CC20240619001.jpg

Tánccal és zenével a véradásért

Véradást népszerűsítő videóklipet készített a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ezzel csatlakozva az Országos Vérellátó Szolgálat kampányához.

A táncosok Hrutka Róbert Artisjus- és Fonogram-díjas zeneszerző Csak egy hős című dalára adták elő a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Zsuráfszky Zoltán, illetve Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas művészek koreográfiáját. A véradók dala további 14 ismert előadóművész közreműködésével született meg, és a véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. A klipben feltűnik Kowa, Pásztor Anna, Nyerges Attila, Für Anikó, Keresztes Ildikó, Pély Barna, Földes Eszter, Freddie, Kovácsovics Fruzsina, Gubik Petra, Szebényi Dani, Udvaros Dorottya, Szolnoki Péter, Nika és Hrutka Róbert.

„Ez a projekt nemcsak egy dal, hanem közösségi összefogás egy olyan ügyért, ami igazán számít, hiszen vért csak véradással pótolhatunk” – emelte ki Bayerné dr. Matusovits Andrea, az OVSz főigazgatója.

A különleges produkció remek példája a hagyományos néptánc és a modern zene egyesítésének egy magasztos cél érdekében. Az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese számára is kiemelten fontos, hogy minél szélesebb körben erősítsék az életmentő véradás és az önzetlen segítségnyújtás jelentőségét.

Most pedig lássuk a klipet!

 

Ez is érdekelheti

Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus a Kossuth-díj megrázó élményéről

Sikerrel futó táncjátékok szerzője, aki szerint az ő dolga gyönyörű foglalatot készíteni a magyar népi kultúra drágakövéhez – de csak azért, hogy annak a szépségét még jobban kiemelje.

Táncra termett történetek – Zsuráfszky Zoltán a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két bemutatójáról

Egy hónap alatt két darabot mutat be a Nemzeti Táncegyüttes a Müpában. A Végvárak, vitézek a török időkbe vezet, az Éljen, Petőfi! az 1848/49-es szabadságharc korát idézi. Zsuráfszky Zoltán mindkettőben színes zenei palettát tár elénk, a táncban is ötvözve kortárs és autentikus elemeket.