- Az ?életműkoncertek? alkalmas némi számvetésre, de nincs ebben valami ijesztő is?
- Tény, hogy életműsorozat általában olyan alkotónak jár, aki már végső összegzésre készül, vagy nem is él. Akkor lenne ijesztő egy ilyen sorozat, ha otthon malmoznék. Erről azonban szó sincs, az életművem folyamatban van. Most is nagy munkában vagyok, balettzenét írok éppen. Ezenkívül sok tervem vár megvalósításra. Tehát nem érzem, hogy bármi is lezárult volna, noha az összegzés valóban benne van az életműkoncertekben.
- Voltak olyan számaid, amelyek csak bakelit lemezen jelentek meg, sőt: az 1981 előttiek sehol. Nincs nyoma egy korszakodnak?
- Igen, a pályám első hét éve fehér folt. Nem készült semmiféle felvétel azokkal a zenekarokkal, amelyekben akkor játszottam.
- Tavaly megjelent a Dés-összkiadás, igaz, abból is hiányoznak a korai műveid.
- 1974-től nagyon jelentős jazzmuzsikusokkal játszottam izgalmas, érdekes felállásokban, sajnálom, hogy ennek nincs nyoma. Eljött a koncertekre pár fanatikus ember a korabeli, hatalmas szalagos magnókkal, előttem vannak az arcok is. Néha reménykedem, hogy talán készült titokban valamilyen felvétel. Már gondoltam rá, hogy föl kellene adnom hirdetéseket: akinek van ilyen régi, saját felvétele, jelentkezzen! Hátha valami megmaradt ezekből.
- Mit adott az, hogy klasszikus zenét tanultál?
- Minél többféle zenét ismer jól az ember, annál szélesebb spektrumban mozoghat, annál több mindenből meríthet. Azért haladok most lassan a balettzenével, mert folyamatosan érzékelem a korlátaimat. Ahhoz, hogy érdekes zenei nyelvet teremtsek, szimbiózisba kell hoznom a kortárs és a jazz-zenét. Ha folyton ezzel foglalkoznék, akkor most könnyebb lenne. Ilyet azonban még nem írtam. Folyamatosan kisérletezem, miként működtethetem együtt a kortárs zenét és a jazzt egy dramatikus balettzenében.
- Éppen ez, az újdonság az izgalmas benne, nem?
- Dehogynem. Mindig az izgat, amit még nem csináltam. Ez most olyan, mint amikor először írtam musicalt vagy filmzenét.
- Egyszer mesélted, hogy amikor először hallottál jazzt, szinte idegesített?
- ?mert nem értettem azt a zenei nyelvet. Ez is tanulási folyamat.
- Mi volt aztán, amitől rájöttél, hogy izgalmas a jazz?
- Eleinte az idegesített, hogy miért nem értem. Rá akartam jönni. Sokféle zenét hallgattam már 14-15 éves koromig, népzenét, klasszikus és beatzenét is, így volt már valami minőségérzékem, tehát hallottam, hogy valami jót hallok. Valami érdekeset. De ha nem beszéled azt a zenei nyelvet, akkor nem érted, hogy mit mondanak a hangszerek. Idegenek voltak a zenei frázisok, amiket hallottam. Nem állt össze a fejemben. Sok hallgató is így van ezzel. Ezért is meg kell küzdeni, a zene és minden más művészeti ág megértése, befogadása szintén tanulási folyamat. Mint amikor idegen nyelvet tanulsz, sokáig nem érted, aztán egyszer csak elkezded megérteni azt, amit körülötted beszélnek egy idegen országban.
- Azért is bosszantó, ha sokan azt mondják, hogy nem szeretik a jazzt, mert ma a ?jazz? szó sokféle zenét takar. A magyar jazzmuzsikusok különösen kiemelkedőek abban, hogy kortárs zenei improvizációkkal egyéni zenei világokat teremtsenek.
