Kassai Lajos teremtette meg a modern kori lovasíjászatot, miután az 1980-as évek végén kidolgozta a szabályrendszerét, majd 1994-től 580 versenyt bonyolított le. A sportágat 2012-ben felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe, majd egy év múlva elnyerte a hungarikum címet. 2008-ban bekerült a lovas szakágak közé, és a világon először Magyarországon az egyetemi oktatás része lett. Kassai tavaly megalapította a World Federation of Equestrian Archery nevű szervezetet, melynek célja hiteles, szakmai alapokon nyugvó nemzetközi rendszer szárnyai alatt egyesíteni a lovasíjászokat, hogy a lovasíjászat bekerülhessen az olimpiai sportágak közé.

Mi hasznosítható ebből az ősi harcformából a 21. századi ember számára?

Fontos a hagyomány, és az, hogy egy nép megőrizze a kontinuitását a saját múltjával. A hagyománynak védelmi, megtartó szerepe van. Addig biztosítja a közösség számára az élhető és betartható szabályokat, amíg egy új a helyébe nem lép. A tojás jól szimbolizálja ezt, hisz a héjnak szilárdan kell tartania a belső, még képlékeny életet. Védelmet nyújt, de ha túl szilárd, kártékony lehet, hisz az életképessé vált fióka nem tud kikelni. Nagy probléma lehet, hogy a modernitás már azelőtt feltörné a tojáshéjat, mielőtt a fióka életképessé válna. Csak úgy lehet előrehaladni, ha a múltbéli örökség ápolása és a modernitás megfelelő arányban és ritmusban van. Egyébként ezt kevés kultúra tudja zökkenőmentesen véghezvinni.

Miután nem az ősöket követjük, hanem azt, amit ők követtek, mi csak a tartalom bizonyos részeit emeltük át.

Hogyan nyilvánul meg ez az elv, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek?

Nem megyünk hadjáratokba. A lovasíjászatnak ma nem az a célja, hogy lerohanjuk ellenségeinket, hanem hogy minden lövéssel egy kicsit közelebb kerülhessünk önmagunkhoz. Amíg a ló a külső világgal való kapcsolatot szimbolizálja, addig az íj egy befelé vezető út jelképe. A kettő elegye adja azt a kulturális közeget, ami lehetővé teszi, hogy a tanítványaim önismeretre tegyenek szert, majd ezt követően fejleszthessék személyiségüket.

Mitől jó egy íj?

Fontos a gyorsaság, a pontosság és a rezonancia. Ez a „szentháromság” határozza meg az íj mibenlétét.

Hogyan tud kialakítani olyan kapcsolatot a lóval, hogy kentaurként tudjanak létezni?

Úgy tudok harmonikusan együtt létezni vele, ha nem eszközként, hanem társként tekintek rá.

Mennyi idő, amíg egy csikó beilleszkedik a társai közé? Hogyan alakul ki a lovak közti hierarchia?

A lovak csordában élnek, hierarchiában, ami a túlélésben segíti őket. És abban, hogy a társadalmuk zökkenőmentesen működhessen. Kialakítanak egy rangsort, amit mindig „újratárgyalnak”, amikor egy új csikó érkezik. Ilyenkor összeverekednek, összemérik az erejüket, utána az újonc is beáll a sorba. Ez minden olyan állat esetében így van, amelyik csordában vagy falkában él. Az ember is közösségi lény, ő is hierarchiában létezik. Bár az állatok világában nincs annyi hazugság, képmutatás, mint az embereknél. Az ember az egyetlen olyan élőlény, aki egy nálánál hülyébbet is képes követni.

Egyszer azt mondta, hogy a közönséget mindig be kell vonni a bemutatón, hogy megélje azt, amit ön is.

A katarzis a lényeg, hogy a közönség átvegyen valamit abból a belső élményből, amit megélek.

Amikor gyerekcsoportokat fogad a Kassai Lovasíjász Iskolában és a lovasíjász sportág központjában, hogyan éri el, hogy önre figyeljenek, ne pedig a telefonjukat nyomkodják?

A cirkusz irányába megyek, a bemutatót nehéz elemekkel kezdem. Van, amikor egy kifeszített kötélen egyensúlyozva lövök, egyszer bal kézzel, egyszer jobb kézzel. Vagy baltával, karddal és tőrrel zsonglőrködöm. Az így megszerzett figyelmet ezt követően pedig a lovasíjászatra irányítom.

Mennyit változott az utóbbi harminchárom évben a közönség?

Nagyon sokat. Az elmúlt három évtized alatt testileg, szellemileg és lelkileg is nagy változáson mentek át a fiatalok. Számos olyan betegség van, amelyben csak az idősek szenvedtek, amikor én gyerek voltam. Ilyen a cukorbetegség, a különböző pszichés zavarok és az immunrendszeri problémák, amelyek a mostani fiatalok körében nagy mértékben fellelhetők. Hatvanéves vagyok, de csak harmincévesen hallottam először azt a szót, hogy szénanátha. Addig nem tudtam, mi az. Úgy nőttünk fel, hogy nem voltak immunrendszerbeli problémáink, se fóbiáink. Nem emlékszem olyan emberre, aki egy macskától, kutyától, madártól vagy egy lótól sokkos félelembe került volna. Emellett a szokásuk és a viselkedésük is megváltozott. Amikor egy fiatalokból álló társaság bejön a völgybe, és én kinyitom a kaput, a többségük köszönés nélkül megy el mellettem.

Az egyik interjúban Bárány Ignác könyvéből idézett, aki azt írta, hogy a pedagógusokat meg kell tanítani uralkodni a hajlamaik fölött. Miért tartja ezt fontosnak?

Bárány Ignác szerint a pedagógusoknak példaképeknek kell lenniük, de amelyik a hajlamai fölött nem tud uralkodni, az példaképpé sem tud válni az őt követő generáció előtt.

Ennek a jelentőségét a saját bőrén is megtapasztalta?

Hála a Jóistennek, voltak olyan tanáraim, akik jó példaként szolgáltak. Többek között Popper Pétertől tanultam pszichológiát, aki már azelőtt a példaképem volt, mielőtt a tanítványa lettem. Elképesztő műveltsége, rendkívüli dramaturgiai érzéke és olyan pedagógiai tudása volt, amelyhez hasonlóval kevésszer találkoztam. Dallos Gyula is ilyen példakép számomra a lovaséletben, szakmailag és emberileg is, de még hosszasan sorolhatnám.

Mit igyekszik mindenképp átadni abból a tudásból, amit kapott?

Nincs olyan, hogy mindenképp át akarok adni valamit. „A kötelet nem lehet tolni.” Van egy átadható tudás, és akit érdekel, eljöhet és megtanulhatja.

A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2021/3. számában olvasható.

Fotók: MTI/Varga György

#kelet-nyugat