A Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában beszélgetünk, amelyről tavaly leköszönő elnökként azt mondta, életveszélyes állapotban van. Mikor kezdődhet a felújítás?

Régóta vizsgálják szakemberek a házat, úgy tudom, még idén kiírják az energetikai megújításról szóló közbeszerzési pályázatot, de erről a ház új gazdája, a Petőfi Irodalmi Múzeum tud részleteket mondani. Annyi bizonyos, hogy a Magyar Írószövetség irodái továbbra is az épületben maradnak, de benépesül a ház, a tervek szerint a Petőfi Irodalmi Ügynökség szerkesztőségeinek is otthont nyújt majd.

Már 2010-ben – amikor átvette az Írószövetség vezetését – a ház benépesítését tűzte ki célul. El lehet érni ebben eredményeket, vagy a közösségépítés inkább a digitális térre koncentrálódik?

Elértünk sikereket az elmúlt tíz évben ezen a téren. Kivittünk az utcára, fesztiválokra, színházakba kiállításokat, flashmobokat, pódiumműsorokat, a Múzeumok Éjszakáján megnyitottuk a székházat, kisebbfajta pezsgés alakult ki körülöttünk.

Szerencsés módon két jelentős évfordulóba – az 1956-os és az Arany János-évfordulóba – is be tudtunk kapcsolódni sokszínű programokkal, 2018-tól pedig kezdeményezésünkre szervezik meg a Magyar Széppróza Napját szerte a Kárpát-medencében. Ezekkel a megmozdulásainkkal sikerült – a szakmai közönségen túl – az érdeklődők szélesebb körét is megszólítanunk.

A digitális térhódítást illetően eredményként könyvelem el, hogy felállt annak idején egy reprezentatív honlap, elindult a FB oldalunk – mert korábban ezek sem voltak –, de e tekintetben kétségtelenül sok munka vár még az Írószövetség jelenlegi és jövőbeli vezetőire.

Már két-három nemzedékről beszélhetünk, amely nem a könyvtárakból szerzi az információit, hanem elsősorban az internetről.

A másik fontos célkitűzés a fiatalítás volt. Bár nemzedékünk szerepvállalásával radikális váltás történt az Írószövetség generációs összetételében, vagy például idén második alkalommal osztott ki Debüt-díjakat a szövetség fiatal, első kötetes szerzőknek, de továbbra is fontos, hogy a fiatalok számára még vonzóbbá tegyük a szervezetet. Hiszen mi is kiöregszünk nemsokára, és nem lesz kiknek tovább adni a stafétát. Utódom, Erős Kinga, aki elnökségem alatt az Írószövetség titkára volt, sokat és eredményesen dolgozik ezeken a frontokon is.

A fiataloknak kevésbé fontos az efféle érdekképviselet?

Egyrészt a közösségszervezés tradicionális modelljeinek egy része idejétmúlt, reformokra vár. Másrészt a fiatalok jelentős részét vélhetően nem annyira érdeklik a közösségképviselet hagyományos struktúrái. Ők másként élik meg a közösség élményét, sokszor a világhálón. Mégis úgy vélem, szükség lesz az ilyen jellegű szervezetekre is, mert a szakmai érdekképviselet, a lobbierő, a kultúrpolitikai térben való pozicionáltság továbbra is meghatározó lesz egy szakma minőségi, erkölcsi és egzisztenciális helyzetében.

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának tervezett programsorozata elsősorban a hagyományos közösségi eszközökre épít: író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, színpadi produkciók… Ezeket eddig zömében írószervezetek koordinálták. Miért jó, ha a Petőfi Irodalmi Ügynökség szerepet vállal ebben?

Egyrészt erősíti, segíti a hagyományos írószervezetek munkáját. Másrészt partnerként be is társulunk nagy múltú irodalmi, könyvszakmai és egyéb kulturális események szervezésébe.

Már évekkel ezelőtt is beszéltünk – magam is cikkeztem – arról, hogy szükség volna egy állami ügynökségre. Akkor elsősorban a nemzetközi reprezentáció kontextusában vetődött fel ez az igény. Az elmúlt negyven év alatt kialakult nemzetközi kapcsolatrendszerek leginkább a tőkeerős kiadók erőterében és egyéni lobbik mentén jöttek létre. Mindez viszont csak igen szűk szegmensét képviseli a magyar irodalom egészének. Ezért van szükség átfogóbb tevékenységre, amely olyan alkotókat is meg tud mutatni a külföldi kiadóknak, olvasóknak, akik korábban nem kerültek be ezekbe a játékterekbe.

