Rath-György-Villa_2019-ÉÉB.jpg

Minden, amit a szecesszióról tudni érdemes

A szecesszió világnapjához kapcsolódóan keddtől szombatig ingyenes ismeretterjesztő előadásokkal, valamint kézműves programokkal várja az Iparművészeti Múzeum a közönséget a Ráth-villában.

A szecesszió világnapját magyar kezdeményezésre 2013 óta ünneplik a két kiváló építész, Antoni Gaudí és Lechner Ödön halálának június 10-i évfordulójához időzítve. Ma már a RANN (Réseau Art Nouveau Network) hivatalos programjai közt is szerepel a világnap,a melynek idei központi tematikája a fény, így a Ráth-villa programjai is ehhez kapcsolódnak.

Keddtől péntekig minden este 18 órától egyedi témákról tartanak előadást az Iparművészeti Múzeum kutatói, melyek során szó lesz Rippl-Rónai József tervrajzairól, a fényt megtörő vagy áteresztő ritka műtárgyakról, egy 1900-as párizsi csillár legendás újjászületéséről és (angol nyelven) a stockholmi Rörstrand gyár szecessziós kerámiáiról is.

A szecesszió világnapján, szombaton a Ráth-villa restaurált csillárjait lehet megismerni. Az előadás során szó esik a szecessziós építészetben kivilágosodó lakóterekről és a fény pozitív hatásairól, valamint egy ezüstből és elefántcsontból készült belga gyertyatartó restaurálásáról is. Családi programként szombaton lámpáskészítő workshoppal és UV-fényű arcfestéssel készülnek a múzeumpedagógusok. A mi szecessziónk című kiállítás egész nap félárú napijeggyel látogatható a Ráth-villában, Pandur Ildikó művészettörténész tárlatvezetése a szecesszió fényeire fókuszál 11 órától.

Szombaton két városi sétát tartanak: a délutáni az erzsébetvárosi szecesszió üvegablakait és fényes kerámiáit térképezi fel, az esti az Andrássy út környékén veszi végig a valaha módos polgárok nyaralóvilláit, majd a program az egykori Balettintézetben működő szállodánál zárul.

Az ismeretterjesztő előadások és a kézműves programok ingyenesek. A programokra regisztrálni itt lehet.

Ez is érdekelheti

Szecessziós séta Istvánmezőn – Barangolás Lechner Ödön nyomában

Tulipánok és téglaszalagok, színes virágok és pillangók: a magyaros szecesszió kedvelt motívumai a zuglói villanegyed, Istvánmező épületeit is dúsan ékesítik. A hazai szecesszió nagymestere, Lechner Ödön nyomában jártunk, noha a kiválasztott épületek közül csak egyet tervezett.

A magyar szecesszió nagymestere

Lechner Ödön neve összeforrt az Iparművészeti Múzeummal és a szecesszióval. A múlttal való szakítás igényét felvető stílust ő tovább gondolta, munkáiban vegyítette a magyar és a távol-keleti díszítőelemeket. A 170 éve született Lechnert Ybl Miklós és Steindl Imre mellett a legnagyobb építészként tartják számon.

Szecessziós körséta a határon túl

A boldog békeidők Magyarországán középületek, paloták, szállodák sorát építették meg a kor legújabb építészeti stílusában. Hazánkban a szecessziónak kialakult egy egyedi, magyaros változata is, a magyar népművészet szebbnél szebb virágmotívumai köszönnek vissza az épületek ornamentikáján, vonalvezetésén.