Odalépnek a haverok az üdvözlés szertartásos gesztusaival, sziatok, csövicső, mizu, miappálya, amikor a szemközti Talponálló kocsmából kilépett Szerpikó, majd biciklijével kacsázva nekiesett a csikkel teli beton virágládának. És ekkor megszólalt Haver, hogy mi az, nem is köszönsz apádnak? Most nem tudok neki köszönni, éppen anyádnál van – jött rá a válasz. Majd beültek a helyi jósrácok a Fényes presszóba. Amikor Haver kiment a romboló bombáknak tűnő, fémesen csillogó söröshordók mögötti WC-re, a Másik Haver kivett egy szál cigarettát a Haver szimfis dobozából, és beleszúrt három szál fogpiszkálót, majd visszahelyezte a dobozba, és amikor a haver visszajött, a szappanos víztől nedves ujjaival azt a bizonyos cigarettát húzta ki, majd elégedetten rágyújtott. Mi az, mit bámultok, göt-sögök? Semmit, áááááh…
Az április elsejei tréfa inkább általános iskolások fantáziáját mozgatta meg… Ott jön Bo Derek!... Kicsoda?.... Április bolondja, május szamara! De hát az sem tudom, kit kell nézni! Senkit, Bo Derek maga a Bombanő, az ott meg a konyhás néni, mindegy! A tréfálkozónak sem volt könnyű dolga, Bo Derekről nem írt a Pajtás, csak a Tollasbál, illetve az IM, a 81-es júliusi száma, amikor arról számolt be, hogy a Bombanő című film (1979) után a művésznő alakítja Jane-t a Tarzan, a majomember című alkotásban, amit nem látott sem Haver, sem Másik Haver, sem a Fiú. (Viszont a Bombanőt 1983-ban együtt nézték meg az Alkotmány filmszínházban.)
De ki is az a május szamara? – jutott eszébe a kérdés a Másik Havernak. Bálám szamara, semmi köze a májushoz. Áll, mint a Bálám szamara, mondják arra, aki csak álldogál valahol, azaz tétlenkedik - magyarázta el az osztálynak Mari, az ofő. Ezen a szinten a dolog már nem érdekelte Havert, ő csak egy kérdést akart feltenni, és hogy legyen valami válasz, és kész. Bálám, oké, lépjünk tovább: mit játszott a Fradi a Rába ETO-val?
A tanárok szóba hozták április elsejét? Nem, csak ha valaki rákérdezett. Lehetett velük viccelődni ezen a napon? Mondjuk, leereszteni a biciklijük kerekét? Nem, fel sem merült. Volt valami kis színes a témával kapcsolatban reggel a Kossuthon? Semmi.
A bolondok napjáról csak a vagányabb megyei napilapok emlékeztek meg, de azok aztán jól odatették magukat. Fake news mindig is volt, különös tekintettel a pártsajtóra, de a Békés Megyei Népújság 1987-es április 1-ji cikkére a már gimis Fiú is felfigyelt. Hatodik óra után meggyötörten feküdt a kollégiumi emeletes ágyán, amikor észrevette, hogy a Haver filctollal valamit az ágya fölé írt: Still I’m Sad.
Miért írtad, fel, szomorú vagy? Most, így április 1-jén?
Ez egy Rainbow-szám – bökte oda flegmán Haver, és úgy tartotta a filctoll hófehér kupakját, ahogy Mario a cigit A félelem bérében, a nitroglicerinnel megpakolt teherautója sofőrülésén.
De hát ezt nemrég hallottam a Boney M-től, de rá se ránts, a Rainbow is csak feldolgozta The Yardbirds 1965-ös dalát – kontrázott a Fiú az igényes rockban utazó Havernak.
Az elvont gyerekek mind ilyen okostojások, mint te? – kérdezett vissza, de válasz már nem érkezett, mert Másik Haver, aki a napilapok kollégiumi példányait lapozgatta, lakonikusan megjegyezte: Maradona Békéscsabán játszik egy edzőmeccset az Előre Spartacusszal.
Na ne már! – horkant fel egyszerre Fiú és Haver. Áprilisi tréfa, és ma április elseje van! – mondta a Fiú.
Aztán Másik Haver hozzátette: ki van nyomtatva, öcsisajt! Akkor igaz!
Hát, köbö semmi nem igaz abból, ami ki van nyomtatva, de azért olvasd föl! – igazította meg a Sex Pistols-jelvényét a Fiú a zakója hajtókáján.
A cikk szerint Maradona nagyapja egy sarkadi cigányzenész volt, bizonyos Maradó József, aki még a századelőn szállt hajóra, és meg sem állt Argentínáig. A pénzt a hajóútra a nyugat-európai lokálokban zenélte össze.
Várj – szólt közbe a Fiú: a Békés megyei lecigányozta Maradónát?
Hát, valami olyasmi – bólintott Másik Haver.
A cikk szerint Maradona szerződése lejárta után vissza akart térni ősei földjére, Békés megyébe, és a vagyonát a békéscsabai labdarúgásba akarta fektetni, például leszerződtette volna Platinit is. És hogy mennyire komolyan gondolja a dolgot, április 1-jén közös edzésen vesz részt az Előre Spartacus focistáival.
Ez kamú, ecsém – vigyorgott Haver, és most már mindhárman bólogattak. Senki nem akar Csaba szitibe költözni, hiszen még a muronyi, csárdaszállási, vésztői kollégisták is érezték: valamit nagyon elcsesztek, amikor Csabára mentek, nem pedig Szegedre vagy Pestre. Mert Pesten és Szegeden is több a koncert, a maszek lemezbolt, a jó butik, Csaba meg estére úgy kiürül, mint a vermutosüveg a lánykollégiumban.
Az április elseje felhívás volt keringőre, és az általános iskola végével tovább élt a gimnáziumi fiúkollégiumokban, ahol amúgy is napi gyakorlat volt az, amit senki nem hívott diáktréfának, még a jófejeskedő KISZ-titkár sem, vagy a szintén tréfás kedvű, fontoskodó diáktanács-vezető. Azt mindenki szívatásnak hívta, más dialektusban szivornyának. Szivattyú, Obi-wan Kenobi, vagy amit akartok. Odalép Másik Haver a saját szekrényéhez, hogy elővegye dugi cigarettáját, de a szekrény a feje tetejére volt állítva. Szivattyú, Obi-wan. Haver épp zuhanyozik, már éppen beszappanozta magát, amikor elzárja valaki a főcsapot. Nyugi, Haver, semmi humorérzék? Április elseje van! Válasz pedig egy ingerült formában feltett kérdés: anyád jól van?
Igen – jött rá a válasz, és kinyílt a hideg vizes csap.
A diáktréfákat idővel mindenki kinőtte, az önérzet növekedésével arányosan csökkent a fogékonyság a szivornyákra vagy az ókori saturnaliák sajátos újragondolásaira. Meglepő, de lányokkal sosem űztek áprilisi tréfákat. Volt, hogy a Csaj nem ment el A biztosan ölő Sárkány ladyre, és Másik Haver csak állt megilletődve a mozi a lengőajtajának felkavart levegőjében. Olyan volt, mintha az ajtó adná a maflásokat, és az egész jobban fájt neki, mint amikor feje tetejére állították a szekrényét.