A cél, hogy megmutassuk a teljes kortárs magyar irodalom gazdagságát és sokszínűségét. Amikor – Demeter Szilárd kezdeményezésére – létrejött a Petőfi Irodalmi Ügynökség, természetesen vetődött fel, hogy ez a gondolatkör és igény a hazai piacra és olvasókra éppúgy érvényes.

A tanárok, könyvtárosok, közművelődésben dolgozók sokszor nem csupán azért válogatnak egy viszonylag szűk merítésből, mert a többi írót, költőt nem szeretik, hanem mert egyszerűen nem is ismerik őket.

Épül nálunk egy online felület, ahol a kortárs alkotók regisztrálhatnak majd, és feltölthetik rá az életrajzukat, portréjukat, friss műveik borítóját, szinopszisát. Így jobban láthatóvá válnak. A portálra ugyancsak regisztráló potenciális megrendelők – könyvtárak, művelődési házak, színházak, iskolák – pedig megtalálhatják a számukra leginkább érdekes vendéget, alkotót.

A KMI 12 elnevezésű programban tizenkét – nyolc beérett és négy fiatal –alkotóval kötöttek éves együttműködést, amelynek keretében közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat szerveznek számukra, marketinggel támogatják a munkájukat. Miért érdemes őket „kiemelni”?

Úgy gondoltam, amikor elkezdtük kidolgozni a Kárpát-medencei Igazgatóság struktúráját, hogy ne csak abból álljon a rendszer, hogy alaptevékenységünk részeként összekötjük az írókat a meghívó intézményekkel, hanem kezdeményezzünk is.

A tizenkét alkotó között van sokkötetes, elismert szerző, népszerű alkotó és még kevésbé ismert, fiatal költő, író is. Szóval sokszínű a merítés, amelyben

a minőség a legfőbb szervezőelv.

Ezt a tizenkét kiváló szerzőt nem csupán „láthatóvá tesszük” az online felületeinken, de ki is ajánljuk őket. Készítettünk róluk egy színes, népszerűsítő kiadványt, antológiát szerkesztünk a műveikből, húsz-huszonöt perces portréfilmek készülnek velük, a prózaírók munkáiból hangoskönyvet szerkesztünk, a költők verseit megzenésíttetjük. Külön FB-oldal indul a népszerűsítésükre KMI Szerzőbár néven, amelyen őket is aktív közreműködésre kérjük fel. Kísérjék majd figyelemmel!

Az alkotók megismerése csak az egyik szegmens, a kérdés: miként lehet eljuttatni a könyveiket a boltokba, az olvasókhoz? A terjesztés a kisebb kiadóknak folyamatos küzdelmet jelent.

Ez egy nagyon régóta megoldásra váró probléma, és nem a Petőfi Irodalmi Ügynökség fogja megoldani. Valóban, ez is fontos. Abban, hogy viszonylag kevés kortárs szerzőt ismerhet meg a szélesebb olvasóközönség, az is szerepet játszik, hogy a boltok nem tartják a könyveiket, vagy nagyon eldugják.

A kortárs magyar szépirodalom mintegy hetven százalékát kis- és közepes kiadók jelentetik meg küldetéstudatból, szerelemből, kisebb-nagyobb támogatásokkal.

A fennmaradó 30 százalék jóval láthatóbb, hiszen a nagy, tőkeerős kiadóknak van pénzük marketingre. Mi – ha a terjesztésben nem is –, de a láthatóvá tételben tudunk segíteni. Szeretnénk például a kis és közepes szépirodalmi kiadóknak segítséget nyújtani majd Kárpát-medencei könyvbemutató turnék szervezéséhez. Az is föltett szándékom, hogy irodalmi szervezetekkel, könyvvásárokkal, fesztiválokkal jó kapcsolatot alakítsunk ki, és delegáljunk a programjaikra írókat, produkciókat.

Hangsúlyosan többes számban beszél az írószervezetekről, de itt komoly törésvonalak vannak. Lehet átjárás?

Törésvonalak mindig voltak és lesznek is. Igazgatóságunk minden magyar írószervezettel fölveszi a kapcsolatot, értelemszerűen a határon túliakkal is. Készítünk egy tájékoztató anyagot, amelyet előzetesen megküldünk nekik, valamint egyéb kulturális intézményeknek, potenciális stratégiai partnereknek. Szervezünk majd online találkozókat, workshopokat is, amelyeken elmondjuk, miben és miként tudunk segíteni.

Igyekszünk egy kárpát-medencei kulturális térképet megrajzolni, és azon minél több helyre eljuttatni a kortárs magyar szépirodalmat.

Fotók: Kultúra.hu/Hartyányi Norbert