Megnyílt a 11. Prágai Quadriennále

Egyéb


pragaquadriennale.jpg
Prága nyitott színházzá válik néhány napra

(MTI) - Európában a legnagyobb presztízsűnek tartott nemzetközi színpadilátvány- és színházépítészeti seregszemlét, amelyet a hagyományoknak megfelelően ismét három - nemzeti, színházépítészeti és oktatási - szekcióban rendeznek meg, tíz napon keresztül, június 24-ig láthatják az érdeklődők. Az idén azonban - a korábbi évektől eltérően - a látnivalók nem maradnak a vásárvárosi kiállítótermek falai között, hanem az ősi város számos terét és utcáját is ellepik.
  Az elegáns Nemzeti bulváron és a belváros üzleti központjának számító Köztársaság téren péntek kora reggel óta a kiválasztott épületeken mintegy hat méter magasságban széken ülő idős embereket látni mindennapi tevékenységük végzése, így újságolvasás, pulóverkötés vagy kávézás közben. Kora este a Vásárváros elől hatalmas madárkosztümös menet indul a történelmi Óváros térre. Az ihletet Arisztophanész Madarak című darabja szolgáltatta.
   Szombaton a Kampa-sziget kerül az érdeklődés középpontjába. A prágaiak és a turisták által is nagyon kedvelt zöldövezetben néhány művész régi cseh újságokból megpróbálja megformálni Koatlikue azték istennő személyét. A szelíd kotrógép című előadás, amelyre vasárnap délután kerül sor a Köztársaság téren, a bizarrabbak közé tartozik. Dominique Boivin francia koreográfus mintegy háromórás előadása "egy táncos és egy kotrógép románcát" kívánja bemutatni.
  A nagyszabású rendezvény utolsó napján néhány előre kiválasztott helyszínen és tömegközlekedési eszközön szándékosan kiváltott utcai konfliktusokra kerül sor, amelyről azonban az éppen a helyszínen tartózkodó emberek, illetve utasok nem tudnak. "Nagyon várjuk, hogyan fognak reagálni" - mondta az attrakció szervezője, Miroslav Bambus.


angiehieslszekek.jpg
Angie Hiels: Székek

  A Vásárvárosban tíz napon át tartanak a kiállítások és a különféle, érdekesnél érdekesebb előadások. Mintegy 500-550 rendezvényre kerül sor a tíz nap alatt - mondta a fórum szóvivője, Silvie Marková. A kiállítások és az előadások mögött 60 ország színházi művészei állnak, ami rekordot jelent az 1967 óta megrendezésre kerülő Prágai Quadriennále történetében. A fórumot a Szcenográfusok, Színházépítészek és Technikusok Nemzetközi Szervezete hívta életre. A quadriennále különleges színfoltja a színpadi művészet iránt érdeklődő fiatalok több tucatnyi különféle rendezvénye, amelyeken több mint 5000 fiatal jelezte részvételét Európa számos országából.
  A 11. Prágai Quadriennálén a magyar projekteket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezte a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságával közösen. A magyar résztvevők egyebek között bemutatják a tíz éve működő Krétakör Színház előadásainak helyszíneit. A nemzeti szekcióban Forgách András ötlete alapján a Liliom Bagdadban című témát (Molnár Ferenc Liliom című darabja az iraki háború eseményein átszűrve) három tervező - Khell Zsolt, Ágh Márton, Fodor Viola - dolgozta ki. Az oktatási szekcióban a magyarországi képzőművészeti felsőoktatási intézmények látványtervező tanszékei mutatkoznak be.