Bács Emese Ki vagyok én.jpg

Lovason is megünneplik a 151 éves Budapestet a kortárs festők

A kortárs festők munkáiból rendezett Budapest Port című tárlat megmutatja, hogy jelenik meg egy pár száz fős településen a nagyváros hangulata, és miként lényegülnek át a Balaton-felvidék hegyoldalában kiállított mai képek.

A budapesti kortárs képek összegyűjtésének ötlete azért merült fel a Standby Projekt szervezőiben, mert idén 151 éves a főváros, a kerek évforduló tehát tavaly volt, ezért az idei az  ő alternatív emlékévük lehet. Azokat a kortárs festőket gyűjtötték össze tavasszal, akiknek inspirációt jelent Budapest, a városi létezést ragadják meg képeiken. Ennek a válogatásnak az esszenciáját viszik el Lovasra augusztusban. A Budapest Port címet viselő tárlat egyszerre utalás egy képzeletbeli kikötőre a Balaton környékén, de a kiállításnak helyet adó Lovas Kikötőhöz is illeszkedik.

Vannak festők, akik nagyobb távlatokban szemlélik a fővárost, akiket a flaszter, az utca mozgása ejt rabul. Olyan művész is akad, aki a külváros kietlenségét viszi a vászonra, kiüresedett köztereket fest, vagy az elidegenedést a tömegen keresztül láttatja, más egy-egy épületrészletbe feledkezik bele.

Előkerülnek szokatlan víziók is Budapestről, de van olyan alkotó, aki a kék busztól és a sárga villamostól nem tud elszakadni és emeli azt a városi létezés meghatározó entitásává. A gyűjtőmunka során érdekes volt a kurátorok számára Budapest-inspirációt találni azon kortársak között, akik nem a „város festői”, egy-egy képük mégis a városi miliőt hozza vissza.

Az alkotók: Ázbej Kristóf, Barakonyi Zsombor, Bács Emese, Bucskó Mihály, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Kondor Attila, Osgyányi Ranvig Róza, Osgyányi Sára, Péntek Orsolya, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Takáts Márton, Verebics Kati, Weiler Péter.

A kiállítást a Standby Projekt és a Lovas Kikötő szervezi a Körönd Koncepció Kft. és a VeszprémFest Alapítvány támogatásával. Az alkotások a Lovas Kikötő rendezvénytermében láthatók augusztus 2. és 21. között.

 

Ez is érdekelheti

Alternatív Budapest-évforduló festőművészek szemével

151 éves idén Budapest, a kerek évforduló tavaly volt – a Standby Projekt számára az idei egy alternatív emlékév. Azokat a kortárs festőket gyűjtötték össze, akiknek inspirációt jelent Budapest, akik a városi létezést ragadják meg képeiken.

Kizökkent idők a köröndön

Ismét a Kodály köröndön állít ki a Standby Projekt – legújabb kiállítását Baksai József Munkácsy-díjas festőművész és Horváth Dániel festőművész válogatta. A csoportos tárlat egy ad hoc galériában kap helyet, a művek reprói a téren is megtekinthetőek lesznek.

Mozgó múzeumok, adventi hagyományok és a hétköznapok luxusa – Programajánló

Városnézés muzeális Ikaruszokkal, Rab Ráby-kiállítás Szentendrén, beszélgetés a hétköznapok luxusáról, Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Vibráló színekkel űzzük el a téli szürkeséget

13+1 olyan kiállítást ajánlunk, amelyek élénk színeikkel, mély gondolataikkal és változatos stílusukkal különösen üdítőek lehetnek a borús, hideg napokon.