A sztárkultuszt parodizáló A második felvonás című francia vígjáték versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek megnyitóünnepségén Meryl Streep háromszoros Oscar-díjas amerikai színésznőt tiszteletbeli Arany Pálma díjjal tüntették ki.

075_carlino-notitle240514_npp4M_16.jpg
Meryl Streep a vörös szőnyegen. Fotó: Luca Carlino / NurPhoto via AFP

„Bár egyelőre még láthatatlan az, hogy a nők mennyiben járultak hozzá a történelemhez, rád ez nem érvényes” – mondta könnyeivel küszködve Juliette Binoche francia színésznő méltatásában, mielőtt átnyújtotta az Arany Pálmát amerikai kollégájának. „Te megváltoztattad a nőkről alkotott képet a filmművészetben (...) új képet adtál nekünk önmagunkról” – fogalmazott.

A 74 éves Meryl Streep szinte minden elismerést megkapott, köztük rekordszámú, 21 Oscar-jelölést és három Oscar-díjat, de Cannes-ban 35 éve nem járt. Akkor a Sikoly a sötétben című filmben nyújtott játékáért elnyerte a legjobb női alakítás díját.

A Franciaországban új erőre kapott Me Too mozgalom határozta meg a megnyitóünnepség hangulatát, amelynek háziasszonya, Camille Cottin francia színésznő valódi korszakváltást sürgetett. „Az éjszakai szakmai találkozók a nagy hatalmú urak szállodaszobáiban többé már nem tartoznak a cannes-i forgatag szokásaihoz” – mondta a színésznő a közönség tapsvihara közepette.

Juliette Binoche az egyik aláírója annak a petíciónak, amelyben több mint száz francia közéleti személyiség átfogó törvényt szorgalmaz a szexuális zaklatások és erőszak elleni fellépés érdekében. A felhívás a Le Monde című francia napilap kedd délután megjelent számának címoldalán olvasható. Az aláírók szerint a szexizmus és a szexuális erőszak nem kivételes, hanem rendszerszintű, nem kizárólag a filmes világban fordul elő, és a feljelentések 94 százalékát vádemelés nélkül lezárja az igazságszolgáltatás.  

075_carlino-notitle231021_npiKo (2).jpg
Juliette Binoche 2023-ban Rómában. Fotó: Luca Carlino / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hét évvel a Me Too mozgalom elindulása után a francia filmiparban a téma idén kezdte igazán éreztetni hatását, miután Judith Godrèche színésznő a nők elleni rendszerszintű erőszak leleplezésének zászlóvivőjévé vált. A most 51 éves színésznő a közelmúltban feljelentést tett olyan ismert rendezők ellen, mint Benoît Jacquot és Jacques Doillon, akik állítása szerint 14 éves korában szexuálisan és lelkileg bántalmazták. A rendezők tagadják a vádakat, de az elmúlt hónapokban más színésznők (Anna Mouglalis, Isild Le Besco) is hasonló vádakat fogalmaztak meg ellenük, míg Gérard Depardieu-nek októberben kell bíróság elé állnia hasonló vádak miatt. Judit Godrèche-nek a témában készített Moi aussi (Én is) című, 17 perces rövidfilmjének külön figyelmet szentelnek a szervezők, az alkotást szerdán mutatják be a fesztiválon.  

A nők szerepének átértékelését jelenti az is, hogy a hivatalos versenyprogram nemzetközi zsűrijének elnöke idén az elkötelezett feminizmusáról ismert amerikai Greta Gerwig, a Lady Bird és a Barbie rendezője. Ő az első női rendező, akinek alkotása több mint egymilliárd dolláros bevételt hozott. „Szeretem a mozit, szent számomra. A művészet, a filmek szent dolgok számomra” – mondta az amerikai rendezőnő, amikor állva tapsolva fogadta a fesztiválközönség.

A zsűrielnökkel együtt vonult fel a megnyitóünnepség előtt a cannes-i fesztiválpalota vörös szőnyegén a testület többi tagja: Eva Green és Omar Sy francia színészek, Pierfrancesco Favino olasz színész, Nadine Labaki libanoni rendező, Ebru Ceylan török forgatókönyvíró, valamint a 2018-ban a Bolti tolvajok című filmjéért az Arany Pálma díjat elnyerő Hirokazu Koreeda japán filmrendező és az Oscar-jelölt A hó társadalma rendezője, a spanyol Juan Antonio Bayona, valamint a nyitófilmet rendező Quentin Dupieux, oldalán pedig A második felvonás című vígjáték főszerepeit alakító Léa Seydoux, Louis Garrel, Vincent Lindon és Raphäel Quenard.

A hivatalos programban a verseny szerdán kezdődik. A több mint kétezer benevezett filmből 22 versenyezhet az Arany Pálmáért. Közülük naponta kettőt láthat a fesztiválközönség. Elsőként egy francia első filmet, Agathe Riedinger Diamant brut (Csiszolatlan gyémánt) című alkotását.

A világ legnagyobb filmes találkozóját várhatóan meghatározza idén a jelentős amerikai részvétel: a fesztivál egyik leginkább várt hivatalos eseménye Francis Ford Coppola Megalopolis című sci-fijének csütörtöki bemutatója, 45 évvel azután, hogy az amerikai rendező Apokalipszis most című filmjével másodszor nyerte el az Arany Pálmát. A 85 éves filmes 1974-ben kapta első Arany Pálmáját Cannes-ban a Magánbeszélgetés című filmjéért.

A nagy hollywoodi sztárok közül George Lucas Oscar-díjas amerikai filmrendezőt, producert, a Csillagok háborúja univerzumának megálmodóját, Indiana Jones alakjának megteremtőjét tiszteletbeli Arany Pálma díjjal tünteti ki a fesztivál a május 25-i záróünnepségen.