073cb2d2-21da-473a-a53b-c77c245d080f.jpg

Ők alkotják a Margó-díj zsűrijét

Kiderült, kik döntenek majd arról, hogy melyik szerző kapja idén a legjobb első prózakötetnek járó elismerést. A szervezők a nevezéseket június 30-ig várják.

Mint a szervezők közleményükben kiemelték, idén tizenkettedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetes szerzőnek járó Margó-díjat és a Margó x Erste Higgy magadban különdíjat. Az elismeréseket október 15-én, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján vehetik át a nyertesek.

Az idei zsűri tagjai: Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, az ELTE oktatója; Horváth János Antal dramaturg, rendező, író, a Loupe Színház alapítója; Oltai Kata művészettörténész, kurátor.

2025 óta minden évben egy korábbi Margó-díjas szerző is helyet kap a zsűriben. Idén Halász Rita tér vissza zsűritagként, akinek 2021-ben díjazott Mély levegő című regénye az elmúlt években nemcsak angolul, franciául, németül, de kínaiul is megjelent, jelentős nemzetközi visszhanggal.

A zsűri elnöke – a hagyományoknak megfelelően – Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója, munkájukat idén is a Bakó Sára, Dobos Barna, Gáspár Sára, Vas Máté és Zsembery Borbála alkotta előzsűri támogatja. A fiatal irodalomkritikusokból álló csapat az összes beérkezett pályamű közül választja ki azt a tízes listát, amelyből a zsűri dönt a Margó-díj és a különdíj nyerteseiről.

A díjra minden olyan magyar nyelvű prózakötet nevezhető, amely 2025. július 1. és 2026. június 30. között jelent meg, és kereskedelmi forgalomba került. Feltétel, hogy az adott mű a szerző első prózakötete legyen, tehát nem kizáró ok, ha korábban más műnemben már publikált.

A nyertes a díjjal egymillió forintot, valamint kiemelkedő kereskedelmi és médiatámogatást is kap, hiszen a Bookline, a Margó-díj kiemelt támogatója 15 millió forint értékben járul hozzá a nyertes könyv népszerűsítéséhez. A Margó-díjas szerző próbafordítást, valamint a második és harmadik helyezettel együtt publikációs lehetőséget is kap a Könyves Magazinon egyéves tárcasorozat formájában.

A Margó x Erste Higgy magadban különdíj félmillió forinttal jutalmazza a legjobb tíz első prózakötetes szerző közül azt, aki témaválasztásával vagy saját írói útjával leginkább inspirálja olvasóit arra, hogy merjék megvalósítani álmaikat.

Címlapfotó: A Margó-díj az átadás napján a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron Budapesten, a Várkert Bazárban 2020. október 15-én. Fotó: Mónus Márton / MTI

A nevezéssel kapcsolatos további részletekért katt ide!

Ez is érdekelheti

Gerlóczy Márton: Legszívesebben macska lennék egy georgiai étterem szőlőlugasos udvarán

Igazolt hiányzás című könyvével robbant be az irodalmi köztudatba, de ezt a művét már nem szereti. Műveiben folyamatosan feltűnik a gasztronómia, az utóbbi időben családi témák felé fordult, ezekben a műveiben is gyakran olvashatunk régmúlt idők ízeiről. Cserna-Szabó András ezúttal Gerlóczy Márton írót kérdezte konyhai titkairól.

„Olvasás nélkül nincs irodalom. Meg élet se nagyon van, de azért gyakoroljuk” – Meghalt Nádas Péter, a világhírű magyar író

Esterházy szerint ő volt az utolsó paraszt író, évekig azt beszélték, esélyes a Nobel-díjra, hagyatéka a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb volumenű életműve. Meggyőződése volt, hogy az ember kiszakíthatatlanul a természet része. Gombosszegen telepedett le, önellátó életmódot folytatott, de az írással sohasem hagyott fel. Életének 84. évében érte utol a halál.

Fekete humor a mesekönyvben, avagy a poéta elrontja a gyerekeket?

Az utóbbi években utat tör magának a nonszensz és az abszurd humor a magyar mese- és verseskönyvek világában. De ki tud nevetni, és pontosan micsodán, ilyenkor?

Erre a tíz kérdésre biztosan választ kapsz az Irodalmi Szigligeten!

A Szigligeti Alkotóház augusztusban új találkozások otthonává válik: augusztus 22-én az Irodalmi Szigliget egész napos programsorozatán egyszerre elevenedik meg a múlt és válnak hallhatóvá a jövő hangjai.