Amikor tizenkét évesen hangszert választott, miért döntött a tuba mellett?

Hegedülni szerettem volna, de túl idős voltam hozzá. Már az elején kijelentettem, hogy engem nem „csak úgy” érdekel a zene, hanem zenész szeretnék lenni. Gyerekkoromban egyáltalán nem szerettem a klasszikus zenét. Aztán az általános iskolai énekórán Barna János tanár úr – aki nagyszerű népi hegedűs volt – eljátszott egy Bach G-dúr Menüettet, és villámcsapásként ért a felismerés, hogy engem ez érdekel igazán. Pedig versenysportoltam akkoriban, sporttagozatos iskolába jártam. Mivel a hegedűről lekéstem, javasolták, válasszak másik hangszert. A tubának a nagysága imponált, Lukács Sándor tanárom megfújta, és nagyon tetszett a mély, bársonyos hangja, ezzel el is dőlt.

Középiskolás kora óta profi hangszeren játszik.

Eleinte egy nagyon rossz minőségű hangszeren játszottam. Akkori tanárom, Adamik Gábor elvitt egy németországi mesterkurzusra, ahol a világ legjobb tubásai tanítottak, többek közt Roger Bobo. Eljátszottam neki tizenöt évesen Paganini Mózes-fantáziáját, ami annyira megtetszett neki, hogy segítségével – és egy svájci alapítvány jóvoltából – kaptam egy kiváló hangszert. Később Lausanne-ban tanultam is nála egy évig.

A doktori disszertációját a historikus hangszerekről írta. Én azt hittem, a tuba egy nagyon fiatal hangszer.

A tuba megalkotását mintegy háromszáz éves evolúció előzte meg. 1835 szeptemberében szabadalmaztatták, így valóban ez a legfiatalabb szimfonikus zenekari hangszer. Már az is szokatlan, hogy ilyen pontosan ismerjük a létrejöttének idejét, a többi szimfonikus zenekarban használt hangszer esetében ez nem így van.

Milyen volt a hangszer a 19. század elején?

Körülbelül akkora a különbség, mint egy Ford T-modell és egy mostani Ford S-MAX között. Mindkettőben van kormány és négy kerék, és egy belső égésű motor, nagyjából ennyi a hasonlóság. A hangszertest óriási lett, a tölcsér korábbi, alig több mint húszcentis átmérője hetven centisre nőtt.

A rézfúvós hangszereket úgy készítették el, hogy kültéri akusztikus viszonyok között is erőteljesen megszólaljanak. A hangszerkészítő mestereknek az volt a legnagyobb üzlet, ha katonazenekarnak vagy fúvószenekarnak kellett hangszereket készíteniük, mert ott rengeteg rézfúvósra volt szükség, így hát ezeknek fejlesztették a hangszereket.

A romantika korszakától kezdve a zeneszerzők hangerő igénye is megnőtt. Míg Mozart jól érezte magát egy kisebb méretű zenekarral, addig Berlioz Requiemjében már a szimfonikus zenekarban ülő rézfúvósokon kívül öt külső rézfúvós együttes van. Ha szabad ilyen profánul fogalmaznom: már akkoriban is a rock’n roll hangzást szerették volna elérni.

Milyen innovációt jelent az új hangszer?

Twobanak neveztük el, amely jól érzékelteti, hogy egy kétállású hangszerről van szó. Kettő perc alatt át lehet szerelni egyik pozícióból a másikba. Ugyanúgy lehet ülve játszani rajta, az átszereléssel viszont állva, szabadon mozogva is, amely szólóknál nagyon megkönnyíti az előadó helyzetét.

Nem túl gyakori a klasszikus zenében a tubára írt versenymű.

Egyre gyakoribb. 1886-os a ma ismert első, tubaszólós darab. De már Wagner és Ravel is sok zenekari szólót komponált tubára. A huszadik században aztán számos zeneszerző írt erre a hangszerre: Ralp Vaughen Williams, Paul Hindemith, Krzysztof Penderecki, majd John Willams, a híres filmzeneszerző.

Tizenhat éves korom óta szólózom rendszeresen, és mindig problémát jelentett, hogy a közönség jelentős részével elvesztem a kapcsolatot, hiszen kitakar a hangszer, nem látom őket. Éreztem, hogy túl statikus ez a tartási pozíció, ráadásul akusztikailag sem jó, mert a plafonra fújok, tehát a közönséghez csak a visszaverődő hang ér el.

Sikerült a hangszert az új billentyűrendszer segítségével olyan tartási pozícióba helyezni, hogy a játékos szabadon tud alkalmazkodni a mindenkori akusztikai körülményekhez.

Milyen nehéz egy tuba?

Körülbelül öt kiló, egy hevederrel nem olyan nehéz megtartani. Ha választhatok, inkább tartom húsz percig ezt a súlyt, hogy tökéletes hangzásélményt érjek el, és kommunikálni tudjak játék közben a közönségemmel.

Próbálta szimfonikus zenekarban is?

Igen, ott is jól működött. A kétállású hangszer nagy előnye, hogy míg napközben be lehet ülni egy szimfonikus zenekarba játszani, este – az említett pár perces átszereléssel – el lehet menni egy jazzklubba jammelni. Minél többrétűen felhasználható egy eszköz, annál többeknek jelenthet megoldást. Nem akartunk új hangszert építeni, egy olyan mechanikát készítettünk, amelyet egy hangszerjavító műhelyben fél óra alatt felszerelnek bármelyik tubába, amely attól fogva többféleképpen használható.

A hangzást nem befolyásolja a beépített szerkezet?

Nem, de az új a tartásmód lehetővé teszi a direkt, célzott, szebb, artikuláltabb hangzás elérését.

Mekkora lehet iránta az érdeklődés?

Egy angol nyelvű honlapot készítettünk az újítás számára. A közösségi oldalakra feltöltött videókra érkezett reakciók alapján óriási az érdeklődés, éppen azért, mert sok előadó rájött, hogy ezzel az újítás segítségével már nem kell kompromisszumot kötnie. Elérheti a legmegfelelőbb pozíciót ahhoz, hogy a játéka és a gesztusai korlátok nélkül eljussanak a közönségéhez.

Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert