Minden átkelés hídavatás – 150 éves a Margit híd

A Margit híd 1871-es tervpályázatát Ernest Goüin francia mérnök nyerte meg, aki pont olyan elegáns hidat álmodott a Duna fölé, mint amilyen elegánsan hangzik a neve. Aztán a híd olyan természetességgel lett életünk része, mintha mindig is ott állt volna. Krúdy Gyula Hétbagoly című kötetében olvasható: „Felkanyarodtak a Margit hídra… egy pillanatra elfelejtették, hogy mily szomorúság üli meg őket a téli alkonyatban, kirándulóknak gondolták magukat, akikre isten tudja: miféle örömök, meglepetések várnak.”

Aki tehát a hídra lép, azt meglepetések várhatják. Ott vannak például a pilléreket és a hídfőket méltóságteljesen uraló kandeláberek a szárnyas griffmadarakkal, míg az oszlopfőkön a magyar korona látható. Annyi koronát látunk a hídon, hogy aki átmegy rajta, királynak is érezheti magát. A pillérek homlokzatait díszítő szobrokat a Palais Royalnál dolgozó Wilbrod Chabrol rajzai alapján Adolphe Thabard párizsi szobrászművész készítette.

A mederpillérek oldalán Niké és Héraklész mészkőszobrai kívánnak jó utat, míg a középpillér déli mellvédjén szintén a korona látható az ország címerével, nehogy azt higgye valaki, hogy a híd alatt a Szajna hullámzik, nem pedig a Duna.

És nem csak a tervezés és a kivitelezés. A híd gránitburkolatának kőanyagát a neuhauseni, a hefermarkti és a pernaui bányák adták, eredeti vasszerkezetét Franciaországból importálták. Ugyanakkor a Margitszigetre kanyarodó szárnyhíd megépítése már a magyar építészek munkáját dicséri.

A hozzáépítés hűen követi az eredeti koncepció arculati elemeit. A párkányfal, a szerkezeti talpkövek és a hídpályát a feljárótól elválasztó szegélykövek is szintén gránitból készültek, míg a vasszerkezet korlátjai, a párkányok és a vámszedőházak a Margit híd szerkezeteivel egyeztek meg. (A második világháború a hídnyílást nem érintette, így a vaskorlátjai alapján tudták a 2000-es években újraalkotni az eredetivel megegyező hídkorlátokat.) Az 1900 augusztusában átadott szárnyhíd kivitelezője Zsigmondy Béla volt, a vasszerkezetét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára készítette.

Nem a szárnyhíd volt az egyetlen bővítmény. Amikor átadták a hidat, ideiglenes vámszedőbódékat létesítettek, ezeket 1886-ban téglaépületekre cserélték, de miután 1918-ban eltörölték a hídpénzt, elbontották őket. Amikor a hidat tervezték, még nem volt neve. Felmerült, hogy az uralkodóházhoz kötődő névvel illessék, de Gyulai Pál azt javasolta, hogy a közeli Margitsziget miatt hívják Margit hídnak, és ezzel senki nem tudott vitatkozni, már csak azért sem, mert a név közvetve Árpád-házi Szent Margit emlékét őrzi.

1879-ben indult el a lóvasút, ekkor a sínek még a járda mellé kerültek. A millenniumi ünnepségek előtt két évvel, 1894-ben a lóvasutat villamos váltotta fel. Városképi szempontból sem volt mellékes, hogy 1871–1879 között a Duna belvárosi szakaszán kiépültek a rakpartok. A megnövekedett forgalom miatt a híd fakocka burkolata tönkrement. Egy ideig a Lánchíd régi fakockáit használták javításra, de 1920-ra ez is elhasználódott, amit kőkocka burkolatra cseréltek.

1929-ben a hídon megindult az autóbusz-forgalom, így jelentősen nőtt a terhelése, és tovább romlott a pálya állapota. 1935-ben kezdték el a híd  kiszélesítését, és a villamos vágányai a közepére kerültek, de a kocsiutat ismét fakockákkal burkolták, hogy csökkentsék a terhelést. Az igazi terhelést azonban a történelem jelentette, ugyanis a második világháború végén a németek aláaknázták a hidat, és 1944. november 4-én a robbanótöltetek véletlenül felrobbantak. Több százan vesztették életüket, köztük Kabos Endre kardvívó olimpiai bajnok. (A 6. sz. német hadsereg utászai a robbanófejek beszerelésén dolgoztak, és a baleset közvetlen oka valószínűleg egy gázvezetékből kiáramló gáz, illetve az azt berobbantó cigaretta lehetett, de rendesen sosem vizsgálták ki a tragédia körülményeit.)

A Margit híd épségben maradt részeit – a szárnyhidat kivéve – 1945. január 18-án pusztították el a visszavonuló németek. A szovjet hadsereg 1946-ban ideiglenes pontonátkelőt épített, a Manci híd – ahogy a pesti nyelv nevezte – a Margit híd újjáépüléséig, azaz 1948 nyaráig szolgálta a várost. Az újjáépítés során nem építették újjá a vámházakat, eltűntek az öntöttvas díszoszlopok, a kandeláberes kőobeliszkek a középpillérről és az eredeti korlát is. Egy díszeitől megfosztott funkcionalista híd vitte át a pestieket 1948-ban a szocializmusba. 1970–1972 között alakították ki a budai hídfő csarnokát, akkor, amikor a HÉV vonalait is.

Az 1978-as újabb felújítás során sem építették vissza a díszítőelemeket, néhány évtized múlva viszont már olyan rossz lett a híd állapota, hogy nem lehetett tovább halasztani egy átfogó rekonstrukciót. A félig uniós forrásokból finanszírozott felújítás 2009. augusztus 21-én kezdődött. A tervezők megpróbálták visszaadni a háború előtti Margit híd élményt, az eredetihez hasonló kovácsoltvas felsővezeték-tartókat, lámpákat és korlátokat helyeztek el rajta. Az eredeti formájú korláthoz a mintát a szigeti szárnyhídról vették, ami nem pusztult el a második világháborúban.

A rekonstrukció során megépítették a vámházak pinceszintjét, és kőkorláttal jelölték a helyüket, hogy később újból felépíthetők legyenek. A hídfő átjárói is visszakapták íves nyílásaikat. Visszakerültek a hídpillérek fölött álló öntöttvas díszoszlopok, melyek a párizsi Concorde téren látható díszoszlopra emlékeztetnek. A csúcsaikon a magyar korona, oldalaikon pedig szárnyas kimérák láthatók. Helyreállították a középpillér homlokfal díszítményét a címerrel és a koronával, a mellvédekre is visszakerült a két kőobeliszk, és a pillérek szobrait is helyreállították.

Bár a hidat 2012 decemberében átadták, még 2013-ban is dolgoztak a díszítőmunkások. A Margit hídra lépve elfogja az embert egyfajta ünnepi hangulat, és eszébe juthat Arany János 1877-ben írt Híd-avatása, mert minden alkalom, amikor átmegyünk a hídon, az olyan, mintha éppen akkor adnák át.  „Előtte a folyam, az új híd, / Még rajta zászlók lengenek: / Ma szentelé fel a komoly hit S vidám zenével körmenet…”

Nyitókép: A Margit híd és az Országház a budai alsó rakpartról nézve. Távolban a Gellért-hegy. A felvétel 1898 körül készült. Fotó: Album050 / Fortepan