50853957_1c82f21bc227c608d64b0d7619630c90_o_16.jpg

Gyűlöljük, féljük vagy szeressük a mesterséges intelligenciát?

Szeptember 9–10. között rendezik meg a Városligetben az AI Summit idei eseményét, ahol nemzetközi és hazai szakértők vitatják meg a mesterséges intelligencia jövőjét, lehetőségeit és kihívásait.

A mesterséges intelligencia (AI) napjaink legvitatottabb technológiai újítása, amely alapvetően alakítja át a gazdasági, társadalmi és technológiai környezetet. Az Indamedia által második alkalommal megrendezett AI Summit 2024, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb mesterségesintelligencia-konferenciája, szeptember 9-10-én várja a szakembereket és érdeklődőket a budapesti Városligetben, ahol a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban kialakított AI Campuson, hat színpadon zajlanak majd az események. A rendezvény több mint 150 előadót és kiállítót vonultat fel, köztük a Microsoft, a Google és az Amazon vezető szakértőit, hogy bemutassák a mesterséges intelligencia legújabb fejlesztéseit és alkalmazásait.

A rendezvény fókuszában a mesterséges intelligencia társadalmi, gazdasági és technológiai hatásai állnak. Olyan kérdések kerülnek terítékre, mint hogy milyen új szakmák jelennek meg vagy éppen tűnnek el az AI hatására, hogyan változik az oktatás, az egészségügy vagy éppen a hadiipar a mesterséges intelligencia térnyerésével. Az AI Campus színpadain számos előadás hangzik el arról, hogy miként lehet hatékonyan alkalmazni az AI-t a vállalati szektorban, és hogyan lehet szabályozni a mesterséges intelligencia használatát, különösen az Európai Parlament által elfogadott AI Act tükrében.

Az eseményen részt vevő szakértők között olyan neves előadók szerepelnek, mint dr. Frederik G. Pferdt, a Google első innovációs nagykövete, Tomasz Stachlewski, az Amazon technológiai vezetője, és John C. Havens AI-szakértő és író, a Heartificial Intelligence bestseller szerzője, dr. Tilesch György vezető globális AI-szakértő, a PHI Institute for Augmented Intelligence alapítója és elnöke, valamint Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Tavaly is hatalmas érdeklődés övezte az előadásokat. Fotó: Kaszás Tamás / Index
Tavaly is hatalmas érdeklődés övezte az előadásokat. Fotó: Kaszás Tamás / Index

A különböző szekciókban olyan témák is előtérbe kerülnek, mint az AI szerepe a kreatív- és médiaiparban, a személyre szabott orvoslás trendjei, valamint az AI alkalmazása az űriparban és a hadiiparban. Az előadók között találjuk dr. Kiss László csillagászt, dr. Peták Istvánt, a Magyar Biotechnológiai Szövetség tudományos és bioetikai szakbizottságának elnökét.

Az AI Summit 2024 lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók első kézből tapasztalják meg a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásait, és részt vegyenek a technológia jövőjéről szóló diskurzusokban. Az esemény célja, hogy platformot biztosítson az innovációra és az együttműködésre, miközben a mesterséges intelligencia potenciális kockázatairól és etikai kérdéseiről is szó esik. A szervezők reményei szerint az AI Summit 2024 hozzájárul ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia előnyeit maximálisan kihasználjuk, miközben minimalizáljuk a technológia jelentette kockázatokat.

Az AI Summit 2024 részletes programja itt érhető el.

Ez is érdekelheti

A magyar csapatok remekeltek a mesterséges intelligencia diákolimpiáján

Mindkét 9–12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el a Bulgáriában lezajlott Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI).

A mesterséges intelligencia nem képes az emberi szinkront pótolni

„Az egyén boldogulására való törekvés csak az egyént segíti, a csoport előtérbe helyezése azonban az azt tartalmazó összes egyénnek életteret biztosít” – vallja Hamvas Dániel szinkronszínész, műfordító, forgatókönyvíró, a SzíDoSz – Szinkron Alapszervezet (SziA) 2023 októberében megújított elnökségének tagja. A szakembert többek között féléves regnálásuk eddigi tapasztalatairól, a szinkronszakma aktuális kihívásairól és az azokra adható érdekképviseleti válaszokról kérdezte az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI).

Híres művészek nyílt levélben tiltakoznak a mesterséges intelligencia térnyerése ellen

Mintegy kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Engelbert Humperdinck nyílt levelet tett közzé, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a mesterséges intelligenciát használva visszaélnek hivatásos alkotók hangjával.

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a humán munkaerővel szemben.