállították, de a templom egészen a hatvanas évekig romosan állt, mígnem 1976–1983 között végül fel nem újították: a tetőszerkezetét felépítették, ablaknyílásait befalazták, ám a belső részeit nem építették újjá, ezért egészen különleges hangulatot áraszt.
A Kiscelli Múzeum minden évben otthont ad a Budapest Fotófesztivál pályázatos kiállításának, ám idén először költözhetett be ebbe a történelmi térbe. A Lookbook a 2023-as, nagy sikerű Divat & Város vizuális és gondolati kiteljesedése, amely a divatfotográfia eszköztárával reflektál a városi létre, a stílus rétegzettségére, valamint az identitás folytonos alakulására. Elképesztően sokszínű anyagot láthatunk, többek között olyan, nemzetközileg is ismert kortárs fotósok munkáit, mint Martin Wanda, Szombat Éva vagy Tombor Zoltán, valamint olyan ikonok munkáit, mint Keleti Éva vagy Szipál Márton.
Tombor képei egyébként óriási textileken lógnak alá a tetőről, míg Martin festményszerű, szintén más korokba repítő divatfotói pedig úgy kapcsolódnak a patinás, sokat látott falakhoz, mintha csak ide képzelte volna modelljeit a divatfotós. Láthatunk spontán elkapott streetfotókat, például lapunk volt fotósától, Hartyányi Norberttől, de dokumentarista, Sajtófotó-díjas és nemzetközi sikereket is elért portrékat is egy budapesti nyugdíjasotthonból, ahol az idős emberek farsangi jelmezt öltöttek.
A klasszikus értelemben vett „lookbook” – egyfajta inspirációs stíluskatalógus – új értelmet nyer a kiállításon: Horling Róbert például a Magony-tanyán készített egy sorozatot haszonállatokkal pózoló modellekkel, Urbán Ádám pedig karakteres autóik mellé állította alanyait. A kiállítás vizuális naplóként vezeti végig a látogatót a városi stílus változásain és az identitás megjelenítésének képi formáin. Ezek a „divatfotók” nem csupán a divatipar termékei, hanem komplex kulturális dokumentumok is: reflektálnak korszakokra, társadalmi szerepekre, normákra, és nemritkán kérdéseket intéznek a nézőhöz is.
Az öltözködés mindig több volt, mint puszta praktikum vagy egyéni önkifejezés: a divat a kor szellemiségének, értékrendjének és társadalmi viszonyainak vizuális leképezése. Mint a kiállítás kurátorai írják, a városi terekben megjelenő öltözködési formák – akár hétköznapi, akár extrémebb stílusok – mindig is komplex társadalmi jelentéssel bírtak. A ʼ80-as évek punkjai például szakadt nadrágjaikkal, bőrdzsekijeikkel és szegecses kiegészítőikkel nemcsak egy zenei irányzat követői voltak, hanem vizuálisan is szembefordultak a hivatalos normákkal. Ugyanebben a korszakban a miniszoknya és a tupírozott haj pedig nem egyszerűen stílusjegyek voltak, hanem olyan vizuális szimbólumok, amelyek a nemzedéki különbségeket és a női szerepek átalakulását is megjelenítették.
A tárlat különös hangsúlyt fektet a divat és a nagyvárosi élet dinamikájának összefonódására, és arra, hogy feltegye a kérdést: vajon miként alakította a vizuális kultúra a kollektív önkép alakulását?
Nem kapunk egzakt válaszokat, ám abban egészen biztosak lehetünk, hogy a divatfotó ezúttal önálló, ráadásul meglehetősen változatos és vibráló vizuális műfajként mutatkozik be. Túlmutat a szolgai trendkövetésen vagy a kommerciális célokon, ami kifejezetten üdítően hat. A kiállított képek kitágítják a műfaji határokat, és egyfajta társadalmi és kulturális metamorfózis lenyomataiként működnek – miközben nem szűnnek meg esztétikailag is gyönyörködtetni.
Címlapfotó: Hair Time. Fotó: Pol Kurucz