- Engem egyre inkább ez érdekel. Tisztelem azokat, akik a jazztörténet klasszikusait tudják fantasztikusan játszani, vannak szép számmal Magyarországon is ilyen zenészek. De ha valaki zenét is szerez, akkor ezen túl kell lépnie. A ?kotta? itt mindaz, amit eddig megtanultunk, átszűrtünk magunkon. A lehetőségeink annál nagyobbak, minél több eszköz van a kezünkben. Minden egymásra épül. Ezért fontos, hogy az ember megtalálja a saját hangját a hangszerén, ez lehet akár egy billentés, valami szubjektív hang, amiről azonnal felismerhető.
- Mennyire fontosak ebben az építkezésben azok a munkák, amelyekből sikeres filmslágerek születtek? Dolgoztál már Jancsó Miklóssal és Makk Károllyal, amikor felkértek a Szerelem első vérig zeneszerzésére, aztán abból valóságos popsláger lett. Abból mi épül?
- Ha más nem, akkor abból a siker épül. Ez se mellékes. Sokan onnan ismerik a nevemet. Vagy a Valahol Európában meg A dzsungel könyve zenéjéből. Soha nem tagadtam, hogy beszálltam az úgynevezett tömegkultúrába is, sőt: büszke vagyok rá. Mert azt is lehet színvonalasan csinálni. Az LGT-vel a tízéves együttműködésem külön kategória, de a Jazz+Az-számok is mutatják, hogy lehet minőségi módon nyúlni a könnyűzenéhez. Minden fontos felismerésekhez, tapasztalatokhoz vezethet. Talán némileg befolyásolni is lehet a divatot. Jó irányba.
- Azért a könnyűzenében sokat számít a fejlett stúdiótechnika, nem?
- Természetesen, rengeteg szám érdektelen lenne, ha eljátszanánk egy szál zongorán. A jó dalnak van struktúrája, jól kiszámított harmóniavilága. Ez lehet egyszerű, de nem lehet benne semmi felesleges, mert máris billen az egész. Az a jó dal, aminek eljátszásához elég két kéz és egy zongora, vagy egy gitár. De vannak ellenpéldák is. A Csepp a tengerben című dalomnak áttetsző, egyszerű harmóniavilága van, de trükkös a felépítése, és végül is a stúdióban felépített hangzásvilág működteti.
- A dalnak feszesnek kell lennie, a jazz meg maga a szabadság? Ettől izgalmas így, együtt a kettő?
- A jazz-improvizáció maga a szabadság, de azért jó tudni, kemény szabályok vannak. Ha valaki ismeri a szabályokat, és az eszközök birtokában van technikailag, szellemileg, akkor lehet szárnyalni. Minden számnak van harmóniasora, szerkezete, sokszor bonyolult ritmikája. Az improvizációnál a játékmódommal, a játékbeszédemmel szedek valamit ?mondatokba?, teremtek formát. Ha utólag meghallgatok egy improvizációt, ha szép, felépített forma jön ki belőle, akkor az jó volt. Ezt az improvizáció pillanatában nehéz tudatosítani, de utólag kiderül, hogy ez valami volt. Miközben mégis csak szabadon szárnyaló játék, ahogy mondtad. Ez az izgalmas benne. A dal más, és valóban ez vonzott: pontosan kiszámított, felépített szerkezetek kellenek ahhoz, hogy a dal működjön.
- Írtál dalokat kitűnő színészeknek is, Udvaros Dorottya Átutazó című albuma például szinte kultikus lett, a mostani koncertsorozatban az Átutazóból újabb előadást kellett meghirdetni, olyan hamar elfogytak a jegyek. Ahogy a Férfi és Nő című produkció szintén nagy siker lett, olyan erőteljes dalokat írtatok Bereményi Gézával együtt Básti Julinak, Udvaros Dorottyának, Cserhalmi Györgynek és Kulka Jánosnak. Négy fantasztikus színésznek. Ők kijöttek a színpadra, és azonnal figurák, történetek elevenednek meg előttünk. Színház lett a koncertből.
