Gondoltad volna, hogy ez mind Moholy-Nagy?

Önarckép tükörből, 1918

Moholy-Nagy az első világháborús lövészárokban kuporogva küldözgette barátainak azokat a hivatalos tábori postai levelezőlapra alkotott ceruzarajzait, amelyek egy rendhagyó karrier tétova kezdőlépéseit jelentik. A levelezőlapok a rajtuk található rajzokkal megörökítették teljes katonai pályafutását. A fenti képen katonaként, nyugodt pózban ábrázolja magát, a lap alsó szélén levő számozásból pedig pontosan lehet következtetni arra, hogy ez az időszak már a budapesti kórházakban lábadozást követő nyugodalmas szakasz, amikor kiképzőtisztként sokat utazik, ezalatt pedig számos művésszel is találkozik.

Kerekasztal, 1918

Ez az akvarell Moholy korai korszakát jelzi. Sűrű, nehezen kivehető, gazdag vonalrendszerből építkező kompozíciókat készített ekkoriban, amelyek a háborús zűrzavar allegóriáiként is olvashatók. A kavargó, hálószerűn épülő, összekapaszkodó kontúrokból szinte alig kivehetők a figurális részletek, amelyek egy konkrét jelenetet ábrázolnak: több figura ül körül egy asztalt, amelyen poharak és egyéb szögletes tárgyak láthatók. Feltehetően beszélgetés zajlik az asztalnál, miközben a háttér expresszív részei és a tintafoltok a kontextust is bizonytalanná teszik. Izgalmas a mű figurális részleteinek a kontúrossága és transzparenciája.

Fischhof Ágota portréja, 1918

Hézer Béláné Fischhof Ágota az első magyar szakképzett könyvtárosnő, Móra Ferenc „kisinasa” volt, valamint Moholy-Nagy László múzsája. Az olajfestmény Moholy-Nagy első, 1919-ben rendezett kiállításán szerepelt először, akkor Móra Ferenc a Tahiti Madonna címet adta neki.

A mű keletkezéstörténetét a modell visszaemlékezéséből tudjuk: „Juhász Gyulával együtt Moholy-Nagy szorgalmas látogatója volt nemcsak a könyvtárnak, de a házunknak is. Ilyenkor a két eléggé szófukar jó barát igen élénken társalgott. Házunkban Moholy-Nagy kívánságára modellt ültem... Előzetesen levett a fáról egy nagy birsalmát és azt a kezembe helyezte. Így készített portrét rólam. Ezt nem írta alá, hanem a jobb felső sarokban »Ági« megjelölést alkalmazott. Munkája közben, amikor érdeklődően felvetettem, hogy elég sokáig készül a portré, azt válaszolta, hogy tanulmányoznia is kell. Arra a barátságos észrevételemre pedig, hogy a kép alig hasonlít rám, az volt a válasza, hogy nem fényképet, hanem festményt készít rólam, úgy, amilyennek lát. Főnököm, Móra Ferenc is megkedvelte a tehetséges művészt, és amikor portrémat a kiállításon meglátta, spontán azt mondta rá: Tahiti Madonna, az arc sötét színei miatt Gauguin műveire célozva.”

F a mezőnyben (F in field), 1920 

Moholy-Nagy ebben a korai időszakban számos olyan művet is készített, amelyen a képmezőt különféle síkokra osztotta, azokat pedig párhuzamosan futó, eltérő színű vagy mintájú mezőkre szabdalta. Ez a gouache technikával megalkotott kollázs is ilyen, amelynek a játékossága és a ritmusossága adja az izgalmát. Az egymásba kapcsolódó sávok rétegzetté teszik a képet és adnak neki egyfajta térérzetet, míg a piros színű F és a sárga kerék motívuma visszarántja a képet a síkba, és az egyes elemek ornamentikusságát hangsúlyozzák.

Önarckép, 1918

Az olajpasztellel megfogalmazott önarckép karaktere, ahogy az első munkán is láttuk, sűrű vonalhálóból bontakozik ki. Az íves, körkörös gesztusok egyszerre rejtik az arcot, ugyanakkor megadják annak hangulatát is, amelyet a kifelé néző, gyanakvó vagy bizalmatlan tekintet még inkább aláhúz. Moholy-Nagynak ebből az időszakból számos hasonló önarcképe is készült, mindannyiszor így ragadta meg a karakterét: bizalmatlan tekintet és összeszorított ajkak jellemzik a portrékat, miközben a körkörös vonalrendszerek is megjelennek.