ADBZOL201910100017.jpg

Tompa Andrea és Boldizsár Ildikó is ott lesz a Csíkszeredai Könyvvásáron

Május 8–11. között szervezik meg a 10. Csíkszeredai Könyvvásárt, melyen ötven kiadó mutatja be az olvasóknak legfrissebb kínálatát – közölték csütörtökön az MTI-vel a szervezők.

A csíkszeredai polgármesteri hivatalnak az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatóról kiadott közleménye szerint a székelyföldi rendezvényen az Erőss Zsolt Arénában három helyszínen, 73 programmal és 30 standdal várják az olvasókat.

Hajdu Áron, a Bookart Kiadó vezetője szerint a Csíkszeredai Könyvvásár meghatározó, magas színvonalú esemény, mely az erdélyi, de akár a magyarországi könyvvásárok között is megállja a helyét.” A meghívottak listáját nézve láthatjuk, hogy a magyar és az erdélyi irodalom krémjének egy szelete van jelen, olyan szerzőkkel is találkozhatnak a könyvolvasók, akik egyébként nehezebben elérhetők. Ezt értékelni kell!” – hangsúlyozta az igazgató.

A programot ismertető Sógor Enikő alpolgármester elmondta: a jubileumi rendezvény kínálata „túlszárnyalja az előző évekét”. A négy nap alatt a vásártérben, a Fodor Sándor-teremben és a Szöcskedomb gyermekbirodalomban párhuzamosan zajlanak a könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, a közönségtalálkozók, a zenés irodalmi estek, de kiállítások, alternatív irodalomórák, gyermekkoncertek és interaktív foglalkozások is szerepelnek a programban.

A vásárnak idén is két megnyitója lesz: a gyermekeket a József Attila-díjas Boldizsár Ildikó író meseterapeuta köszönti, míg a felnőtteket Balla Zsófia erdélyi származású József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, író, újságíró várja. A könyvvásáron hangsúlyos lesz az erdélyi és erdélyi származású szerzők jelenléte: Bodor Ádám, Király László, Markó Béla, Tompa Andrea, Tompa Gábor és Fekete Vince mellett Dávid Gyula irodalomtörténésszel is találkozhatnak az olvasók. A helyi szerzők közül Lövétei Lázár László, André Ferenc, Borsodi L. László és Oláh-Gál Elvira legújabb köteteikkel készülnek. A meghívottak között van Schäffer Erzsébet, Kulka János, Cserna-Szabó András és Márton László. A Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai partnersége révén Juhász Anna irodalmár többek között Tóth Krisztinával, Száraz Miklós Györggyel, Dresch Mihállyal és Kollár Klemencz Lászlóval beszélget. A PKÜ szervezésében az előtérben egy Radnóti-kiállítást is láthat a közönség.

Az erdélyi alkotói műhelyek közül a Helikon és a Székelyföld folyóirat lesz jelen, és az Erdélyi Szép Szó 2025-ös antológiát is bemutatják.

A legfiatalabbakat koncertekkel, könyvbemutatókkal, papírszínházi előadásokkal, meseolvasással, rendhagyó biológiaórával és családi társasozással várják. Interaktív foglalkozások is szerepelnek a programban a Móra Kiadó, az Etnospot, a Csíki Székely Múzeum és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében.

A 10. Csíkszeredai Könyvvásár programja itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Találkozó párhuzamosok – Tompa Andrea Fejtől s lábtól című könyvéről

Kolozsvár és Brassó, Budapest és Balaton, sebészet és fürdővilág, orvosi egyetem és „T-szindróma” – elolvastam Tompa Andrea Fejtől s lábtól című, Kettő orvos Erdélyben alcímű könyvét.

Földmentő mesék

A Mesék a csodakertről – az egyetlen Földért című könyv kapcsán tartottak beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Ha nem látom a sárkányt, mitől olyan nagy dolog, hogy a királyfi levágja a fejét?

Tóth Krisztina szerint az tud jól írni gyerekeknek, aki minden embert megszólít, így a gyermek- és a felnőttirodalom nem is igazán különíthető el.

Kollár-Klemencz László: A mai ember nehezen tud azonosulni azzal, hogy ő bűnös

Háy Jánossal közös fellépéseiről, új, Anyám tenyere című könyvéről, a középkorhoz való vonzódásáról, félelmekről és szerelmekről is beszélgettünk.