Lassan 20 éve vezeted a Kiscsillagot, két éve pedig a Kispál és a Borz is újjáalakult. Milyen szerepet tölt be most az életedben a két zenekar?
A Kispál és a Borz visszatérését valahol jutalomjátéknak érzem, és azért is hálás vagyok a sorsnak, hogy nem nosztalgiazenekarként tértünk vissza. Készítettünk egy egészen jó lemezt, végigjátszottunk egy nagyon jó hangulatú turnét, április közepétől június végéig, Bécs, München, London, Dublin és több magyar város érintésével. Végig baráti, szeretetteljes hangulatban zajlottak a koncertek, nagyon jó energiák mozogtak közöttünk, élveztük, hogy profi menedzsment és technikai csapat van körülöttünk. Az utolsó nyári koncertünk után rendeztünk egy kreatív záróbulit, ahol az ünneplés mellett már a jövőt is elkezdtük tervezni. Nehezen váltunk el egymástól, mert legközelebb csak a decemberi nagykoncertünkön lépünk újra színpadra.
Idén kicsit fékezettebb habzással üzemelünk, ritkábban koncertezünk, mert már készítjük az új lemezünket, amit majd jövőre, a huszadik születésnapunkra szeretnénk kiadni.
Legközelebb az Ördögkatlan Fesztiválon játszotok. Milyen műsorral készül a Kiscsillag, és milyen érzés lesz fellépni a Fishing On Orfű alapítójaként az Ördögkatlan színpadán?
Egy viszonylag ritkán játszott műsorunkkal érkezünk, amit még tavasszal raktunk össze és szinte a teljes életművünket lefedi. Mellette két-három új dalt is bemutatunk majd a készülő lemezről.
Nagy pillanata volt a magyar fesztiváltörténelemnek, amikor 2008-ban az Ördögkatlan és a Fishing On Orfű elindult, nagyon örülök, hogy azóta is népszerűek és még a közönségükben is mutatkozik némi átfedés. A nagy különbség közöttük, hogy a Fishing On Orfű egy karakteresen zenei fesztivál, csak a kísérőprogramjaiban van jelen a film és a képzőművészet, Bérczes Lászlóék pedig a Művészetek Völgyéből hozott összművészeti szemléletmóddal állítják össze az Ördögkatlan programkínálatát. Nagyon szimpatikus az is, ahogyan Cseh Tamás emlékét ápolják, és külön öröm, hogy néhány éve a Művészetek Völgye is új életre kelt.
A két zenekar szövegírójaként és első számú dalszerzőjeként hogyan döntöd el, hogy egy-egy szerzemény melyik csapathoz kerüljön?
Számomra szinte mindig nyilvánvaló, hogy melyikből lesz Kispál-dal és melyiket kapja a Kiscsillag. Most az új Kispál-lemezről lemaradt négy-öt szerzemény, kettőt megmutattam közülük a Kiscsillagnak, és talán majd kezdünk is velük valamit. Egyébként a készülő Kiscsillag-lemeznél kicsit hátra is léptem mint zeneszerző, hogy ezzel is jobban elkülönüljenek bennem az alkotói folyamatok.
A Kispál és a Borz az Illéshez, az Európa Kiadóhoz vagy a KFT-hez hasonlóan stílusteremtő zenekar, dalszövegeinek hatása jó néhány későbbi pályatárs szerzeményeinél megfigyelhető. Milyen másoktól hallani a „saját” szövegeidet?
Ha csak a termékenyítő hatásunkat hallom ki valakiknél, akkor örülök, a nagyon epigonszerű dalszövegeknek, utánérzéseknek kevésbé. Előfordul, hogy mondjuk az Elefánt, az Esti Kornél, a Carson Coma vagy más fiatal alternatív zenekarok esetében észreveszek némi rokonságot a Kispál-dalokkal, de esetükben a hozzáadott érték és a tehetség átütő ereje egyedivé teszi a produkciókat. Ugyanez a helyzet Bérczesi Robival, akinek az első zenekaránál, a BlaBlánál egyértelműen lehetett hallani a Kispál hatását, később a Hiperkarmánál viszont már egyáltalán nem, ott már ő vált stílusteremtővé, az utánunk következő generáció talán legizgalmasabb dalszerzője lett. Hozzáteszem, hogy nekem is sikerült már epigonszerűre néhány dalszövegem, de ki is dobáltam őket.