- Fontos volt Bereményi Géza különös érzéke is, ahogy ő tud zenére szöveget írni. Nem pedig fordítva. Ezeknél a munkáknál nem az volt a célom, hogy a dalaimban kivágja a rezet egy jó hangú énekes. Sokkal jobban érdekelt a színész előadóművészi tehetsége, egyénisége.
- Te zongoráztál a Férfi és Nő előadásain, érdekes, hogy miközben valaki sikereket ér el előadóként is, le tud mondani évekre a fellépésekről, a színpadról, a közvetlen visszajelzésről? Amikor 1993-ban feloszlott a Trio Stendhal, utána ez történt. Tudatosan vonultál vissza?
- 1974-től már az Interbrass együttesben játszottam, ahol gázsit is kaptam, 150 forintot vasárnap esténként, aztán ez fölment 240-re, tehát ?profi? zenész lett belőlem, hiszen pénzt kaptam a játékomért. Aztán a saját zenekarommal, a Dimenzióval zenekarvezetői teendők is jártak. Majd megalakult a Trio Stendhal. 1974-től 1994-ig húsz év telt el temérdek fellépéssel. Közben, a ?80-as évek közepétől már sok színházi zenét írtam, például Ascher Tamással, Lukáts Andorral dolgoztam, rengeteget tanultam a színházcsinálásról. Később ez a saját musicaljeimnél sokat segített. Amikor 1993-ban feloszlott a Trio Stendhal, éppen kínálkozott a lehetőség, hogy visszavonuljak, írjak filmzenéket. Magától alakult ez így.
- Ez volt a Sose halunk meg, aztán a Nagy utazás?
- Igen, s még kínálkozott az a lehetőség, hogy írjak musicalt, ez volt a Valahol Európában. Közben a Vígszínház felkért A dzsungel könyve megírására. Azon kaptam magam, hogy ezek a munkák borzasztóan izgatnak. Állandóan otthon ülök, komponálok, és nem akarok zenekart vezetni, fellépni. A Dimenzióval és a Trióval is rengeteget utaztunk, külföldi fesztiválokon játszottunk. Sok volt. Nagy szerencsém volt, hogy így adódott, természetesen simultam át a másmilyen, otthonülős-komponálós életbe. Csak a kilencvenes évek második felében kezdett hiányozni a hangszer. 1996-ban Lendvay Kamilló írt nekem egy szaxofonversenyt, akkor kezdtem ismét őrült módon gyakorolni, ?98-ban pedig megcsináltuk Geszti Péterrel a Jazz+Az számait.
- Nem volt benned félsz? Többéves kihagyás után eljátszani egy szaxofonversenyt?!
- Nem félsz, frász volt bennem. Kemény munka volt. Játszottam több szimfonikus zenekarral, készült lemez a Magyar Rádió zenekarával, nagy turné lett belőle, és koncert a Zeneakadémián. Ez a darab visszahozott a szaxofonozásba. Végül 2003 környékén, a Metszetek című lemezzel visszajött a jazz is. Nagyjából tíz év kihagyás volt ? és így volt nagyon jó.
- Ma meg már könnyű megteremtened azt az egyensúlyi helyzetet, amelyben felléphetsz, s az otthoni komponálásra is van lehetőséged? Vagy nehéz visszahelyezkedni egy zeneműbe, a komponálásba, mondjuk, egy ilyen életmű-koncertsorozat után?
- Nem könnyű ezt megteremteni, annyira mást igényel a kétfajta munka. Egyszerre a kettőt nem tudom csinálni. Nehéz visszazökkenni egy nagyobb mű komponálásába. A mostani sorozat kivétel: ezt a négy koncertet, amelyből hamar öt lett, előbb vállaltam el, mint ahogy felkértek a balettzenére. Viszont a balett izgatott, tehát nem akartam a már elvállalt életműkoncertek miatt nemet mondani rá. Sok mindent félretettem, amit az idén akartam megcsinálni, olyasmit azonban, amit már korábban elvállaltam, nem. Ezt most összhangba kell hoznom. Ki kellett ugranom a balettből, három teljes hétre ott kellett hagynom, és tudom, ennek ára van.
