Movement_Gesture_Sign_enterior-websize_50410753.jpg

Velencében állít ki a Magyar Nemzeti Bank

Az MNB Arts and Culture a Velencei Biennáléval párhuzamosan rendezett nemzetközi kiállításon, a város egyik legszebb történelmi palotájában, a Palazzo Morában, Mozdulat – gesztus – jel címen válogatást mutat be a jegybanki gyűjteményből.

Az áprilistól novemberig látogatható kiállítás egy úgynevezett kontextualizáló anyag, amely egyszerre ad képet a Magyar Nemzeti Bank által életre hívott gyűjteményről és arról a képzőművészeti közegről, amely a 60. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában bemutatkozó művészre, Nemes Mártonra hatott. Kortársak, példaképek, hatások rajzolódnak ki és válnak közérthetővé a tárlat látogatói számára.

Míg a Mozdulat – gesztus – jel Nemes művészetének festészeti előzményeit, valamint néhány kortársának hasonló indíttatású megközelítéseit mutatja be, addig a Techno Zen leginkább a festészet médiumának kiterjesztéséről és egy 21. századi „Gesamtkunstwerk”, azaz több művészeti ágat integráló alkotás létrehozásáról szól. Maga a Techno Zen kiállítás egy nagy méretű, multiszenzoros installáció, amely audio-, vizuális és interaktív komponenseket tartalmaz. A mű a pop-art-utalásokat a techno szubkultúrával, a virtuális valósággal és a csúcstechnológiával ötvözi, és teljes mértékben kihasználja a magyar pavilon térbeli adottságait. A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében megvalósuló kiállítás létrejöttét dr. Fabényi Julia nemzeti biztos koordinálta, főtámogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A kiállítás november 20-ig tekinthető meg a velencei Palazzo Morában. Nemes Márton mellett Baráth Áron, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Nádler István, Szentgróti Dávid, Szirtes János, Tivadar Andrea és Vető Orsolya Lia művei szerepelnek a tárlaton.

Ez is érdekelheti

Mindennapi háború és őslakosok az idei Velencei Biennálén

Miközben több ezren követelték Izrael pavilonjának felfüggesztését, a javasolt palesztin kiállítást elutasították. Oroszország idén sem vesz részt az eseményen, Ukrajna pavilonja pedig a folyamatban lévő háborúval foglalkozik.

Velázquez ihlette szobrok váltottak ki felháborodást Velencében

A helyi örökségvédelmi csoport bírálja a város „elbiennalizálását”, miután a szervező galéria díjat fizetett a városnak Manolo Valdés spanyol művész installációjának bemutatásáért.

Így készül a Velencei Biennálé magyar kiállítása

Nemes Márton képzőművész és Kopeczky Róna kurátor biennálés projektje, a Techno Zen – amely hamarosan 36 ládában utazik ki Velencébe – elképesztően intenzív lesz. Mielőtt a műtárgyak a Ludwig Múzeumban kamionra kerültek volna, meglestük a készülő kiállítást. Exkluzív képriport.

Keserü Ilona szív alakú sírkövei

Balatonudvariban megnyílt a Keserü 90 – A balatonudvari sírkövektől a párizsi Pompidou Központig című köztéri fotókiállítás, amely húsz repró révén szemlélteti Keserü motívumhasználatának változásait.