Az önálló hangot nemcsak megtalálni nehéz, de megtartani is, főleg úgy, hogy ne váljon önismétlővé a produkció. Neked van erre valamilyen recepted?
Nem szabad, hogy rutinná váljon a dalszerzés, kerülni kell a kliséket, az egykori meghatározó stílusjegyekből manírossá vált fordulatokat, hogy ugyanazokat a számokat írjuk meg rosszabbul, amit korábban már jobban megírtunk.
Nem baj, ha előttem már sokan mások megtalálták, ha magamnak fedezem fel és írok belőle egy dalt, az biztosan egészen más lesz, már csak a tartalma és a mondanivalója miatt is. Az is jó, ha az ember másfajta zenei világokkal találkozik. Játszom például roma muzsikusokkal a Budapest Bárban, vagy a Csík zenekar népzenészeivel, akiktől rengeteget lehet tanulni, el lehet lesni harmóniafűzésben, hangszerelésben, ritmikai tudásban olyasmiket, amikre magamtól sosem jönnék rá. De jöhetnek hatások a film, az irodalom vagy a képzőművészet irányából is, és új lendületet adhatnak a dalszerzésnek.
A popzenében meglehetősen rövid egy-egy alkotás szavatossága, még a sikerdaloknak is csak a töredékéből lesz „örökzöld” sláger. Mit gondolsz, az életművedből mi marad fenn mondjuk ötven év múlva?
A dalaimra kicsit úgy tekintek, mint önálló entitásokra, amelyek a nyilvánosság elé kerülve saját életet kezdtek élni. Nem akarom egyikről sem kijelenteni, hogy szerintem még húsz év múlva is szeretni fogják, vagy hogy sajnos selejtnek bizonyult. Magamban természetesen gondolok ilyesmit, de jobban szeretem őket annál, hogy ki is mondjam nyilvánosság előtt. Már csak a megírásukkal, a hangszerelésükkel és a feljátszásukkal töltött idő okán is a szívemhez nőttek, és mindegyiknek van egy története, így a dalaimhoz kapcsolódóan akár le is tudnám írni az egész felnőttéletemet. Ezek után még a kevésbé sikerült szerzeményekre is nehéz lenne azt mondanom, hogy kár volt megszületniük.
Korábban számos filmben játszottál, a Csinibabától Jancsó Miklós alkotásain át a Sztornó főszerepéig. Vállalnál újabb felkéréseket?
Ezek a filmek mindig megerősítették a már korábban is meglévő averzióimat a filmforgatással kapcsolatban. A forgatás nem az én műfajom, nagyon sok benne az üresjárat, ezért még klipforgatásoktól is idegenkedem. A Sztornóra ma egy kellemes, nosztalgikus emlékként tekintek vissza, pedig ott már a saját képességeimnek is kezdtem érezni a korlátait. Úgyhogy valószínűleg nemet mondanék az újabb felkérésekre.
Lemezkiadód, a Megadó Kiadó a saját kiadványok mellett számos közismert zenekar – például a Vad Fruttik, a 30Y és a Péterfy Bori & Love Band – lemezét megjelentette. Mivel foglalkoztok jelenleg?
A Megadó Kiadó 2006-tól több mint ötven kiadvány megszületésében működött közre, aztán 2012 körül, miután a fizikai hanghordozók túlnyomórészt eltűntek a piacról, a lemezek nagy részének a kiadási jogát visszaadtam a zenekaroknak. Úgy láttam, a mi szerepünk itt véget ért, egy valamirevaló együttes meg tudja csinálni mindazt, amit mi nyújtani tudunk. Ma már többnyire a saját kiadványainkat gondozzuk: az aktuális lemezek mellett elkezdtük a korábbi Kispál- és Kiscsillag-korongokat vinylen is megjelentetni, éppen a Velőrózsák borítójának nyomdai előkészítésén dolgozunk.
A zene mellett a kertészkedés, a gazdálkodás is foglalkoztat. Mennyi időd jut ilyesmikre mostanában?
Nem túl sok. Van egy saját telepítésű almáskertem és egy félhektáros gyümölcsösöm a pécsi stúdióm mellett, a termésből többnyire lekvárt és pálinkát főzünk. Egy barátommal borokat is készítettünk, nagyrészt a szomszédtól vett szőlőből, és leginkább saját használatra. Nagyobb léptékben nem lenne érdemes csinálni, mert úgy járnánk, mint a borász, akit a viccben megkérdeztek, hogy hogyan lett a borból milliomos, mire azt felelte: előtte milliárdos voltam.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
