Kisjankó Bori Százrózsájától a világörökségig

A matyó rózsa ünnepét januárban szokták rendezni Mezőkövesden, bár a motívum, a matyó rózsa eredetileg a májusban nyíló pünkösdi rózsát idézi. A mezőkövesdi Matyó Múzeum azt mutatja be, hogyan virágzott a szegénység ellenére a paraszti díszítőkedv ezen a tájon, ahol az volt a jelszó, „hadd korogjon, csak ragyogjon”.

Mezőkövesd nem volt annyira gazdag település, mint amennyire elképesztő pompával kivirult a 19. század végén, 20. század elején a népművészete. Lakosainak jelentős része abból élt, hogy mezőgazdasági idénymunkásnak, summásnak szegődött az ország más részeibe. Ennek ellenére – mint a kiállítás egyik tablóján olvasom – a cifrázás a húszas évekre már annyira túlzásba ment, hogy 1925-ben hatalmi szóval kellett beavatkozni és betiltani a „ragyogókat”, a viseletet díszítő fémcicomákat. Hiszen bőven elegendő, szemfényvesztően gazdag volt az is, amit a hímzőfonallal varázsolni tudtak.

Művészetileg és lélektanilag is érdekes a díszítőkedvnek ilyen fokú megnyilvánulása. A 19. század közepén még csak visszafogott, fehér, majd piros és kék színű cipő- és madármintázatok jelentek meg a lepedővégeken, ruhadarabokon, még geometrikus rendben. Majd megváltoztak az anyagok, megváltoztak a fonalak, és a kötött formát felváltották a szabadon indázó, ragyogóan eleven színű, minden helyet betölteni kívánó virágmotívumok.

Az 1885-ös budapesti iparkiállításon figyeltek föl először a matyók virágaira, és attól kezdve országos kiállításokon és világkiállításokon sikert sikerre halmoztak. Az 1896-os millenniumi kiállítás alkalmából egy igazi matyó lakodalmas menet vonult végig Budapesten, az Andrássy úton a Városligetben megépített népművészeti faluig, és a fővárosiak nem győzték csodálni a ruhák színes virágait. A menyasszony – erről nem találtam forrást – feltehetőleg fekete ruhában volt, mert akkoriban még a matyóknál (és sok helyen másutt is) fekete volt a menyasszonyi viselet, csak fokozatosan fehéredett ki a húszas-harmincas évekre.

A hajdani mezőkövesdi matyó párokról az ott működő régi fotóműtermek anyagában sok esküvői fotó maradt fenn, amelyeket 1921–22-ben a kidobás elől szerencsére a Néprajzi Múzeum tudatosan felvásárolt, begyűjtött egy nagy országos akció keretében. Ezek még fekete-fehér felvételek voltak – láthatunk is belőlük jó néhányat a kiállításon. De a tízes, húszas évekből (a színes fényképezés elterjedése előtti korszakból) vannak színes felvételeink is (!), diapozitívok, amelyek autokróm technikával készültek, tudatosan a népszokások és a népviselet dokumentálására – ezeket a régi színes fotókat is felhasználták a kiállítás tablóin.

A húszas években a matyó népviselet Párizsig és Hollywoodig is eljutott, 1925-ben a Moulin Rouge színpadán, 1928-ban Korda Sándor Sárga liliom című filmjében jelent meg. A népművészet pedig egyre inkább házi iparrá vált, házi ipari szövetkezetekbe bedolgozó asszonyok – motívumrajzolók (írók) és hímzők – százai készítették eladásra a matyó népművészeti termékeket az érdeklő nagyközönségnek, miközben még az 1950-es évekig maguk is hordták a népviseletet Mezőkövesden.

Ennek a szövetkezeti alkotómozgalomnak is megvoltak a művészei, köztük is a legismertebb „íróasszony” Kisjankó Bori, aki csodálatos fantáziával alkotta hímes kompozícióit, a régi motívumokat felhasználva. Szűcs családból származott, és a régi szűcsminták virágait emelte át textilre, ebből táplálkozott káprázatos fantáziája. A Matyó Múzeum kiállításának egyik legérdekesebb darabja az ő 1952-ben – nem sokkal halála előtt – megfestett Százrózsája. Ez egy falvédőre emlékeztető falikép, amelyen százféle virágot – köztük a matyó népművészet legismertebb motívumait – jelenített meg matyósan, egyetlen kompozícióba foglalva.

Mondható, hogy ez a kép Kisjankó Bori végrendelete és – amellett, hogy csodás látvány – a matyó formavilág „kódkönyve”. Valószínűleg a Matyó Múzeum megnyitására készülhetett, hiszen a múzeum ugyan 1953-ban nyílt, de az előző években már nagyban folyt az anyagának összeállítása. Ebben fontos szerepe volt sokak mellett Dala József tanárnak, aki már a húszas években kiállítást rendezett a helyi gimnáziumban a matyó művészeti emlékekből és sokat fáradozott egy állandó gyűjtemény létrehozásán.

A mai Matyó Múzeum abban az épületben található, ahol 1953-ban megnyílt: az egykori Korona fogadó 19. századi épületében – bár közben több évtizedre elkerült innen, 1964 és 2005 között a szomszédos Művelődési Központban lehetett megnézni. A helyiek által csak matyóháznak emlegetett mai múzeumépületben működött az ezredfordulóig a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet is, tehát a hely valóban bázisa a matyó népművészet napjainkig való továbbélésének.

A 2005-ben ide, régi helyére visszakerült kiállítás látványosan, gazdag anyaggal mutatja be a hajdani Mezőkövesd mindennapjait, népi iparát, a szűcsmesterség, a kékfestő mesterség, a fazekasság műhelyeit és mindenek felett a nép kezén készült tárgyi emlékeket és viseleteket. És nemcsak Kövesd, de a szomszédos két matyó település, Szentistván és Tard viseleteit is.  Mire végigjárjuk, biztosan megtanuljuk, mi a kuzsu (hímzett ködmön) és mi a surc (férfiak által is hordott, hímzett díszkötény). Az üvegvitrinekben kiállított viseletek egy esküvői menetet bemutatva jelennek meg, amikor is a faluban szekéren körbevitték a férjhez adott lány díszes kelengyéjét – ezek a díszes holmik aztán az új pár házában a tisztaszobába kerültek.

A kiállításban egy parasztházat is megépítettek, így tényleg beleláthatunk a régi élet mindennapjaiba, a tisztaszobába is. Én például itt láttam először, hogyan „állt a Katiba’ a gyerek”. A „Kati” ugyanis egy sámliszerű, ülőkéjén lukas alkalmatosság volt, amibe a járni tanuló gyereket állították bele.

Láthatjuk továbbá azt is, hogy a matyó díszítőkedv nem állt meg a lepedővégeken, ingujjakon, surcokon és kuzsukon: törekedett a lakásban is minden felületet kitölteni a falakra akasztott festett tányéroktól a festett bútorokig.

A kiállítás végén külön bemutató látható a hímzés történetéről, eredeti darabokon szemléltetve a matyó minták virágzásának fejlődését, amely immár 2012 óta az UNESCO szellemi világörökség része. Egyébként éppen a világörökségi rang kihirdetésének napja emlékére tartják télen, január harmadik hétvégéjén a matyó rózsa napját. De nemcsak ekkor, hanem az évben bármikor érdemes ellátogatni Mezőkövesdre, a Matyó Múzeumba, ahol világra szóló örökségünket immár több mint hetven éve gondozzák.