- Mit vársz ettől a koncertsorozattól?
- Semmi különöset. Azt, hogy jól érezzük magunkat a színpadon, és a közönség is élvezze. Ez egy játék, nem több, hiszen egy musicalem és egy filmzeném se hangzik el. Egy kortárs darabom se. Fél jazzkoncert van az egész sorozatban, Snétberger Ferenccel. Az irodalmi esten meg az irodalom és a zene, a kettő együtt ad ki egy egészet. Esterházy Péterrel ezt nagyjából húsz éve csinálom.
- Esterházy Péterrel jól ismeritek egymást, ez nyilván biztonságot ad. De most Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál is felolvas, Te pedig a fiaddal, Dés Andrással és Barcza Horváth József nagybőgőssel együtt játszol, tehát többféle írói világra kell együtt reagálnotok. Ott, helyben?
- Megkaptuk előre a szövegeket, ennyi segítségünk van. Esterházy Péterrel egyedül szoktam játszani, ott azt építem fel, szólaltatom meg, ami éppen eszembe jut. Most hárman játszunk együtt, tehát az összjáték az érdekes. Meg kíváncsian várom annak az estnek a végét, mert megadtam egy velős témát, amit most nem árulok el, s az est végén mind a négy író felolvassa azt, amit erre a témára írt, majd arra improvizálunk hárman. Meglepetés lesz.
- Ki választotta ki a rengeteg dalból mindazt, amit hallhatunk a mostani koncerteken?
- A négy este alatt közel 40 dalom hangzik el. Minden előadó maga választott, mert azt szeretném, hogy mindenki kedvvel énekeljen, örömmel lépjen fel. A fiatalok is, akik nem énekelték ezeket a dalokat, Harcsa Veronika és Szőke Nikoletta is. Aztán én szerkesztettem meg az egészet. A különböző koncerteken lesznek tehát átfedések, egy-egy dal több előadótól is hallható, így ha valaki több koncertre eljön, akkor egy-egy dalból többféle változatot is hallhat. Ez roppant érdekes, mert más karakter például Harcsa Veronika és Váczi Eszter. Szalóki Ági meg Udvaros Dorottya Átutazó című lemezéről választott, ők ketten is másmilyen karakterek.
- Esterházy Péter Hrabal könyve című kötetében van az Úristen, aki szaxofonozik. Pocsékul. Mert tehetségtelen. Kellett Esterházy Péternek egy tehetséges szaxofonos, ezért kezdtetek közös estekbe?
- Majdnem kívülről tudom a Hrabal könyve bizonyos részeit, hiszen ezzel kezdődött a közös munkánk Péterrel. A könyvben nagyon nem megy az Úristennek a szaxofonozás, így ?keresett? egy tehetségtelen szaxofonost. De persze ez sokrétű, finomságokkal teli könyv, így nekem mégis csak tehetségesen kell játszanom. Ahol Péter a szaxofon hangjáról ír, arról, hogyan terjed a hangja, szét az egész világon, az őrületes, gyönyörű vízió. Ez a szöveg átkerült a Harmonia Caelestis című regényébe, ott az apa ül le az írógéphez, és az írógép hangja árad szét, szerte a világon. Arra is játszottam sokszor. Néha sikerül megnevettetnem a közönséget, folytatva Péter valamilyen szövegét. Erre nagyon büszke vagyok, mert zenében nehéz kihozni az iróniát, a humort. Megríkatni könnyebb a közönséget. De az iróniához sok tapasztalat kellett. Erre nem lettem volna képes a pályám elején, ehhez is szükség volt arra a sok mindenre, amin idáig túl vagyok.
